Tag:

túraleírás

Balaton kerülés 2022 – videóval

by loszparade 2022.09.20.

written by loszparade

Pályafutásom során rengetegszer körbetekertem a Balatont. Hol edzés gyanánt, hol pedig szervetett formában, versenyen vagy egy Föld napi túrán. Mindegyiknek megvolt a maga bája. Valahogy egyik se volt ugyanolyan. Az utóbbi időben pedig annak ellenére, hogy inkább más utakat kerestem, néha csak csak visszatérek és szemlézem a változásokat a tó körül.

Így történt ez 2022 nyár elején is, mikor két év kihagyás után újra rávettem magam, hogy körbekarikkázam kis tengerünket. Viszont ezúttal csak a bringaútra koncentráltan, mivel már nincs kedvem harcolni az autósokkal. Azt a régi báját már rég elvesztette a tó, mikor még nyugodtan lehetett csapatni a főutakon. Most inkább centizgetés, dudálás, és ha a rendőr olyan kedvében van feljelentés jár érte. Sajnos már mindegyikben volt részem ?

Ezen a napon készítettem egy videót is, ami nem titkoltan azért készült volna, hogy bemutassam a szezon kezdete előtt a bringaút állapotát. Hol mikre érdemes figyelni, vagy milyen változások zajlottak le az utóbbi két évben. De addig húztam a munkálatokat míg vége nem lett a nyárnak. Viszont az anyagot nem szerettem volna veszni hagyni ? Végső soron egy kis visszatekintésnek így is jó lesz remélem.
A nyár eleje óta azonban tudtommal történt pár változás. Egyrészt a Balatonrendesnél történt terelés már nincsen, hisz ott átadásra került a felújított szakasz. Illetve a Balatonkenesei részen is gőzerőkkel folyik a munka. Bár nyár végén azért még akadt tennivaló ezen a részen, és átadva se volt. De a jövő szezonra biztos kész lesz az is 🙂

Sajnos a két évvel korábbi viszonyokhoz képest látványos változások nem történtek. Gondolom rengeteg erőforrást felemésztett a Balaton felé vezető bringaút. Ismertebb nevén a BUBA.
De remélem szép lassan a balatoni bringás kör rosszabb minőségű útjai is megkapják a ráncfelvarrást.

A videóhoz jó szórakozást kívánok, és kommentben jöhetnek az észrevételek, illetve írjátok le, hogy nektek melyik része tetszik a legjobban a tónak.
Nekem mindig is a Badacsonyi szakasz volt a szívem csücske, illetve a füredi forrás ?

A tókerülés Strava linkjét az alábbi linken érhetitek el:
https://www.strava.com/activities/7302887581

Ha első kézből akarsz információt kapni új bejegyzéseimről, iratkozz fel Youtube csatornámra, vagy kövess be Instagramon. ?

Ha pedig kíváncsi lennél, hogy épp merre jártam bringával, nézd meg Strava oldalamat is. ?

2022.09.20. 0 comment

Kerékpár Kihívás Összefoglaló Túraleírás

HungAround – Tiszteld a síkot

by loszparade 2022.02.20.

written by loszparade

Az első nap megtétele után, a síkon történő bicajozás már könnyed mókának tűnt. Hisz a sok év alatt tévesen rögzült síkon való tekerés könnyűségét, a nyár eleji Tisza-tó kerülés sem tudta teljesen átformálni bennem. Azonban az országkerülés több száz kilométerének sík szakaszai, igen komoly kihívást jelentettek és végérvényesen átalakították véleményemet.

Szaggatott reggel

Nem kapkodtam el a reggeli ébredést, de így is már fél 6-kor szólt a vekker. Sok tennivalóm nem volt, hisz párom igyekezett mindent előkészíteni. Az ágy nehezen, de kidobott magából. Az 5 és fél órás alvás nem adott sok időt a regenerálódásra, annak ellenére, hogy az idegen helyen meglepően jól aludtam, egy kis trükknek köszönhetően. A turpisság pedig abban ált, hogy magammal vittem az otthoni kispárnám. Tudom nem valami eget rengető dolog, de régebben olvastam valahol, hogy az ember jobban tud aludni egy idegen helyen, ha oda magával viszi a kispárnáját. Arról pedig már nem is beszélek, hogy én alapban beteg módon, párnával a fejemen tudok elaludni. Amire természetesen csak a jól bejáratott párna alkalmas.
Gondolataim már javában a nap körül forogtak, de testem nem akart róla tudomást venni. A mozgásom nehézkes volt. Izmaimban éreztem a felgyülemlett savakat, amiket az első nap közel 430 kilométere dolgozott bele sejtjeibe. Tudtam, hogy csak az elindulás lesz nehéz, aztán ha már pár kilométert megteszek belejövök újra.
A nap elején lévő két kompozás miatt igyekeztem magam siettetni. De csak 7 után 17 perccel sikerült elindulnom, ami kisvártatva meg is bosszulta magát.

Kompos komplikációk

A Zempléni-hegység vonulatairól reggel lebukó északi szél elég jó kezdőlökést adott a naphoz. Dagadt a mellem, hogy az első nap után néha-néha belehasítok a 40 feletti tartományba.
Hihetetlen látvány volt visszatekinteni Sátoraljaújhely irányába és látni, ahogy a város mögötti hegyek szép lassan belevesznek a tájba. Utána pedig csak a nagy pusztaság maradt, ahol legelők, szántóföldek, falvak, erdősávok váltották egymást nagy összevisszaságban. Az első rév a szállástól 48 kilométerre Tuzsérnél volt. Félve közelítettem meg a helyet, mivel semmilyen információt nem sikerült szerezni abban a tekintetben, hogy ténylegesen közlekedik e itt valami. De az utolsó pár kilométeren táblával is jelezték az átkelőt, így kezdtem megnyugodni, hogy nem lesz gond és át tudok kelni a Tiszán. Murphy törvénye nem hagyott cserben. A kompot úgy nagyjából fél perc híján késtem le. Vettem egy nagy levegőt és ezekkel a gondolatokkal nyugtattam magam.
Átkelésenként fél órával számoltál. Van még időd. Itt van a komp, ami láthatóan közlekedik. Itt vagyok én is. Látják, hogy újabb ember akar átkelni és mindjárt jönnek is értem.
Na ezt felejtsd el. Ha bringával akarsz átkelni, emberszámba nem vesznek.
A túloldalt kikötve át se néztek rám. Az egyik ember elkezdte nyírni az ártérben növő gazt, míg a másik láthatóan a kompról bíztatta. Teltek a percek, és semmi mozgás. Aztán úgy negyed óra várakozás után megjelent egy autó. Na ezt meglátva kezdtek szép lassan visszavánszorogni a folyó sodrását kihasználva.
Végre fent vagyok. A kocsi is fent van. Menjünk már! Elindulunk. Alig megyünk pár métert mikor megjelenik még egy kocsi. Rükverc. A kis lélekvesztő alig tudott visszaevickélni a parthoz a sodrás miatt. Legszívesebben ordítottam volna! Menjünk már!!! Menjünk!
Végre átértem. A kis megnyugvás mögött azonban már egy kis előretartó félelem is kavargott bennem a következő kompozást illetően. Sokat azonban nem agyalhattam, mert a gát tetején várt rám egy sporttárs, hogy elkísérjen pár kilométeren. A váratlan kíséret furcsa volt, de egyben megtisztelő is, ami sok tekintettben segített tovább lendülni az aznapi holtpontokon.

Záhonyon mindenképp át akartam menni. Mert saját szememmel akartam látni a nagy keleti átjárót, ami annyi monda alapját képzi. De megdöbbentett, ami ott fogadott. Lényegében olyan volt, mint a szezon utáni Balaton. Sehol egy árva lélek, mintha hátrahagyták volna. Persze tudom. Vírus és hétvége is volt egyszerre. De akkor is megdöbbentem a látottaktól.

A következő kompozásra Tiszamagyaros és Lónya között került sor. Ami ugyancsak előttem ment el. De itt már nagyobb volt a forgalom, így lényegében ahogy átért már jött is vissza. Nem is csodálom, hogy erre a részre terveznek hidat építeni. Bár gondolom addig még sok víznek le kell folynia a Tiszán.
Átjutva a túlpartra, jöhetett a megszakítás nélküli kilométerek gyűjtése, amiket egy felüljáróra vagy egy gátra való felkapaszkodás tudott feldobni.

