Tag:

túra

Tour De Hongrie

by loszparade 2022.05.27.

written by loszparade

Hadd osszak meg veletek pár jól sikerült képet, amiket az idei Tour de Hongrie első napján készítettem, mikor a mezőny háromszor érintette Etyeket és környékét. Fantasztikus élmény volt ilyen komoly mezőnyt látni a magyar utakon, és még fantasztikusabb volt bringával kimenni a verseny helyszínére.

Nyakamban a fényképezőgéppel rég kerekeztem, de néhány perc alatt újra összecsiszolódtunk, és kényelmesen el tudtam helyezni a gépet, hogy az nem zavarjon bringázás közben. Mivel ismertem a környéket, így már az út alatt kigondolhattam mely helyeken akarok képet készíteni, így már szisztematikusan álltam be a helyekre. Illetve minden átállás között volt némi szünet, hogy tényleg megtaláljam a megfelelő pontot a fényképezésre.
A nap végére végül több mint 300 képet lőttem hála a sorozatlövésnek, de már a helyszínen tudtam, hogy melyek sikerültek a legjobban.

Erről a napról egy kis vlogolós videó is készült, ami ugyancsak fellelhető ebben a kis bejegyzésben 🙂
Jó szórakozást hozzájuk!

Ha első kézből akarsz információt kapni új bejegyzéseimről, iratkozz fel Youtube csatornámra, vagy kövess be Instagramon 😀

Ha pedig kíváncsi lennél, hogy épp merre jártam bringával, nézd meg Strava oldalamat is 😀

2022.05.27. 0 comments

Kihívás Összefoglaló Túraleírás

Rapha Fesztivál 500

by loszparade 2021.01.02.

written by loszparade

Mikor 2018-ban újra elkezdtem kerékpározni, rengeteg új dologgal kellett megismerkednem. A kihagyott hosszú idő alatt teljesen átalakult a sportág. Új szereplők, új trendek, alig győztem felzárkózni. Ekkor vettem részt első BRM túráimon és futottam bele a Rapha által szervezett Fesztivál 500-ba.

Az év utolsó bicajos kihívása lényegében arról szól, hogy december 24-e és 31-e közötti 8 napban tekerj le 500 kilométert. Az idei évben a vírusra való tekintettel már virtuálisan is lehetett gyűjteni a kilométereket, de én így is törekedtem az eredeti szabályok betartására. Amik csak a szabadban történő kilométergyűjtést fogadták el.

December közepén volt egy komoly mélyrepülésem, de erről majd részletesen fogok írni az éves beszámolómban. A lényege annyi, hogy lelkileg teljesen felőrlődtem és minden motivációm elszállt. A bringámat bevágtam a sarokba és semmi sem érdekelt. Elfáradtam…
Pár nap múlva aztán csak nyeregbe pattantam. Nem akartam veszni hagyni az egész éves munkámat. A 20.000 kilométer csupán egy karnyújtásra volt és nem volt mese, a célhoz teljesíteni kellett a Rapha kihívását is.

Az év utolsó napjaiban elég kaotikusan dolgoztam. Meg aztán ott vannak az ünnepek alatti kötelező családlátogatások. Szóval ebben az őrületben nem is a táv teljesítése a kihívás, hanem az, hogy hogy adod be a családnak, hogy két szelet bejgli elfogyasztása között elmész tekerni.
Szerencsére idén nem kellett nagy csatákat vívnom.
A 8 napból én csak 4 napot tudtam nyeregben tölteni, amik elég komoly napi távokat szültek. Erre tett rá pár lapáttal az időjárás, minek következtében bekerült egy 251 kilométeres etap is a repertoárba.

Az első napot 26-án teljesítettem még a Balatonon. A napsütés ellenére, hideg szeles nap volt. Északi szél fújt, így nem volt kérdés, merre indulok. Inkább frissen szenvedjek, mint hazafelé fáradtan küzdjek a pofaszélben. A taktika viszonylag be is jött. Bár hihetetlen demotiváló volt, mikor az olyan lejtőn amin alapban 40-50-el szoktam gurulni, most 250-300 wattal taposva a pedált alig akart 25-el menni a bicaj.
A hátszeles részek viszont nagyon tetszettek ? Erre a napra a szél össze is fújt 122 kilométert. A lábaim bírtak volna többet is. De sajna a másnapi munka miatt vissza kellett indulnunk Budapestre.
A következő két napban bringámmal csak szemezgettünk, és esténként szövögettük terveinket a hátra lévő napokról.
Amit tudtam, hogy keddre jót, szerdára és csütörtökre pedig rossz időt mondanak. A fennmaradó táv pedig az év végi 20.000 kilométert is számításba véve, valahol 400 körül mozgott a maradék 3 napra vetítve.