Soha el nem fogyó kilométerek

Az első frissítésre 135 kilométer megtétele után, a Luby-kastély előtti parkolóban kerítettünk sort. Már akkor nagyon meleg volt. Ami a nap további részében sok kihívást okozott. A folyamatos locsolás némiképp segített. De nem estek jól a kilométerek. A nagy hőségben valahogy nem tudok rendesen működni.
Tiszabecset elhagyva az út minőségében nagy változás történt. Sajnos negatív irányba és a következő 80 kilométeren nem is javult számottevően a helyzet. Szerencsére kritikán aluli részek csak pár kilométeren keresztül fordultak elő. De pont elegek voltak arra, hogy lelkileg leszívjanak.
Nagyecsed után pedig jöhetett az alföldi utak legdurvábbika. A sunyi emelkedős szakaszok. A várost elhagyva lényegében Nyírbátorig emelkedett az út. A meredekség pedig épp olyan fokú, hogy haladni haladsz rajta, csak nem esik jól. Mintha valami baj lenne a bicajjal. Mentálisan nagyon leépültem, annak ellenére, hogy szerencsémre itt már erdős részen vezetett az út, és mivel a nap is kezdett lemenni, a hőmérséklet is elviselhető tartományba süllyedt.
A második nap utolsó nagy frissítésre Nyírbátorban került sor. Itt feltankoltam mindenből, hogy az előttem álló maradék 130 kilométert gond nélkül letudhassam, így a kíséret is előre tudott menni átvenni a szállást és előkészíteni mindent a fogasomra 🙂

Az út hátralévő részén egymást érték a sunyi emelkedők és lejtők. De ezek a lejtők nem úgy működnek, hogy kilométereken át tudsz gurulni. Nem. Ugyan úgy pedálozol, csak kicsit könnyebb tartani a sebességet. Egyszóval a pihenést felejtsd el. Síkon az nincs, csak pedálozás.

A sötétségbe és tovább

Igazán sötétedni Vámospércs környékén kezdett. Még augusztus volt, de érezhetően rövidebbek voltak a nappalok, mint pár héttel korábban.
Szerencsére jó lámpáim vannak, így nagy gondot nem okoz a sötétben való haladás, de mindezek ellenére a figyelem nem lankadhatott. Sőt, ilyenkor kell aztán figyelni igazán. Hisz előbújnak rejtekükről az éjszakai életet élő állatok. Most nem magamra gondolok XD
Láttam is jónéhány macskát és rókát az út szélén, de szerencsére nagyobb vaddal nem találkoztam, és a kátyúk is elkerültek. Sötétedés után, ha a forgalom is úgy engedi, akkor inkább kicsit beljebb húzódva a sávom közepén szoktam kerekezni. Sok esetben a kátyúk többsége az út szélén alakul ki. Így ha kicsit beljebb húzódunk, legalább egy lyukra futás kockázatát csökkenthetjük. Valamint az út szélén lévő állatok mozgására is kicsit több időnk lehet reagálni. A kocsiktól ilyen esetben nem kell tartani, mert jóval messzebbről hallhatók, láthatók lesznek, mint a nappali időszakban. Sőt maguk az autósok is figyelmesebben kerülnek ki minket. Hisz ki az, aki sötétedés után biciklire ül? Hát Józsi bácsi, aki épp hazafelé tart a kocsmából, és a legtöbb autós nem akarja Józsi bácsikat halálra gázolni.
Szóval csak nyugalom, az esti bicajozás jó dolog 🙂

Ami viszont rossz benne, hogy valamelyest csökken a sebessége az embernek. Egy csőben haladsz. Nincsenek támpontok. Csak az előtted megvilágított út van és a sötétség. Én a teliholdnak köszönhetően még szerencsés helyzetben voltam, hisz így az éjszaka se volt olyan sötét. De persze ennek ellenére lámpa nélkül ugyan úgy nem láttam semmit. Csak a dolgok sziruettje volt jobban kivehető.
Az utolsó 30 kilométer nagyon nehezen ment. A sötétség, és az ebből fakadó téves „alig haladok” tudat, pedig semmit nem segített. Minden kilométert méterenként számolgattam.
Már csak 15.
Na még 12.
Utolsó 10 kilcsi. Már nincs sok hátra.
Jézusom még 6 kilométer. Sosem érek oda.
De csak sikerült. ?
Az aznapi célállomásomba, Körösszakálba beérve egy hatalmas bagoly üdvözölt és suhant mellettem jónéhány méteren keresztül. Normál esetben biztos összerezdültem volna a meglepettségtől, de most túl fáradt voltam félni.
Csak a megérkezettség érzése lengett körül és a megnyugvás, hogy egy újabb nappal közelebb kerültem célom végrehajtásához. Két nap alatt majdnem sikerült megcsinálnom a túrám felét és több, mint 800 kilométer volt a hátam mögött.
Bár tudtam, hogy a következő nap még neccesebb lehet, a mohácsi kompátkelés miatt. De ezzel nem akartam foglalkozni az adott pillanatban. Most az volt a lényeg, hogy minél előbb ágyba kerüljek, hogy valamelyest tudjon regenerálódni a testem. Ami valjuk be. Az adott esetben csak egy szép álom lehetett.
Viszont a pihenés és köztem meghúzódott még egy meredek lépcső, amin az apartmant lehetett elérni. ?
Mire felmásztam, teljesen beálltak a lábaim és a görcs szélén táncoltak.
Leülve percekig csak magamba roskadva néztem az aznapi adatokat.
Majd jöhetett a fürdés és a jól megérdemelt vacsora, amit egy rövid alvás követett.

A második napi adatokat megtalálhatod szokás szerint Strava oldalamon.

Illetve ehhez a túrámhoz kapcsolódó további bejegyzéseimet az alábbi linkekre kattintva érhetitek el:
Az ötlet: Az összes kilométer is
0. nap: HungAround – Felkészülés…
1. nap: Hungaround – Hadd szóljon
2. nap: Hungaround – Tiszteld a síkot

Ha érdekelne merre tekertem, kövess be Straván, vagy további tartalmakért keresd fel Instagramoldalamat vagy Youtube csatornámat. ?
Jó böngészést, és jó felkészülést a szezonra! ?

2022.02.20. 0 comment

Kihívás Összefoglaló Túraleírás

Rapha Fesztivál 500

by loszparade 2021.01.02.

written by loszparade

Mikor 2018-ban újra elkezdtem kerékpározni, rengeteg új dologgal kellett megismerkednem. A kihagyott hosszú idő alatt teljesen átalakult a sportág. Új szereplők, új trendek, alig győztem felzárkózni. Ekkor vettem részt első BRM túráimon és futottam bele a Rapha által szervezett Fesztivál 500-ba.

Az év utolsó bicajos kihívása lényegében arról szól, hogy december 24-e és 31-e közötti 8 napban tekerj le 500 kilométert. Az idei évben a vírusra való tekintettel már virtuálisan is lehetett gyűjteni a kilométereket, de én így is törekedtem az eredeti szabályok betartására. Amik csak a szabadban történő kilométergyűjtést fogadták el.

December közepén volt egy komoly mélyrepülésem, de erről majd részletesen fogok írni az éves beszámolómban. A lényege annyi, hogy lelkileg teljesen felőrlődtem és minden motivációm elszállt. A bringámat bevágtam a sarokba és semmi sem érdekelt. Elfáradtam…
Pár nap múlva aztán csak nyeregbe pattantam. Nem akartam veszni hagyni az egész éves munkámat. A 20.000 kilométer csupán egy karnyújtásra volt és nem volt mese, a célhoz teljesíteni kellett a Rapha kihívását is.

Az év utolsó napjaiban elég kaotikusan dolgoztam. Meg aztán ott vannak az ünnepek alatti kötelező családlátogatások. Szóval ebben az őrületben nem is a táv teljesítése a kihívás, hanem az, hogy hogy adod be a családnak, hogy két szelet bejgli elfogyasztása között elmész tekerni.
Szerencsére idén nem kellett nagy csatákat vívnom.
A 8 napból én csak 4 napot tudtam nyeregben tölteni, amik elég komoly napi távokat szültek. Erre tett rá pár lapáttal az időjárás, minek következtében bekerült egy 251 kilométeres etap is a repertoárba.