bicajom kormánya felülről garmin órámmal

Nem volt mese, 29-re nagyot álmodtam és elindultam egy 210-es körre. Kezdetben nagyon nem jöttek a wattok. Bár a végén se ? De szerencsémre legyen mondva, hiába indultam későn, a szél megvárt, és sokat nem kellett kapálóznom a kezdetre tervezett pofaszélben. Lényegi légmozgás Érdet elhagyva érkezett.
Kicsit olyan érzésem lett, hogy a szél is megbékélt a tavaszi hátszeles Szegedig történő vitorlázásomért, és inkább segített utamon.
Gyorsan pörögtek a kilométerek. Esztergomnál megálltam egy benzinkúton tankolni, ahol a kutas arcán lehetett látni, hogy nem tudja mire vélni a bringás srác látványát ? Nem időztem sokat. Hisz még várt rám Dobogókő. A tetőre már jócskán szürkületben értem. De ezzel meglett a 40. mászásom 2020-ra. Gyors szusszanás és már suhantam is lefelé. Kis kitérővel Pilisszántó, Solymár, Hűvösvölgy érintésével érkeztem meg a Margitszigetre. Itt pedig jött az Isteni szikra, hogy még van 2 órám 8-ig, így mi lenne ha pár karikát teljesítve tovább faragnám a teljesítendő távot?
A körözésben lassan elfogyott a vizem. Próbáltam valami kutat keresni, de mind el volt zárva. Telefonos segítségkérés után, Balázs haverom szolgáltatott némi frissítőt, amivel már ki tudtam húzni a kijárási tilalom kezdetéig. Pont 8 órát ütött az óra, mikor betoltam a lépcsőház ajtaján a bringát ?
A végén 251 kilométer jött össze. Így pedig már csak 140 körüli táv maradt az utolsó 2 napra.

30-án reggel eső hangjára ébredtem. A reggeli KV-t szürcsölve bújtam a radarképeket, hogy mikor áll el és indulhatok útnak. Erre délután kettő körül került sor. Az utak még vizesek voltak, de nem érdekelt. Hátra felraktam a kis sárhányómat és útnak indultam.
Konkrét elképzelésem nem volt. Először csak egy rövidke kanyarra gondoltam Szentendrére. Aztán Tahira, majd Visegrádon kötöttem ki, ahonnan a hegyeken át tértem vissza. Hazafelé még igyekeztem némi kilométert összeguberálni mindenfelé, de mikor megláttam, hogy az első lámpám elkezd lemerülni, egyből hazafelé vettem az irányt. Végül 100 kilométer jött össze.
Az utolsó nap reggelén már nagyon éreztem a hirtelen jött kilométereket a lábamban. Nehezen mozgott a testem. De már nem kellett sok a győzelemhez. Így nagyon messzire nem is terveztem menni. Az idő sokat nem javult az előző naphoz képest, de valahogy már nem is nagyon érdekelt.
Első ötletem az volt, hogy kimegyek a szigetre körözni, de gyorsan beláttam, hogy az nagyon megúszós lett volna. Így gondoltam, megmászok pár környékbeli hegyet. Első célpontom a Hármashatár- hegy lett. Innen mentem át arra a helyre, ahol nekiugrottam az Everesting kihívásnak. Majd kisebb utakon vissza a Szél Kálmán térre és onnan caplattam fel a Normafához. Itt természetesen nem hagyhattam ki az Erzsébet-kilátót sem. Na az nagyon durva volt. Az út tiszta víz, én meg emiatt nem mertem kiállni a nyeregből, nehogy kikaparjon a hátsó kerék a hatalmas nyomatéktól ? Majd jöhetett egy kis kavirnyázás után a hazagurulás. Aznapra 61 kilométer és 1244 szint jött össze.

Meglett….
Mind a 2020-ra betervezett 20.000 kilométer, mind pedig a Rapha év végi kihívása. A vége 535 kilométer és 4859 méter szint jött össze erre a 4 napra.
Visszatekintve az előző évekre, ez volt a legtöbb kihívást tartogató teljesítésem. Egyrészt jóval kevesebb időm volt mindenre, másrészt az időjárás se volt olyan kedvező idén. De az élmény így sokkal emlékezetesebb lett 😀
Ha pedig egy szóval kellene jellemezem miként fog kinézni a bicaj egy ilyen kihívást teljesítve, az lenne, hogy Varacskosdisznó…
De nyugalom az újévet ő is szépen megtisztítva kezdte 🙂
Nektek is ilyen tapasztalataitok voltak az idei Festive 500-al mint nekem? Kommentben írd le tapasztalataidat, hogy mindannyian tanulhassunk belőle. 😀

Ha kíváncsi vagy merre járok, keress fel Stravan vagy Instagrammon.

Fő a vigyor! 😀

Saras piszkos trek kerékpárom Mavick cosmic kerekeimmel

Sárfolyam a fürdőben kerékpármosás közben

OLVASD EL LEGUTÓBBI BEJEGYZÉSEIMET IS:

2021.01.02. 0 comments

Kerékpár Kihívás Túraleírás

HungAround Hadd szóljon

by loszparade 2020.11.16.

written by loszparade

Az indulás napjához közeledve, egyre bizonytalanabb lettem. Basszus mibe is vágtam a fejszémet. De ekkor már minden készen állt. Nem volt visszaút…

Nyugtatni azzal nyugtattam magam, hogy semmi ördögtől való nincs benne. Csak fel kell ülni a bicaj nyergébe, és a sok pedálozásnak köszönhetően előbb utóbb körbeérek.
Az indulás előtt volt némi fogalmam arról, hogy milyen is lesz sokat tekerni. Tavasszal volt egy komolyabb hét, mikor 1102 kilométert mentem, és bár tudtam, most 950 km-el hosszabb lesz a táv, és egy nappal kevesebb az időm. Joggal volt bennem egy kis félsz.
A túra legfájóbb pontja mégis a mindennapos hajnali ébredések és indulások voltak. Nem vagyok egy pacsirta típus és egész eddigi életem során gyűlöltem a korai keléseket, de most nem volt más választásom. A távok hosszúak voltak és a szállások már le voltak foglalva minden estére.

Az első nap már hajnali fél kettőkor csörgött az órám. Szemeim nehezen nyíltak és testem se akart mozdulni. A pár órás alvás kevés volt neki. Bár ki az, aki nyugodtan tud aludni, egy ilyen túra előtt. Folyamat kattogtam valamin. Minden szerszámot betettem? A biciklit megfelelően felkészítettem? Elég lesz a 4 darab pótbelső? A lefoglalt szállásokkal minden rendben lesz?
Robotpilóta módban másztam ki az ágyból. Gépiesen főztem a KV-t, ettem a müzlit. Párom közben keverte a koktélokat a kulacsokba.
Öltözködés közben szervezetem ordított!
Mit csinálsz?! Takarodj vissza aludni! Még aludnod kell!
Én pedig mire feleszméltem, lent találtam magam az utcán. Sötét volt és kihalt. Sehol egy lélek. Bekapcsoltam Garmin órámat, majd megkerestem az aznapi szakaszt, és miközben elkezdte betölteni a pályát én már útnak is indultam. Közben pedig állandóan arra gondoltam, mi a fészkes fenét keresek én itt. Gondolataimat az órám jelzése törte meg, hogy betöltötte a térképet, és elkezd navigálni.
Az első 100 kilométer ismerős volt, így sok segítséget nem nyújtott, de a sötétben nyugtatott a tudat, hogy valaki kísér utamon.
Eleinte a lábaim nagyon szögletesen forogtak. Jónéhány kilométer kellett nekik, hogy felvegyék a ritmust.
A város csendes volt. Elvétve lehetett egy egy autóval találkozni. Sokan félnek az éjszakai tekeréstől, de higgyétek el van egy bája neki 😀 A megfelelő felszereléssel pedig egyáltalán nem veszélyesebb, mint nappal tekerni. Én első lámpa gyanánt egy Cateye volt 800-ast, hátsó lámpának pedig egy Cateye TL-LD720-ast használok. Illetve szürkület környékén magamra öltök egy láthatósági mellényt is.
Amúgy Vácig, pár kilométert leszámítva végig van közvilágítás, sőt a Dunakanyarban is egymást érik a települések. Így az élményt tekintve, nagyon messze állt egy igazi BRM túrás éjszakai suhanástól.
Szobot elérve pedig már pirkadt is. Ami magával hozta a hajnali hideget. Hát voltak helyek, ahol elgondolkoztam, hogy lehet kicsit szellősen öltöztem. A hidegre nem készülve semmi egyéb ruhát nem vittem magammal. Inkább azzal számoltam, hogy majd napfelkelte után le kell vegyem a mellényem, amit nem fogok tudni hová tenni ha magammal viszek még egy széldzsekit is. Így maradt a remény, hogy mihamarabb átbukik a nap fénye a Börzsöny lankáin és elkezd melegedni a levegő, még mielőtt megfagyok.