Az első napot 26-án teljesítettem még a Balatonon. A napsütés ellenére, hideg szeles nap volt. Északi szél fújt, így nem volt kérdés, merre indulok. Inkább frissen szenvedjek, mint hazafelé fáradtan küzdjek a pofaszélben. A taktika viszonylag be is jött. Bár hihetetlen demotiváló volt, mikor az olyan lejtőn amin alapban 40-50-el szoktam gurulni, most 250-300 wattal taposva a pedált alig akart 25-el menni a bicaj.
A hátszeles részek viszont nagyon tetszettek ? Erre a napra a szél össze is fújt 122 kilométert. A lábaim bírtak volna többet is. De sajna a másnapi munka miatt vissza kellett indulnunk Budapestre.
A következő két napban bringámmal csak szemezgettünk, és esténként szövögettük terveinket a hátra lévő napokról.
Amit tudtam, hogy keddre jót, szerdára és csütörtökre pedig rossz időt mondanak. A fennmaradó táv pedig az év végi 20.000 kilométert is számításba véve, valahol 400 körül mozgott a maradék 3 napra vetítve.

bicajom kormánya felülről garmin órámmal

Nem volt mese, 29-re nagyot álmodtam és elindultam egy 210-es körre. Kezdetben nagyon nem jöttek a wattok. Bár a végén se ? De szerencsémre legyen mondva, hiába indultam későn, a szél megvárt, és sokat nem kellett kapálóznom a kezdetre tervezett pofaszélben. Lényegi légmozgás Érdet elhagyva érkezett.
Kicsit olyan érzésem lett, hogy a szél is megbékélt a tavaszi hátszeles Szegedig történő vitorlázásomért, és inkább segített utamon.
Gyorsan pörögtek a kilométerek. Esztergomnál megálltam egy benzinkúton tankolni, ahol a kutas arcán lehetett látni, hogy nem tudja mire vélni a bringás srác látványát ? Nem időztem sokat. Hisz még várt rám Dobogókő. A tetőre már jócskán szürkületben értem. De ezzel meglett a 40. mászásom 2020-ra. Gyors szusszanás és már suhantam is lefelé. Kis kitérővel Pilisszántó, Solymár, Hűvösvölgy érintésével érkeztem meg a Margitszigetre. Itt pedig jött az Isteni szikra, hogy még van 2 órám 8-ig, így mi lenne ha pár karikát teljesítve tovább faragnám a teljesítendő távot?
A körözésben lassan elfogyott a vizem. Próbáltam valami kutat keresni, de mind el volt zárva. Telefonos segítségkérés után, Balázs haverom szolgáltatott némi frissítőt, amivel már ki tudtam húzni a kijárási tilalom kezdetéig. Pont 8 órát ütött az óra, mikor betoltam a lépcsőház ajtaján a bringát ?
A végén 251 kilométer jött össze. Így pedig már csak 140 körüli táv maradt az utolsó 2 napra.

30-án reggel eső hangjára ébredtem. A reggeli KV-t szürcsölve bújtam a radarképeket, hogy mikor áll el és indulhatok útnak. Erre délután kettő körül került sor. Az utak még vizesek voltak, de nem érdekelt. Hátra felraktam a kis sárhányómat és útnak indultam.
Konkrét elképzelésem nem volt. Először csak egy rövidke kanyarra gondoltam Szentendrére. Aztán Tahira, majd Visegrádon kötöttem ki, ahonnan a hegyeken át tértem vissza. Hazafelé még igyekeztem némi kilométert összeguberálni mindenfelé, de mikor megláttam, hogy az első lámpám elkezd lemerülni, egyből hazafelé vettem az irányt. Végül 100 kilométer jött össze.
Az utolsó nap reggelén már nagyon éreztem a hirtelen jött kilométereket a lábamban. Nehezen mozgott a testem. De már nem kellett sok a győzelemhez. Így nagyon messzire nem is terveztem menni. Az idő sokat nem javult az előző naphoz képest, de valahogy már nem is nagyon érdekelt.
Első ötletem az volt, hogy kimegyek a szigetre körözni, de gyorsan beláttam, hogy az nagyon megúszós lett volna. Így gondoltam, megmászok pár környékbeli hegyet. Első célpontom a Hármashatár- hegy lett. Innen mentem át arra a helyre, ahol nekiugrottam az Everesting kihívásnak. Majd kisebb utakon vissza a Szél Kálmán térre és onnan caplattam fel a Normafához. Itt természetesen nem hagyhattam ki az Erzsébet-kilátót sem. Na az nagyon durva volt. Az út tiszta víz, én meg emiatt nem mertem kiállni a nyeregből, nehogy kikaparjon a hátsó kerék a hatalmas nyomatéktól ? Majd jöhetett egy kis kavirnyázás után a hazagurulás. Aznapra 61 kilométer és 1244 szint jött össze.

Meglett….
Mind a 2020-ra betervezett 20.000 kilométer, mind pedig a Rapha év végi kihívása. A vége 535 kilométer és 4859 méter szint jött össze erre a 4 napra.
Visszatekintve az előző évekre, ez volt a legtöbb kihívást tartogató teljesítésem. Egyrészt jóval kevesebb időm volt mindenre, másrészt az időjárás se volt olyan kedvező idén. De az élmény így sokkal emlékezetesebb lett 😀
Ha pedig egy szóval kellene jellemezem miként fog kinézni a bicaj egy ilyen kihívást teljesítve, az lenne, hogy Varacskosdisznó…
De nyugalom az újévet ő is szépen megtisztítva kezdte 🙂
Nektek is ilyen tapasztalataitok voltak az idei Festive 500-al mint nekem? Kommentben írd le tapasztalataidat, hogy mindannyian tanulhassunk belőle. 😀

Ha kíváncsi vagy merre járok, keress fel Stravan vagy Instagrammon.

Fő a vigyor! 😀

Saras piszkos trek kerékpárom Mavick cosmic kerekeimmel

Sárfolyam a fürdőben kerékpármosás közben

OLVASD EL LEGUTÓBBI BEJEGYZÉSEIMET IS:

2021.01.02. 0 comment

Kerékpár Kihívás Túraleírás

HungAround Hadd szóljon

by loszparade 2020.11.16.

written by loszparade

Az indulás napjához közeledve, egyre bizonytalanabb lettem. Basszus mibe is vágtam a fejszémet. De ekkor már minden készen állt. Nem volt visszaút…

Nyugtatni azzal nyugtattam magam, hogy semmi ördögtől való nincs benne. Csak fel kell ülni a bicaj nyergébe, és a sok pedálozásnak köszönhetően előbb utóbb körbeérek.
Az indulás előtt volt némi fogalmam arról, hogy milyen is lesz sokat tekerni. Tavasszal volt egy komolyabb hét, mikor 1102 kilométert mentem, és bár tudtam, most 950 km-el hosszabb lesz a táv, és egy nappal kevesebb az időm. Joggal volt bennem egy kis félsz.
A túra legfájóbb pontja mégis a mindennapos hajnali ébredések és indulások voltak. Nem vagyok egy pacsirta típus és egész eddigi életem során gyűlöltem a korai keléseket, de most nem volt más választásom. A távok hosszúak voltak és a szállások már le voltak foglalva minden estére.

Az első nap már hajnali fél kettőkor csörgött az órám. Szemeim nehezen nyíltak és testem se akart mozdulni. A pár órás alvás kevés volt neki. Bár ki az, aki nyugodtan tud aludni, egy ilyen túra előtt. Folyamat kattogtam valamin. Minden szerszámot betettem? A biciklit megfelelően felkészítettem? Elég lesz a 4 darab pótbelső? A lefoglalt szállásokkal minden rendben lesz?
Robotpilóta módban másztam ki az ágyból. Gépiesen főztem a KV-t, ettem a müzlit. Párom közben keverte a koktélokat a kulacsokba.
Öltözködés közben szervezetem ordított!
Mit csinálsz?! Takarodj vissza aludni! Még aludnod kell!
Én pedig mire feleszméltem, lent találtam magam az utcán. Sötét volt és kihalt. Sehol egy lélek. Bekapcsoltam Garmin órámat, majd megkerestem az aznapi szakaszt, és miközben elkezdte betölteni a pályát én már útnak is indultam. Közben pedig állandóan arra gondoltam, mi a fészkes fenét keresek én itt. Gondolataimat az órám jelzése törte meg, hogy betöltötte a térképet, és elkezd navigálni.
Az első 100 kilométer ismerős volt, így sok segítséget nem nyújtott, de a sötétben nyugtatott a tudat, hogy valaki kísér utamon.
Eleinte a lábaim nagyon szögletesen forogtak. Jónéhány kilométer kellett nekik, hogy felvegyék a ritmust.
A város csendes volt. Elvétve lehetett egy egy autóval találkozni. Sokan félnek az éjszakai tekeréstől, de higgyétek el van egy bája neki 😀 A megfelelő felszereléssel pedig egyáltalán nem veszélyesebb, mint nappal tekerni. Én első lámpa gyanánt egy Cateye volt 800-ast, hátsó lámpának pedig egy Cateye TL-LD720-ast használok. Illetve szürkület környékén magamra öltök egy láthatósági mellényt is.
Amúgy Vácig, pár kilométert leszámítva végig van közvilágítás, sőt a Dunakanyarban is egymást érik a települések. Így az élményt tekintve, nagyon messze állt egy igazi BRM túrás éjszakai suhanástól.
Szobot elérve pedig már pirkadt is. Ami magával hozta a hajnali hideget. Hát voltak helyek, ahol elgondolkoztam, hogy lehet kicsit szellősen öltöztem. A hidegre nem készülve semmi egyéb ruhát nem vittem magammal. Inkább azzal számoltam, hogy majd napfelkelte után le kell vegyem a mellényem, amit nem fogok tudni hová tenni ha magammal viszek még egy széldzsekit is. Így maradt a remény, hogy mihamarabb átbukik a nap fénye a Börzsöny lankáin és elkezd melegedni a levegő, még mielőtt megfagyok.