Az első megállót Ipolydamásdon tartottam, a templom melletti közkútnál. Még volt bőven mit innom, de nem tudtam, hogy a következő szakaszon hol lesz alkalmam vizet vételezni, így jobbnak láttam feltölteni a készleteket.
Sajnos az utóbbi időben sok közkutat elzártak, vagy leszereltek. Így hiába nézi meg az ember előre hol találhatóak, mikor odaér döbben rá, hogy csak egy kiszáradt csonkot talált. Ami adott esetben tud kellemetlenségeket okozni, tapasztalatból mondom ?
Frissítés közben egy srác is megállt kocsival vizet vételezni. Kicsit meg is ijedtem tőle. Pirkadatkor, kocsiból kiszálló ember. Na nekem befellegzett, ez tuti valami sorozatgyilkos lesz. Lehet nem kellene ennyi Helyszínelőket néznem?
Meglehet, mert a végén tök jól elbeszélgettünk.
Kérdezte merre megyek.
Mondtam neki, hogy a terveim szerint 6 nap alatt körbetekerem az országot.
Persze mikor arra terelődött a szó, hogy hol is tartok pontosan, félve mondtam ki, hogy lényegében még csak most indultam.
Magamba meg. Na baszki, ez de gáz. Ilyenkor mindenki nagy dolgokra kiváncsi. Hogy már napok óta úton vagyok, több száz kilométert letekertem. A seggemet véresre törte a nyereg, és a lábaim is vagy 5 számmal nagyobbra dagadtak.
Én meg… Csak most indultam 😀
Gratulált az elszántságomhoz, és sikeres teljesítést kívánva, elhajtott.
Én még bekentem magam naptejjel.

A következő kilométerek egyre változatosabbak lettek. Gyönyörködtem a felkelő napban, ami a dombok közül előbújva, a völgyekben párabolyhokat hozott létre.
A Börzsöny árnyékában másztam meg az első komolyabb emelkedőt, ami nagyon nem esett jól. Alig akart menni a bringa alattam. Kicsit kétségbe is estem, hisz a szakasz neheze csak most kezdődött, és a nap során még 3000 méter feletti szintet kellett leküzdenem.
Reggel fél 7 körül értem el Parassapusztát. Ez volt eddig a legtávolabbi pont, amit ezen az úton elértem. Tavaly erre vezetett az EPIC 600-as BRM túra, csak akkor Szlovákiában folytattuk utunkat. Míg most Hont felé vettem az irányt.
Itt a kettes út melletti bicajutat választva haladtam tovább. Hát mit ne mondjak nem volt az igazi, de nem akartam boldogítani már kora reggel a főúton haladókat 😀
Ezen a szakaszon találkoztam Sátán kutyájával is, aki egy lejtő aljának árnyékos részén bujkált. Szerencsére még neki is reggel volt, és hiába éreztem fogai szorítását vádlimon, volt fontosabb dolga is. Így rám se bagózott, ennek ellenére szívem nem kicsit dobbant meg ?
Balassagyarmatra úgy fél 8 körül érkeztem, de még nagyon aludt a város. A központban is csak lézengtek az emberek. Persze szombat reggel lévén, még minden normális ember aludt. Így én is.
Következő komolyabb településem Szécsény volt, ami ugyancsak az EPIC 600-as túra kapcsán lehetett ismerős. Hisz ezen a részen jöttünk vissza Szlovákiából. Bár akkor éjszaka volt, és épp egy durva vihart próbáltam lerázni, és egy másik cellát elkerülni. Szóval semmi nem maradt meg a környékből, az életemért pedáloztam. ?

Nógrádszakál után szép lassan elkezdett romlani az út minősége, ahogy az bekanyarodott egy völgybe. Gondolom a téli fagyok itt jobban kikezdik az útburkolatot, amit persze nem kell karbantartani, hisz erre a kutya se jár.
Szerencsére Litke után ezen a téren javulás történt, és szépen suhanhattam tovább Salgótarján felé. Amin pillanatok alatt átjutottam, zseniális tervezésemnek köszönhetően.
A várost elhagyva, jöhetett az első igazán komoly mászás. A Róna hegy kanyargós útján nagyon hangulatos volt a tekerés. A gyér forgalomnak és az átlag 4.6%-os emelkedőnek köszönhetően, nyugodtan lehetett nézelődni, a 3,2 kilométeres kaptatón. Erre a környékre még tuti visszatérek valamikor 🙂
Ezen a szakaszon már a kísérőim is utolértek. Így Zabar elött meg is történt az első komolyabb frissítés, pihenés.
Itt befaltam egy szendvicset, és ittam egy energiaitalt. Közben párom újra a kulacsok feltöltésével volt elfoglalva. Útravalónak magammal vittem a müzliszeletek mellett egy szendvicset is. Ami a legjobb döntés volt. Már ezen a ponton rosszul voltam a müzlitől. De ezzel általában így szoktam lenni. Valahogy a 3-4. után kész kínszenvedés ezeket magamba gyűrni. Enni viszont kellett. Így ha nehezen is, de szépen fogytak a szeletek.