Az első megállót Ipolydamásdon tartottam, a templom melletti közkútnál. Még volt bőven mit innom, de nem tudtam, hogy a következő szakaszon hol lesz alkalmam vizet vételezni, így jobbnak láttam feltölteni a készleteket.
Sajnos az utóbbi időben sok közkutat elzártak, vagy leszereltek. Így hiába nézi meg az ember előre hol találhatóak, mikor odaér döbben rá, hogy csak egy kiszáradt csonkot talált. Ami adott esetben tud kellemetlenségeket okozni, tapasztalatból mondom ?
Frissítés közben egy srác is megállt kocsival vizet vételezni. Kicsit meg is ijedtem tőle. Pirkadatkor, kocsiból kiszálló ember. Na nekem befellegzett, ez tuti valami sorozatgyilkos lesz. Lehet nem kellene ennyi Helyszínelőket néznem?
Meglehet, mert a végén tök jól elbeszélgettünk.
Kérdezte merre megyek.
Mondtam neki, hogy a terveim szerint 6 nap alatt körbetekerem az országot.
Persze mikor arra terelődött a szó, hogy hol is tartok pontosan, félve mondtam ki, hogy lényegében még csak most indultam.
Magamba meg. Na baszki, ez de gáz. Ilyenkor mindenki nagy dolgokra kiváncsi. Hogy már napok óta úton vagyok, több száz kilométert letekertem. A seggemet véresre törte a nyereg, és a lábaim is vagy 5 számmal nagyobbra dagadtak.
Én meg… Csak most indultam 😀
Gratulált az elszántságomhoz, és sikeres teljesítést kívánva, elhajtott.
Én még bekentem magam naptejjel.

A következő kilométerek egyre változatosabbak lettek. Gyönyörködtem a felkelő napban, ami a dombok közül előbújva, a völgyekben párabolyhokat hozott létre.
A Börzsöny árnyékában másztam meg az első komolyabb emelkedőt, ami nagyon nem esett jól. Alig akart menni a bringa alattam. Kicsit kétségbe is estem, hisz a szakasz neheze csak most kezdődött, és a nap során még 3000 méter feletti szintet kellett leküzdenem.
Reggel fél 7 körül értem el Parassapusztát. Ez volt eddig a legtávolabbi pont, amit ezen az úton elértem. Tavaly erre vezetett az EPIC 600-as BRM túra, csak akkor Szlovákiában folytattuk utunkat. Míg most Hont felé vettem az irányt.
Itt a kettes út melletti bicajutat választva haladtam tovább. Hát mit ne mondjak nem volt az igazi, de nem akartam boldogítani már kora reggel a főúton haladókat 😀
Ezen a szakaszon találkoztam Sátán kutyájával is, aki egy lejtő aljának árnyékos részén bujkált. Szerencsére még neki is reggel volt, és hiába éreztem fogai szorítását vádlimon, volt fontosabb dolga is. Így rám se bagózott, ennek ellenére szívem nem kicsit dobbant meg ?
Balassagyarmatra úgy fél 8 körül érkeztem, de még nagyon aludt a város. A központban is csak lézengtek az emberek. Persze szombat reggel lévén, még minden normális ember aludt. Így én is.
Következő komolyabb településem Szécsény volt, ami ugyancsak az EPIC 600-as túra kapcsán lehetett ismerős. Hisz ezen a részen jöttünk vissza Szlovákiából. Bár akkor éjszaka volt, és épp egy durva vihart próbáltam lerázni, és egy másik cellát elkerülni. Szóval semmi nem maradt meg a környékből, az életemért pedáloztam. ?

Nógrádszakál után szép lassan elkezdett romlani az út minősége, ahogy az bekanyarodott egy völgybe. Gondolom a téli fagyok itt jobban kikezdik az útburkolatot, amit persze nem kell karbantartani, hisz erre a kutya se jár.
Szerencsére Litke után ezen a téren javulás történt, és szépen suhanhattam tovább Salgótarján felé. Amin pillanatok alatt átjutottam, zseniális tervezésemnek köszönhetően.
A várost elhagyva, jöhetett az első igazán komoly mászás. A Róna hegy kanyargós útján nagyon hangulatos volt a tekerés. A gyér forgalomnak és az átlag 4.6%-os emelkedőnek köszönhetően, nyugodtan lehetett nézelődni, a 3,2 kilométeres kaptatón. Erre a környékre még tuti visszatérek valamikor 🙂
Ezen a szakaszon már a kísérőim is utolértek. Így Zabar elött meg is történt az első komolyabb frissítés, pihenés.
Itt befaltam egy szendvicset, és ittam egy energiaitalt. Közben párom újra a kulacsok feltöltésével volt elfoglalva. Útravalónak magammal vittem a müzliszeletek mellett egy szendvicset is. Ami a legjobb döntés volt. Már ezen a ponton rosszul voltam a müzlitől. De ezzel általában így szoktam lenni. Valahogy a 3-4. után kész kínszenvedés ezeket magamba gyűrni. Enni viszont kellett. Így ha nehezen is, de szépen fogytak a szeletek.

Ózd környékén már kezdett feltámadni a szél. Ami itt még segítette utamat. Persze tudtam, hogy ennek még meglesz a böjtje. Az év elején az egyik bringás haverommal levitorláztunk Szegedre az orkán erejű szélben, ami miatt egész évben bűnhődnöm kell. Pedig az olyan durva hátszélben már nem is olyan egyszerű bringázni. ?
Azon viszont meglepődtem, hogy mennyire sík arrafelé a terep.
A hullámvasutazás Serényfalvát elhagyva kezdődött. Egymást követték az emelkedők és a lejtők, és a szél is minden irányból fújt. Az etap ezen pontján már elég meleg is lett ahhoz, hogy meglegyen az első nagyobb megrogyásom. Aggteleket nagyon nehezen értem el. Fájni nem fájt semmim, csak elfáradtam. Keveset aludtam, 280 kilométert volt a lábaimban, és még 140-150 kilométer állt előttem. Hegyekkel, meleggel, széllel, mindennel.
A környék nosztalgiája viszont tetszett. Itt vezetett utam jópár éve mikor részt vettem a magyar Fjällräven vándortúrán, ahol 5 nap alatt letúráztunk Aggtelekről Felsőtárkányig. Illetve Bódvarákon sátraztam egy hétig mikor az ELTE-re felvettek és eljöttem gólyatáborba 🙂

A tornanádaskai határhoz vezető végtelen út felhőkkel

Viszont nem volt időm nosztalgiázni, hiszen új emlékek gyűjtése miatt érkeztem ismét a vidékre.
A tornanádaskai határt kínszenvedések árán értem el. Kegyetlen pofaszél fújt. Egyetlen kilométer sem adta magát könnyen.
A határról visszakanyarodva, egészen Rakacáig vissza kellett mennem. Na ez volt az első olyan szakasz, ahol helyenként szinte járhatatlan volt az út. Hiába volt hátszelem, semmit nem tudtam kihasználni belőle. A vicces viszont az volt, hogy vagy járhatatlan úttal találkoztam vagy tüköraszfalttal. A kettő közötti átmenet csak helyenként volt felfedezhető, és ez a tendencia egészen Hidasnémetiig megmaradt. Persze általában mászás közben volt jó az út, és a lejtőkőn szar. Murphy. Viszont errefelé nem egy nagyon lepusztult falun kellett átlovagolnom. Mormoltam is magamban: Miatyánk ki vagy a mennyekben, áldd meg a gumikat amiken gurul a bicikli, hogy ne itt kapjak defektet…