Ózd környékén már kezdett feltámadni a szél. Ami itt még segítette utamat. Persze tudtam, hogy ennek még meglesz a böjtje. Az év elején az egyik bringás haverommal levitorláztunk Szegedre az orkán erejű szélben, ami miatt egész évben bűnhődnöm kell. Pedig az olyan durva hátszélben már nem is olyan egyszerű bringázni. ?
Azon viszont meglepődtem, hogy mennyire sík arrafelé a terep.
A hullámvasutazás Serényfalvát elhagyva kezdődött. Egymást követték az emelkedők és a lejtők, és a szél is minden irányból fújt. Az etap ezen pontján már elég meleg is lett ahhoz, hogy meglegyen az első nagyobb megrogyásom. Aggteleket nagyon nehezen értem el. Fájni nem fájt semmim, csak elfáradtam. Keveset aludtam, 280 kilométert volt a lábaimban, és még 140-150 kilométer állt előttem. Hegyekkel, meleggel, széllel, mindennel.
A környék nosztalgiája viszont tetszett. Itt vezetett utam jópár éve mikor részt vettem a magyar Fjällräven vándortúrán, ahol 5 nap alatt letúráztunk Aggtelekről Felsőtárkányig. Illetve Bódvarákon sátraztam egy hétig mikor az ELTE-re felvettek és eljöttem gólyatáborba 🙂

A tornanádaskai határhoz vezető végtelen út felhőkkel

Viszont nem volt időm nosztalgiázni, hiszen új emlékek gyűjtése miatt érkeztem ismét a vidékre.
A tornanádaskai határt kínszenvedések árán értem el. Kegyetlen pofaszél fújt. Egyetlen kilométer sem adta magát könnyen.
A határról visszakanyarodva, egészen Rakacáig vissza kellett mennem. Na ez volt az első olyan szakasz, ahol helyenként szinte járhatatlan volt az út. Hiába volt hátszelem, semmit nem tudtam kihasználni belőle. A vicces viszont az volt, hogy vagy járhatatlan úttal találkoztam vagy tüköraszfalttal. A kettő közötti átmenet csak helyenként volt felfedezhető, és ez a tendencia egészen Hidasnémetiig megmaradt. Persze általában mászás közben volt jó az út, és a lejtőkőn szar. Murphy. Viszont errefelé nem egy nagyon lepusztult falun kellett átlovagolnom. Mormoltam is magamban: Miatyánk ki vagy a mennyekben, áldd meg a gumikat amiken gurul a bicikli, hogy ne itt kapjak defektet…

Kilátás a Zádorfalva utáni szerpentinről

Gönc nem volt az útvonalon, de kellett csinálnom egy technikai kitérőt. Az utolsó hegyek előtt ki kellett tegyem a ballasztot. A talált kis vendéglátóipari egységben ott volt a falu apraja nagyja. Jó kis hangulatban iszogattak, beszélgettek. Élvezték a hétvégét és a jó időt.
Viszont, mikor beléptem bicajos szerkóban, megfagyott a levegő és minden tekintet rám szegeződött. Eddig azt hittem ilyen jelenet csak filmekben játszódhat le. De most már tudom, hogy az élet is tud ilyet produkálni. Ha pedig te vagy a főszereplő? Még viccesebb. ?
A kitérő után, már csak 50 kilométer volt hátra. A nap lassan közelített a horizont felé, így sietnem kellett. Pár kisebb emelkedőn túljutva értem el Kékedet. Tudtam, hogy itt kezdődik az utolsó nagy emelkedő, művésznevén Col du Kéked, de nem gondoltam volna, hogy ilyen kegyetlen durva lesz. Az eleje még szép lankás, de aztán bekeményít és 10% alá nem is megy. Közel 400 kilométer után valahogy baromira nem esett jól. Az egyik kanyarban megpillantottam egy fűben pihenő vörös kutyát. Az ijedséget kővetően, elgondolkoztam. Mi a szart keres itt az erdő közepén egy vörös kutya? Meg amúgy is, milyen kutyának van vörös szőre? Kicsit közelebb érve összeraktam a képet. A kutya valójában róka volt. Én meg már fáradt ?
Ömlött rólam a víz, miközben érezhetően hűlt a levegő. Kicsit aggódtam is a lejtmenet miatt, hogy meg fogok fagyni. Szerencsére még kibírható volt, sokat nyomott a latba a tudat, hogy innen már lényegében csak gurulni kellett a célig.
Hollóházát elhagyva a távolban látni lehetett Fűzér várát. Így tévesen azt gondoltam, hogy mindjárt bent is vagyok. Térképen csak pár centi távolságra van a két hely egymástól. A valóságban viszont egy örökkévalóságra. A kerékpárúton haladva a hosszú egyenesekben szépen fogytak a kilométerek. De én azt hittem soha nem lesz vége a napnak. Amikor a távolban megláttam pár házat mindig azt hittem, hogy megcsináltam. Aztán, mikor közelebb értem olyanok voltak írva a táblákra, hogy Pálháza meg Mikóháza, én pedig egyre fáradtabban és elkeseredve tekertem a lemenő nap árnyékában. Végül viszont csak sikerült beérnem Sátoraljaújhelyre. Onnan pedig már csak pár kilométer választott el az aznap esti szállástól.

Hollóháza látképe a Col de Kéked tetejéről

Jó volt megérkezni. Kellemes fáradság, és megkönnyebbülés lett úrrá rajtam. Megcsináltam azt a napot, amitől a legjobban tartottam. Ezek után jöhetett a jól megérdemelt gyors pihenés.
Első dolgom az volt, hogy feltöltsem az adatokat, hiszen ami nincs fent Stravan az meg se történt.. ??
Utána jöhetett csak a fürdés és egy jó nagy adag pesztós tészta beburkolása. Szerencsére volt mosógép is a szálláson, így az aznapi ruhámat ki tudtuk mosni.
Már pontosan nem emlékszem, hogy mikor mentem el aludni, de azt tudom, hogy nem kellett esti mese a durmoláshoz.

Az első napi adatokat megtalálhatod szokás szerint Strava oldalamon.

Illetve ehhez a túrámhoz kapcsolódó további bejegyzéseimet az alábbi linkekre kattintva érhetitek el:
Az ötlet: Az összes kilométer is
0. nap: HungAround – Felkészülés…
1. nap: Hungaround – Hadd szóljon
2. nap: Hungaround – Tiszteld a síkot

Ha érdekelne merre tekertem, kövess be Straván, vagy további tartalmakért keresd fel Instagramoldalamat vagy Youtube csatornámat. ?
Jó böngészést, és jó felkészülést a szezonra! ?

2020.11.16. 4 hozzászólás

Kihívás Túraleírás

Az összes kilométer is

by loszparade 2020.07.31.

written by loszparade

Az idei évemet elég durván felborította a járványhelyzet. De gondolom ezzel nem vagyok egyedül. Már kora tavasszal szépen meg lett tervezve minden. Aztán jött a sok újratervezés. A vége pedig az lett, hogy augusztusban vagyok kénytelen megcsinálni minden komoly tervemet…

Az első kihívás júniusban a Szlovákia ringen lévő 24 órás verseny lett volna. Utána a Ring24, majd a nyarat lezárva és azt megkoronázva augusztusban egy országkerülés 🙂
Ezzel szemben az 5. hó végéig lényegében semmi sem volt biztos. Aztán a 6. hónapban már lehetett bizakodni. Ami addig tartott, amíg a Hungaroringen lévő verseny időpontjára be nem jött a Forma1, és azt át nem tették augusztus végére.
Na itt kezdődött el az igazi matekozás, hogy miként is lehetne teljesíteni az idei évre kitűzött céljaimat.
Hát úgy, hogy augusztusban lényegében minden szabadidőmet a bicajom nyergében vagyok kénytelen tölteni XD
Első számú célom, hogy idén a Ring24-en egy dobogós helyet megcsípjek. Így a nagy kör terve sokáig kétséges volt. De aztán úgy voltam vele, hogy egy próbát megér. Nem akarom ugyanazt eljátszani, mint tavaly meg tavaly előtt, hogy csak halogatom a nagy túrákat. Aztán mire észbe kapok már tél lesz és várhatok egy újabb évet. Így augusztus 1-én hajnalban az éj leple alatt elindulok körbetekerni az országot. Amit 6 nap alatt meg akarok csinálni, hisz azon a hétvégén Sió mente maraton is van XD Vissza kell érjek rá 😀

A szakaszok a következők lesznek:
Budapest – Sátoraljaújhely: 427 km
Sátoraljaújhely – Körösszakál 400 km
Körösszakál – Mohács 338 km
Mohács – Magyarszombatfalva 315 km
Magyarszombatfalva – Sopron 205 km
Sopron -Budapest 340 km