Kilátás a Zádorfalva utáni szerpentinről

Gönc nem volt az útvonalon, de kellett csinálnom egy technikai kitérőt. Az utolsó hegyek előtt ki kellett tegyem a ballasztot. A talált kis vendéglátóipari egységben ott volt a falu apraja nagyja. Jó kis hangulatban iszogattak, beszélgettek. Élvezték a hétvégét és a jó időt.
Viszont, mikor beléptem bicajos szerkóban, megfagyott a levegő és minden tekintet rám szegeződött. Eddig azt hittem ilyen jelenet csak filmekben játszódhat le. De most már tudom, hogy az élet is tud ilyet produkálni. Ha pedig te vagy a főszereplő? Még viccesebb. ?
A kitérő után, már csak 50 kilométer volt hátra. A nap lassan közelített a horizont felé, így sietnem kellett. Pár kisebb emelkedőn túljutva értem el Kékedet. Tudtam, hogy itt kezdődik az utolsó nagy emelkedő, művésznevén Col du Kéked, de nem gondoltam volna, hogy ilyen kegyetlen durva lesz. Az eleje még szép lankás, de aztán bekeményít és 10% alá nem is megy. Közel 400 kilométer után valahogy baromira nem esett jól. Az egyik kanyarban megpillantottam egy fűben pihenő vörös kutyát. Az ijedséget kővetően, elgondolkoztam. Mi a szart keres itt az erdő közepén egy vörös kutya? Meg amúgy is, milyen kutyának van vörös szőre? Kicsit közelebb érve összeraktam a képet. A kutya valójában róka volt. Én meg már fáradt ?
Ömlött rólam a víz, miközben érezhetően hűlt a levegő. Kicsit aggódtam is a lejtmenet miatt, hogy meg fogok fagyni. Szerencsére még kibírható volt, sokat nyomott a latba a tudat, hogy innen már lényegében csak gurulni kellett a célig.
Hollóházát elhagyva a távolban látni lehetett Fűzér várát. Így tévesen azt gondoltam, hogy mindjárt bent is vagyok. Térképen csak pár centi távolságra van a két hely egymástól. A valóságban viszont egy örökkévalóságra. A kerékpárúton haladva a hosszú egyenesekben szépen fogytak a kilométerek. De én azt hittem soha nem lesz vége a napnak. Amikor a távolban megláttam pár házat mindig azt hittem, hogy megcsináltam. Aztán, mikor közelebb értem olyanok voltak írva a táblákra, hogy Pálháza meg Mikóháza, én pedig egyre fáradtabban és elkeseredve tekertem a lemenő nap árnyékában. Végül viszont csak sikerült beérnem Sátoraljaújhelyre. Onnan pedig már csak pár kilométer választott el az aznap esti szállástól.

Hollóháza látképe a Col de Kéked tetejéről

Jó volt megérkezni. Kellemes fáradság, és megkönnyebbülés lett úrrá rajtam. Megcsináltam azt a napot, amitől a legjobban tartottam. Ezek után jöhetett a jól megérdemelt gyors pihenés.
Első dolgom az volt, hogy feltöltsem az adatokat, hiszen ami nincs fent Stravan az meg se történt.. ??
Utána jöhetett csak a fürdés és egy jó nagy adag pesztós tészta beburkolása. Szerencsére volt mosógép is a szálláson, így az aznapi ruhámat ki tudtuk mosni.
Már pontosan nem emlékszem, hogy mikor mentem el aludni, de azt tudom, hogy nem kellett esti mese a durmoláshoz.

Az első napi adatokat megtalálhatod szokás szerint Strava oldalamon.

Illetve ehhez a túrámhoz kapcsolódó további bejegyzéseimet az alábbi linkekre kattintva érhetitek el:
Az ötlet: Az összes kilométer is
0. nap: HungAround – Felkészülés…
1. nap: Hungaround – Hadd szóljon
2. nap: Hungaround – Tiszteld a síkot

Ha érdekelne merre tekertem, kövess be Straván, vagy további tartalmakért keresd fel Instagramoldalamat vagy Youtube csatornámat. ?
Jó böngészést, és jó felkészülést a szezonra! ?

2020.11.16. 4 hozzászólás

BRM-túra Összefoglaló Túraleírás Vélemény

BRM – Balaton kerülés – videóval

by loszparade 2020.09.14.

written by loszparade

Az idei évben nem terveztem megkerülni a Balatont, de aztán úgy hozta a sors, hogy rávettem magam. Nem volt egyszerű, de sikerült nem idegronccsá válnom. Sajnos a hazai közlekedési morál a béka segge alatt van. Jó mélyen, a föld alatt…

Sokat dilemmáztam rajta, hisz nem egyszerű a történet. Sok helyen a főúton nem lehet menni, illetve az északi parton a kerékpárút minősége is hagy némi kivetnivalót maga után. De úgy voltam vele, hogy lesz útvonal engedélyünk így minden rendben lesz.
Hát nem volt…

Sok autós ott centizgetett vagy dudált, ahol tudott. Persze lehet azt mondani, hogy tilosban bicikliztem. De nem. Hisz volt útvonal engedélyem. Így az adott útszakaszokat jogosan használtam az adott időben.
De az ilyesfajta kicsinyes tettekre, semmilyen körülmények között nincs magyarázat. A kerékpáros akár mit csinálsz ott lesz. A való világ pedig nem egy játék. Itt nincsenek kódok meg cheat-ek. Amiket használva a kerékpáros eltűnik az útról. Itt hús vér emberek vannak, akik teszem azt, este haza akarnak érni. Mert haza várják őket.
Itt a tetteknek adott esetben súlyos következményei vannak, és az autóst nem védi meg a bíróságon az, hogy a kerékpárosnak az adott helyen nem volt helye. Ha megölsz valakit, akkor gyilkos leszel. A bírót pedig csak ez fogja érdekelni. Maximum az ítélet lesz másképp megfogalmazva.
Persze lehet most azzal jönni, hogy én is csak egy hülye bicajos vagyok. De nem. A versenyekre és a túrákra kocsival megyek. Sőt hivatásos jogosítványom van, mert pár szezonban sofőrként dolgoztam. De mondok durvábbat. Szeretek vezetni 😀 De soha nem ér annyit az a pár másodperc előny, hogy azzal valakinek az életét kockára tegyem. Akár volt keresnivalója az adott úton, akár nem. Mert adott esetben nem tudom, hogy miért van ott. Véletlen oda keveredett? Ott van dolga? Vagy szimplán van engedélye használni az utat?
Igazságot szolgáltatni, vagy móresre tanítani pedig végképp nem az én asztalom. Erre megvannak a hivatalos szervek…
Ugyanakkor a kerékpárosok többségének is magukba kellene nézni. Mert sokan vannak, akik kisebb nagyobb szabálytalanságok elkövetésével vesznek részt a forgalomban.
De a lényegen egyik sem változtat. Ami az, hogy Figyeljünk oda egymásra, és próbáljunk meg inkább partnerként tekinteni a másikra. Nem pedig, mint ellenségre.

Ezután a kirohanásom után pedig jöjjön egy sokkal nyugodtabb, és talán viccesebb videó a túráról 🙂 Valamint pár kép a csodálatos tájról 😀
Jó szórakozást hozzá 😀

A tekerésemet pedig az alábbi Strava linken találjátok meg:
https://www.strava.com/activities/4017267016

Kattints az alábbi képre a többi BRM túrás bejegyzéseimért:

2020.09.14. 0 comment

BRM-túra Összefoglaló Túraleírás

Bakony Extrém Light…

by loszparade 2020.07.15.

written by loszparade

A következő BRM túrára nem, de annak beszámolójára lustaságom és lelki okaim vonatkozásában, annál többet kellett várni. De erről kicsit később úgyis olvashattok a bejegyzésben.
Tavaly Palival már nekiugrottunk a teljesítésének, de 190 kilométer környéken egy kátyúnak köszönhetően sikerült olyan szerencsétlenül esnie, hogy ott mindkettőnknek véget ért a túra. Őt mentő vitt el. Értem pedig anyumék jöttek kocsival. Ezek után az ideire, amolyan revansot venni mentünk vissza…