Terveim szerint az első napot jóval napfelkelte előtt kezdem, hogy naplemente környékén megérkezzem Sátoraljaújhelyre. Talán ettől a szakasztól tartok a legjobban. Nem azért mert ez a leghosszabb, hanem azért mert itt 3000 méter feletti szintet is meg kell másznom.
A 2. és a 3. szakasz lényegében egyben lesz teljesítve, egy pár órás pihenővel, alvással Körösszakálon. Így terveim szerint harmadikán az utolsó kompot megcsípve Mohácsnál átkelhetek a Dunán. Ezen az etap még az északi készen lévő két kompozás is érdekes lessz. Ez már a tervezésnél sok dilemmát okozott, hogy nem e lenne célszerűbb arra menni ahol hidak kötik össze a két partot. De úgy annyira el kellett volna távolodnom a határtól, hogy az már nem fért bele, az országkerülés általam felállított követelményeibe 😀
Mohácsot elhagyva szép lassan változatosabb lesz a terep. És újra némi szint is belekerül az útvonalba.
Az 5. napon egy rövidebb szakasz van napirendre tűzve. Ezt amolyan pihenőnapnak szánom. Mivel itt elég nagy mozgásterem lesz a nap teljesítése terén, talán kicsit többet is tudok regenerálódni a befejező etapra.
A utolsó nap pedig már csak haza kell gurulni. Bár a táv nem lesz a legrövidebb, de sok szintre nem számítok aznap. Így ha elég korán indulok naplemente környékén vissza is érek Budapestre 🙂
A túra alatt amúgy nem is a távoktól tartok a leginkább, hanem attól, hogy egy idő után a nyereg fel fogja törni ülőgumóimat. Amik nagyon meg tudják keseríteni egy kerékpáros életét. Elsőszámú védvonalként a popsikrémet hívom majd segítségül. Illetve a rendszeres nadrágcserét.
Szerencsére a túra nagy részében lesz háttértámogatásom. Így bármi probléma felmerülését gyorsan tudom majd orvosolni 🙂

Na és akkor nézzük még mi vár még rám a hónapban 😀
Ha az országkerülés meglesz, még kicsit várni kell a pihenéssel, hisz azon a hétvégén van egy BRM túra is. Amire mennem kell, ha versenyben akarok maradni a Pedálkirály cím megszerzésében.
Na és utána jöhet a nagyon durva pihenés. Hisz regenerálódnom kell a 20-21-én megrendezésre kerülő Ring24-re XD Nehéz lesz, de nem lehetetlen XD Ezen a versenyen tavaly 570 kilométert sikerült megtennem, így idén a fő cél ennél többet menni. De nem titkoltan, egy dobogós hellyel lennék igazán kiegyezve. A tavalyi hibákból tanulva idén tapasztaltabban állok a rajtvonalba, így több esélyt látok egy jó helyezés elérésére. De a 24 óra alatt sokminden történhet, és az előre jelzést nézve nem mondanak valami jó időt azokra a napokra. Bár jobban belegondolva nem is emlékszem olyan augusztus 20-ra, mikor nem jött valami durva front. Szóval mindenre fel kell majd készülni.
Na és utána jön majd az igazi kihívás. Hisz utána egy újabb BRM túrán kell részt vennem. Méghozzá az idei év leghosszabbján. Szóval fel kell kötni a gatyát rendesen. De egy királyi cím megszerzéséhez mindig is kellett egy kis őrület.

Ha pedig ezeket is kipipáltam, ténylegesen jöhet a jól megérdemelt pihenés 🙂 Mivel ezzel befejezettnek fogom tekinteni a 2020-as szezonomat. Persze szeptemberben lesz még két rövidebb BRM túra, és időfutam verseny, amin szeretnék részt venni. De terveim szerint szeptember végéig inkább a pihenés és a laza biciklizésre fogom fektetni a hangsúlyt. Meg aztán annyi élmény és történet lesz bennem, hogy nem is győzöm majd leírni őket nektek 😀
Októberben pedig szép lassan elkezdhetem az alapozást a 2021-es szezonra 😀

Ehhez a túrámhoz kapcsolódó további bejegyzéseimet az alábbi linkekre kattintva érhetitek el:
Az ötlet: Az összes kilométer is
0. nap: HungAround – Felkészülés…
1. nap: Hungaround – Hadd szóljon
2. nap: Hungaround – Tiszteld a síkot

Ha érdekelne merre tekertem, kövess be Straván, vagy további tartalmakért keresd fel Instagramoldalamat vagy Youtube csatornámat. ?
Jó böngészést, és jó felkészülést a szezonra! ?