Amint meglett az idei BRM naptár, ez volt az első, amit bevéstünk magunknak. Aztán jött a vírus és minden borult. Már beszéltünk is róla, hogy mikor lehetne partizán módban letekerni. Aztán csökkent a szigorítás és az új naptárba is bekerült. Így nem volt kérdés, hogy ott a helyünk.
A hét elején még egész jó időt mondtak szombatra. De ahogy közeledett a hétvége úgy gyülekeztek az esőfelhők is. Így már a túra előtti nap tudtuk, hogy nem fogunk sokat barnulni, és nehezen adja majd magát a Bakony.
Én tavaly megfogadtam Bélának, hogy jövőre nem az utolsó utáni pillanatban érkezem a rajt helyszínére. És ezt az ígéretemet most is sikerült betartanom. De még sok túra van idén 😀 A korai kelés most sem volt a legjobb. Pedig én már pár nappal korábban lementem Balatonra anyumhoz.
A reggelt a szokásos müzlivel és KV-val indítottam. Aztán rámoltam is be a kocsiba. A szél már kora reggel kegyetlenül fújt és a felhők is szép lassan eltakarták a napot.
Idén a Bagolyvár fogadónál volt a rajt, ami mindenképp egy jó döntés volt. 🙂 Bár a parkolással volt némi gond, ami minden túra egyik sarkalatos pontja, egy bizonyos számú résztvevő után. De a végén csak lett mindenkinek helye a közelben 🙂

Már reggel nem volt a legmelegebb. Így a szokásos szettet egy hosszú ujjú aláöltözettel is kiegészítettem. Fura volt így beöltözni nyáron. De a végén bebizonyosodott, hogy jól döntöttem. Mindennek ellenére azért annyira bizakodó voltam, hogy ma is tévednek a meteorológusok, hogy bekentem magam naptejjel. Biztos amit tuti alapon ?
A körültekintő készülődés ellenére kisebb bakival indítottam a túrát. Ami abban nyílvánult meg, hogy a rajt előtt elkezdtem betöltetni a térképet az órámon, hogy a rajt után ne kelljen arra várni. De mivel a kezdő pont közelében voltam, rákérdezett, hogy el is kezdem a tekerést. Én kinyomtam, hogy még nem. Aztán elindultunk, és a hátszélben való mámoros suhanásban, csak pár kilométer után vettem észre, hogy nem indítottam el az órámat XD. Így az első kilométerek le is maradtak a körről. Gondoltam majd, ha beérek eltekerek addig a pontig, ahol elindítottam az órámat, hogy meglegyen a teljes kör. De úgy elromlott az idő a végén, hogy nem volt az a pénz, hogy én még menjek pár kilométert XD

Az első ellenőrző pontig elég jó volt a tempó. Az oldalhátszélben még mindenki erősnek érezte magát. Gyors pecsét Csőszpusztán az Alba Regiánál, és már gurultunk is tovább. Itt a lejtmenet elején van egy kis szerpentines rész, ami hihetetlenül hangulatos. 😀
Ezután jött egy kis ízelítő a nap további részéből. Kegyetlen pofaszél. Valahogy nem akartak forogni a lábaim. Nem éreztem a csít. Kisbérre elevickéltünk. Pecsételtünk. És már mentünk is vissza Zircre.
Páran összeálltunk és haladósabbra vettük a figurát. De az erős oldalpofaszélnek köszönhetően a másik ember szélárnyékában se volt olyan pihentető menni. A 82-es főutat elérve újra hátszelünk lett, ami sokat nem ért az emelkedőkön. De legalább nem volt olyan melegünk.

Zircre visszaérve tartottunk egy kis megállót a kocsinál. Feltankoltunk müzli szelettel és megnéztem a radarképet, hogy mire is számíthatunk a nap további részében. Nem volt valami fényes a helyzet. Nekem meg is fordult a fejemben, hogy beteszem magam a kocsiba és hazamegyek. Sok kedvem nem volt az ázáshoz. Főleg, a kora tavaszias hőmérséklet miatt.
Aztán nehezen, de felültem a gépre és tovább hajtottam. 7-8 kilométert mehettünk, mikor elkezdett esni az eső. Hát mit ne mondjak. A testem nagyon visszavágyott a kocsihoz. De már nem volt visszaút. Bakonybélben az ellenőrzőponton újabb radarvizslatást következett. Szerencsére nem volt olyan kiábrándító a helyzet. Pecsételés után rögtön nyeregbe is pattantunk és folytattuk utunkat.
Amíg ki nem értünk a völgyből, elég jól lehetett haladni. Utána viszont kész gyötrelem volt minden egyes kilométer. Csak az tartott életben, hogy nemsokára jobb lesz. Hisz Tapolca felé a szél is kicsit kegyesebb szögből fog fújni.
Tudtam, hogy Pápán egy benzinkúton lesz az ellenőrzőpont. Így már jóval korábban elkezdtem ábrándozni, hogy mit is fogok venni magamnak. Célirányosan rontottam be, és markoltam fel mindent, amit megálmodtam. Pillanatok alatt ott voltam a pultnál, és már rendeltem a Hot Dog-t is. A benzinkúton tankolni kell. De rendesen. ? Így gyorsan lecsúszott az energiaital, némi Colával és a forró kutyával.
Szinte kicserélve indultam tovább.

Az irányváltásnak köszönhetően a szél már nem volt olyan zavaró, és a terep is inkább tempósabb haladást kívánt. Így gyorsan pörögtek a kilométerek. Ez kicsit a lelkemnek is jót tett. Bár ahogy haladtunk Pali múlt évi balesetének helyszínére, egyre jobban elcsendesedtünk. Tovább akartunk lendülni a ponton. Azonban előtte még a Somló hegy oldalában is volt egy ellenőrző pont, ahol nem időztünk sokat.
Nehezen indultam újra. Tudtam nem lesz gond. De az elmém a bolondját járatta velem. Átmentünk a 8-as úton ahonnan a hátszél gyorsan befújt minket Devecserbe. Ott pedig egy jobbost követően már haladtunk is Pusztamiske fele. Egyre élesebben jöttek elő az emlékek. Emlékeztem, hogy akkor is hátszelünk volt, szépen sütött a nap, és a távolban magasodó Kab-hegyet néztük, hogy pár óra múlva ott fogunk mászni. Aztán kiértünk a faluból, és keresni kezdtük a baleset helyszínét, ami gyorsan meglett. Hisz a több órás útszéli álldogálás közben belém égett minden egyes fűszál. Természetesen még a kátyú is megvolt, bár elnézve időközben szép nagyot nőtt. Pár percre megálltunk. Amolyan megemlékezést tartva. Mind a ketten leraktuk az egy éve cipelt terheket, és lassan újra nyeregbe szálltunk. Alig mentünk pár métert, mikor eleredt az eső. Úgy néz ki az égiek is megemlékezést tartottak velünk.

Ezután teljesen más lett minden. Újra tudtunk nevetni, viccelődni. És a helyet a hátunk mögött hagyva újra önfeledten tudtunk bringázni.
Így visszagondolva lehet azért is ment olyan nehezen az eleje számomra. Féltem, hogy újra át kell élnem az egy évvel korábbi eseményeket.
Én ugyan nem sérültem meg akkor, de lelkileg engem is megviseltek az események. Főleg úgy, hogy ismerősünk 17 évvel ezelőtt nem messze vesztette életét egy autóbalesetben a nyolcas úton.

A nagy hátszélnek és az új lendületnek köszönhetően pillanatok alatt leértünk Tapolcára. Itt a benzinkúton sajnos nem volt csak pogácsa, de az is jobb volt, mint a már könyökömön kijövő müzli szelet. Itt pár percre le is ültünk. A túra nagy része már megvolt. De ezek után jön még csak a neheze. Felmászni a Kab-hegyre. Onnan pedig visszamászni Zircre.
A várost pár túra társsal együtt hagytuk el. Így jobban is lehetett haladni. Épp elől mentem, mikor Monostorapátiban kiáltást hallok. Majd az egyik srác szól, hogy valami fém cuccot elhagyott a haverod. A többiek mentek tovább én pedig visszagurultam Palihoz.
Hát annyi történt, hogy a bal lábán lévő stopliból kiesett 2 csavar. Ilyet még életemben nem láttam, de még nem is hallottam, hogy ilyen meg tud történni. Mivel csak egy csavar tartotta a stoplit, már maga a kicsatolás sem volt egyszerű. Első körben kibújt a cipőből, és a csavart meghúzva sikerült kiszabadítani a pedálból. Aztán fel alá járkáltunk az út szélén, keresve a csavarokat. Tudtuk, hogy nem fogjuk megtalálni őket. De a remény hal meg utoljára. 10 perc után meg is halt.
Mivel 2 csavar is hiányzott, némi trükköt is be kellet vetni. Ami csak annyi volt, hogy a másik cipő stoplijából kiszedtünk egy csavart amit betekertünk a másikba. Így 2-2 csavar fogta a stoplikat, ami szerencsére elégnek bizonyult, hogy befejezzük a túrát.

Aki már járt a Kab-hegyen tudja, hogy nem a meredeksége miatt nehéz megmászni. Hanem, azért mert nagyjából 16 kilométeren keresztül emelkedik a nyíl egyenes út. Hihetetlenül elmepróbáló látni kilométereken át az eléd tornyosuló emelkedőt. Nekünk sikerült a végén kicsit túltolnunk a hegyet, és teljesen felmentünk a csúcsra, miközben elég lett volna a Kéktúra pecsétig felmenni. De ha már ott van az ember miért nem menne fel 🙂
Pali itt kicsit megrogyott. Kiderült, hogy alig evett valamit a túra alatt. Pedig egy ilyen maraton pont arról szól, hogy enni, enni és enni kell.
Gyorsan megetettem vele mindent amit találtam 😀
Lefelé gurulva megálltunk pecsételni. Majd jöhetett az Úrkúti kitérő, ahol ismét pecsételni kellett.
Márkóra gyorsan leértünk, köszönhetően az odáig lejtő útnak és a hátszélnek. Ezen a szakaszon meglehetősen jó időnk volt. Veszprémre rálátva még némi napsütést is véltünk felfedezni. Viszont a Bakonyra felnézve már nem volt ilyen fényes a helyzet. Látni lehetett, hogy a túra embert próbáló része még csak most fog jönni.
Márkót elhagyva úja elmepróbáló emelkedők következtek. Hosszú egyenes utak mindenhol. Amit pár kilométer megtétele után az eső is áztatni kezdett. Innentől utunkat egész Zircig kegyetlen jeges pofaszél, és eső kísért.

Hárskútra beérve a kulacsaimból szinte teljesen kifogyott minden folyadék. Hiába fürkésztem hosszú kilométerek óta a kutakat, sehol nem találkoztam egyel sem. A szám széléről lecsorgó eső lenyalogatása pedig hoszútávon nem akarta fedezni az elvesztett folyadékmennyiséget. A faluban szinte már lépésben haladtam, és minden kék színű valamire ugrottam XD De hiába. Már már le is mondtam róla. Mikor a falu végén lévő temető előtt megláttam őt. A kék közkutat. Szerelem volt első látásra. A biciklimet ledöntöttem a fűbe és már ott is teremtem mellette. Karját lenyomva pedig előtört belőle az éltető nedű. Egy helybeli végignézte az egészet és kicsit furcsán is nézett rám, hogy a szakadó esőbben úgy iszok a kulacsból, hogy kétoldalt folyik le arcomon a víz XD Feltankoltam, és már mentünk is tovább. Pár kilométer után kezdtem újra helyre jönni, és új erőre kaptam.
Innentől már nem érdekelt semmi. Csak a célra, és annak mielőbbi elérésére koncentráltam.

Bőrig ázva, és átfagyva értünk vissza Zircre, és meg kell mondjam ilyen rossz időben még nem sikerült tekernem. Egy régi Pelsó kupán volt hasonló időjárás, de azon is melegebb volt emlékeim szerint, és a szél se fújt ilyen durván.
A végén 12 fok környékére süllyedt a hőmérséklet, amit tovább hűtött a viharos északi, északnyugati szél. Így a bicajon ülve simán lehetett 0 fok is.
Visszaérve gyorsan leadtuk a túrakártyákat, és már mentünk is átöltözni.
A kocsihoz érve próbáltam minél gyorsabban száraz ruhába bújni. De ezt a hidegtől elgémberedett kezeim, és a folyamatos remegésem nem könnyített meg.
Ezután mackónadrágban visszamentem az étterembe, ahol egy jó nagy tál meleg bablevessel melegítettük fel magunkat. Kinézve az ablakon senki nem mondta volna meg, hogy nyár eleje van. Bélának mondtam is, hogy az eredetileg tavaszra tervezett túrára kicsit visszatért a tavasz, hogy legalább az passzoljon.

A túrát a durva körülmények ellenére bruttó 13 óra 9 perc alatt sikerült teljesíteni, amiből a bicajon töltött idő 11 óra 6 perc. A végén nekem 302.68 kilométer jött össze. De tudjuk, hogy pár kilométer hiányzik a figyelmetlenségemnek köszönhetően. A távhoz pedig 3148 méter szint tartozott.
A pontos adatokat pedig szokás szerint megtaláljátok Strava oldalamon 🙂

Kattints az alábbi képre a többi BRM túrás bejegyzésemért:

2020.07.15. 0 comment

Kerékpár Túraleírás

Mátra Ride

by spongyi 2020.05.02.

written by spongyi

Anno mikor 2018-ban újra elkeztem komolyabban kerékpározni és elmentem az első BRM túrámra, elhatároztam, hogy még abban az évben elmegyek a Mátrába is. De végül addig halogattam a tervet amíg el nem romlott az idő. Aztán a következő évben is a legjobb időpontra várva addig halogatttam, míg megint el nem jött a tél. Szóval az idei évben nem lehetett több kifogásom…

Ahogy egyre hosszabbak lettek a nappalok és az idő is egyre szebb lett. Újra napirendre került a Mátrába való biciklizés terve. De aztán újra azon kaptam magam, hogy csak a kifogásokat keresem. Túl rövidek a nappalok ehhez a hosszú túrához. Túl hideg van még reggel. A mentegetőzések hátterében pedig inkább az önbizalmam hiánya húzodott meg, mint bármi más. Aztán Straván egyre több embert láttam akik megjárják a Kékest. Ami kicsit fájt. Így nekem is cselekednem kellet. Nem volt több kifogás, és az első adandó alkalommal nyeregbe patantam és csak pedáloztam.

Az előző napokban szépen megtervetem mindent. Sokan a síkon közelítik meg a hegyeket. Majd ugyan azon az úton mennek haza. De nekem az ilyen túra kicsit egysíkú lett volna 🙂 Így én egy szép kört találtam ki magamnak. Persze ez azzal járt, hogy több szint jött össze a végén. De annyi baj legyen. Ahogy az szokott lenni, mindent az utolsó pillanatra hagytam. Így az előző este 11 körül kezdtem keresni a kis táskámat, amit a bicajom vázára lehet feltenni, hogy némi többlet frisítőt tudjak magammal vinni. Hisz a tervezett út hossza 250 km körül volt. Ami megkövetelte, hogy gondoljak a megfelelő frisítésre. Hisz a vírusra való tekintettel nem lehetett tudni, hogy hol és miként tudnék kaját szerezni az út soron. De a táskát hiába kerestem sehol sem találtam. Nem is találhattam, hisz az nem volt itthon. Még múltkor lenthagytam Balatonon.
Már majdnem lett is egy jó kis kifogásom, hogy miért nem tudok útra kellni. De most nem adtam magam ilyen könnyen és kitaláltam, hogy az egyik kulacsba most nem folyadék fog kerülni, hanem csoki meg műzliszelet, és izotoniás italpor, meg hasonlók. Aztán mikor a hátsó zsebekben található készletek megcsappannak, némi átcsoportosítás után mind a két kulacsba folyadék kerülhet.
Így kelltem útra. Némi késéssel ugyan de még időben. Bár rezgett a léc, hogy most is berezelek, és egy jól bejáratott kört nyomok le.

Utamat Vác irányába kezdtem meg, hogy a hátsó utakon érjem el Pásztót. Ahogy közeledtem a Mátrához egyre szebben rajzolodtak ki annak vonulatai, és a nap további részének kihívásai.
Csécsén ért egy kis meglepetés, mivel a tervezett út le volt zárva valami útfelújításnak köszönhetően. Próbáltam pár hejbelitől infót szerezni, hogy bicajjal járható e a szakasz. De mindenki lebeszélt róla. Így jöhetett egy kis újratervezés. Szerencsére kicsit odébb volt egy másik út is, amin elérhetem Pásztót.
A várost elérve elkezdtem a hegymenetre készülni. Betoltam egy műzli szeletett. Egy zselét. Majd még Mátrakeresztes elött egy gyömölcspüré is lecsúszott. A hegy nagyon jól ment. Végig szépen forgott a lábam, és csak pörögtek a kilométerek, és egy óra tizenöt perc alatt fel is értem Galyatetőre. Itt jöhetett pár kép, és már gurúltam is tovább a Kékes felé. Hát meg kell mondjam, a gurulás nem volt valami élvezetes, hisz ezen a szakaszon valami ritka szar az út.

A 24-es út már szerencsére fel volt újítva. Így ott már jobban lehetett volna haladni ha nem fölfelé kellett volna már menni, és szerencsére a Kékesre is tököraszfalt vezet fel. Bár az átlag 10%-os emelkedőn annyira nem is számít az út minősége. Főlleg ha még el is éhezik az ember. Mert ja. A hegyre felfelé menet olyan éhes lettem mint az álatt XD Toltam is magamba mindent amit értem, de mire elkezd felszívódni a cucc meg minden az nem úgy megy mint a karikacsapkodás. Így aztán már lefelé gurúltam mire lényegében rendbe jöttem.

A hegyen amúgy meglehetősen hideg volt. De mivel a fák még meztelenek voltak a nap ereje némiképp kompenzálta a helyzetett.
Sajnos Gyöngyös felé se valami kényelmes a lejtmenet, így ezen a szakaszon se lehetett sok időt behozni a hegyezés után. De úgy voltam vele, hogy majd a síkon minden jobb lesz. Hisz az időképen északkeleti szelet josóltak ami majd szépen hazafúj engem. Na igen ám. De valahogy azon a környéken inkább délnyugati szél fújt ami lényegében meg is maradt Hatvanig. Így ott kellett rájönnöm arra, hogy lehet amit Pesten mondanak szelet, az jó 100 km-el odébb teljesen más irányból fog fújni.

A másik. Csány és Hatvan között olyan hihetetlen jó az út, hogy ha veseköved van mindenképp látogass el arra. Pár kilométer azokon az utakon csodákat művel az emberrel. Bár az is tény, hogy az a rész annyit kivett belőlem, mint az addig megtett szakasz.
Hatvan és Gödöllő között kicsit depreszív állapotban tekertem. Haladni haladtam de nagyon nem estek jól a kilométerek. A nap is egyre lejjebb bukott a horizonton, én pedig még sötétedés elött vissza akartam érni a városba. Így nem volt messe menni kellet. Gödöllő után a hegyre felérve, olyan szinten megtáltosodtam, hogy a Budapest tábláig nyomtam egy 36-os átlagot XD

Végeredményben azért elég jól sikerült a túra. És végre a több éves halogatás után ezt a tervemet is lehúzhatom a listámról. Bár idén még tuti megyek ilyen karikát 🙂 De akkor már lehet, hazafelé is a dombokkal tarkított utakat választom.
Az összes adatott a túráról a Strava oldalamon megtaláljátok 🙂

2020.05.02. 0 comment

Kerékpár Túraleírás

Balaton felvidék maraton

by spongyi 2019.09.27.

written by spongyi

A 2019-es év utolsó, így szezonzáró BRM túrája hagyományosan a Balaton felvidéken zárult. Az idő még szinte nyáriasnak volt mondható, bár a szél a nap folyamán elég erős volt, ami helyenként nagyban nehezítette a haladást.

Számomra a legtöbb BRM túra azzal kezdődik, hogy a nagy tömegrajtot lekésem. És bár tervek voltak arra nézve, hogy időben leérjünk Balatonalmádiba, a végén a hagyomány győzött.
A rajtot pár perc híján késtük le. Így a sok biciklis hűlt helyére gördültünk be a kocsival. Gyorsan átvettük a kis pecsételő könyvecskét. Majd jöhetett a túrára való átváltozás.
A végén sikerült úgy elszöszmötőlni az időt, hogy majdnem fél 9 volt mikor nekivágtunk a kicsit több mint 200 km-s távnak. Pedig maga a tömegrajt 7-kor volt.

Szerencsére már az út elején felkanyarodtunk a felsőbb utcákba, ahol kicsit jobban lehetett volna haladni mint a Balaton melletti bringaúton. De valahogy a lábaim nagyon nem akartak forogni. Korán volt még.
A térképet elég sűrűn kellet nézegetni, de szerencsére az elnézett kanyarokat gyorsan észre vettük, így csak pár plusz métert tekertünk az elején.
A táj már a kezdetekben nagyon durva volt. Dombok mindenfelé, amiket hol egy mező, hol egy erdősáv vagy szőlő borított. Kicsit sajnáltam is, hogy anno mikor Siófokon tekertem ezek a tájak kimaradtak az edzésekből.
Az első ellenőrző pont Szentantalfán volt egy benzinkútnál. Itt nem is töltöttünk sok időt. Pecsételés, egy kis frissítő és már gurultunk is tovább. Na ez volt az a pont, mikor a töltődés közben történő távolba révedésem közepette döbbentem rá arra, hogy a naptejezés kimaradt a reggeli rutinomból. Így boritékolható volt a leégés XD

Ezen a szakaszon a túra ugyan azon az úton vezetett amin majd vissza is kellet jönnünk. Köveskálnál volt egy kis kitérő a térképen, de mivel nem olvastam el a túra útvonalának leírását pontosan így úgy gondoltam, hogy itt Kővágóörs felé kell menni. Hát tévedtem. Ez a tévedésem pedig már csak akkor tűnt fel mikor visszafelé jötünk, és nem értettem miér kell újra Kékkút felé menni. Majd leesett, hogy most kell arra menni, nem pedig az elején. Na ez a kitérő úgy másfél kilométert tett hozzá a távhoz.

A következő rossz kanyarvételre se kellett sokat várni. Káptalantótinál sikerült Badacsonytomaj felé venni az irányt. A hátszél és a lejtő útnak hála gyorsan meglett a baj. Mire észrevettem a tévedést már 3 km-t mentünk rossz irányba. Na sebaj. A táj szép volt és cuki teheneket is láttunk 😀 Bár a visszafelé fújó pofaszél nem esett jól.
Ezután szép lassan lecsorogtunk a Balatoni bringaútra, és így értük el Keszthelyt. Előtte még Gyenesdiáson volt egy ellenőrző pont, ahol úgy döntöttünk, hogy tartunk egy nagyobb pihenőt, és falunk valamit. Én nagyon ráizgultam a lángosra, így kértem is egyet. A lángos elég jó volt. Frankó tészta, nem olajos íz. Jó sok tejföl és sajt. Csak hát ilyen túrán lehet nem ez a legjobb választás. Már a tovább indulás előtt éreztem, hogy beütött a kajakóma. Nem kicsit hanem nagyon. Hát kellett egy jó 20 km mire nagyából rendbe jöttem.

A következő szakasz elég egyhangú volt. Amit mi kútkereséssel dobtunk fel. Nincs is annál jobb mikor a nagy melegben csak pár korty vize marad az embernek. Zalaszántón több kútnál is megálltunk de sajnos vizet nem találtunk sehol. Következő megállónk Bazsi. Ahol nagyobb szerencsével jártunk. A felfrissülést követően pedig, meg se álltunk Sümeg váráig, ahol egy ellenőrző pont is volt a büfősoron. Itt se időztünk sokat. Mennünk kellet mert egyre jobban szorított az idő, de azért jól kifosztottuk a büfés jeges tea készletét. Na a Sümeg utáni szakasz tetszett. Frankó út, jó kis hátszél. Csak úgy pörögtek a kilométerek 😀
Tapolcán átkerekezve, újra a Káli medencében vezetett utunk. Ismerős volt a környék, hisz itt már jártunk a nap során. Ezen a részen, pár túratársat is utolértünk. Mencshely után pedig irány Tótvázsony, Vöröstó érintésével.
Ez a rész elég egyhangú volt. Hosszú egyenes utak a fennsíkon. Bár a kilátás nem volt rossz a Bakony vonulataira.
Tótvázsony és Nemesvámos között egy új bringaúton kellet menni, amit még nagyon nem is jelölnek a térképek 😀
Nemesvámoson volt az utolsó ellenőrző pont, ahonnan durva csapatás következett a célig, ami azt jelenti, hogy 36 perc alatt értünk le 😀

A táv teljesítésének ideje a maga 10 óra 31 percével nem említésre méltó. De nem is az volt a lényeg, hogy minél előbb letudjuk a túrát. Illetve a kiírt 205 km helyett nekünk végül sikerült 7 km-el többet menni. Ami az eltévedéseknek tudható be.
Amit viszont aznap tanultam, hogy hiába nem süt már úgy a nap. De szeptemberben is le lehet égni. Nem is kicsit XD
Illetve ha betolsz egy hatalmas lángost, ami még ha jó is volt, durván megnehezíti a kerékpározást. Bár az is tény, hogy utána a nap további részében nemigen kellet ennem XD Kitartott a lángos a nap végéig 😀

Végszóként még annyit írnék, hogy tudom azok számára akik kicsit is elhivatottak a kerékpár iránt, bakancslistás dolog a Balaton megkerülése. De véleményem szerint, a Balaton felvidék kihagyása nagy vétek. Így ha megkerülted a Balatont a következő pont a bakancslistán a felvidék bejárása lehet 🙂

2019.09.27. 1 comment