2020.07.31. 2 hozzászólás

BRM-túra Összefoglaló Túraleírás

Bakony Extrém Light…

by loszparade 2020.07.15.

written by loszparade

A következő BRM túrára nem, de annak beszámolójára lustaságom és lelki okaim vonatkozásában, annál többet kellett várni. De erről kicsit később úgyis olvashattok a bejegyzésben.
Tavaly Palival már nekiugrottunk a teljesítésének, de 190 kilométer környéken egy kátyúnak köszönhetően sikerült olyan szerencsétlenül esnie, hogy ott mindkettőnknek véget ért a túra. Őt mentő vitt el. Értem pedig anyumék jöttek kocsival. Ezek után az ideire, amolyan revansot venni mentünk vissza…

Amint meglett az idei BRM naptár, ez volt az első, amit bevéstünk magunknak. Aztán jött a vírus és minden borult. Már beszéltünk is róla, hogy mikor lehetne partizán módban letekerni. Aztán csökkent a szigorítás és az új naptárba is bekerült. Így nem volt kérdés, hogy ott a helyünk.
A hét elején még egész jó időt mondtak szombatra. De ahogy közeledett a hétvége úgy gyülekeztek az esőfelhők is. Így már a túra előtti nap tudtuk, hogy nem fogunk sokat barnulni, és nehezen adja majd magát a Bakony.
Én tavaly megfogadtam Bélának, hogy jövőre nem az utolsó utáni pillanatban érkezem a rajt helyszínére. És ezt az ígéretemet most is sikerült betartanom. De még sok túra van idén 😀 A korai kelés most sem volt a legjobb. Pedig én már pár nappal korábban lementem Balatonra anyumhoz.
A reggelt a szokásos müzlivel és KV-val indítottam. Aztán rámoltam is be a kocsiba. A szél már kora reggel kegyetlenül fújt és a felhők is szép lassan eltakarták a napot.
Idén a Bagolyvár fogadónál volt a rajt, ami mindenképp egy jó döntés volt. 🙂 Bár a parkolással volt némi gond, ami minden túra egyik sarkalatos pontja, egy bizonyos számú résztvevő után. De a végén csak lett mindenkinek helye a közelben 🙂

Már reggel nem volt a legmelegebb. Így a szokásos szettet egy hosszú ujjú aláöltözettel is kiegészítettem. Fura volt így beöltözni nyáron. De a végén bebizonyosodott, hogy jól döntöttem. Mindennek ellenére azért annyira bizakodó voltam, hogy ma is tévednek a meteorológusok, hogy bekentem magam naptejjel. Biztos amit tuti alapon ?
A körültekintő készülődés ellenére kisebb bakival indítottam a túrát. Ami abban nyílvánult meg, hogy a rajt előtt elkezdtem betöltetni a térképet az órámon, hogy a rajt után ne kelljen arra várni. De mivel a kezdő pont közelében voltam, rákérdezett, hogy el is kezdem a tekerést. Én kinyomtam, hogy még nem. Aztán elindultunk, és a hátszélben való mámoros suhanásban, csak pár kilométer után vettem észre, hogy nem indítottam el az órámat XD. Így az első kilométerek le is maradtak a körről. Gondoltam majd, ha beérek eltekerek addig a pontig, ahol elindítottam az órámat, hogy meglegyen a teljes kör. De úgy elromlott az idő a végén, hogy nem volt az a pénz, hogy én még menjek pár kilométert XD

Az első ellenőrző pontig elég jó volt a tempó. Az oldalhátszélben még mindenki erősnek érezte magát. Gyors pecsét Csőszpusztán az Alba Regiánál, és már gurultunk is tovább. Itt a lejtmenet elején van egy kis szerpentines rész, ami hihetetlenül hangulatos. 😀
Ezután jött egy kis ízelítő a nap további részéből. Kegyetlen pofaszél. Valahogy nem akartak forogni a lábaim. Nem éreztem a csít. Kisbérre elevickéltünk. Pecsételtünk. És már mentünk is vissza Zircre.
Páran összeálltunk és haladósabbra vettük a figurát. De az erős oldalpofaszélnek köszönhetően a másik ember szélárnyékában se volt olyan pihentető menni. A 82-es főutat elérve újra hátszelünk lett, ami sokat nem ért az emelkedőkön. De legalább nem volt olyan melegünk.

Zircre visszaérve tartottunk egy kis megállót a kocsinál. Feltankoltunk müzli szelettel és megnéztem a radarképet, hogy mire is számíthatunk a nap további részében. Nem volt valami fényes a helyzet. Nekem meg is fordult a fejemben, hogy beteszem magam a kocsiba és hazamegyek. Sok kedvem nem volt az ázáshoz. Főleg, a kora tavaszias hőmérséklet miatt.
Aztán nehezen, de felültem a gépre és tovább hajtottam. 7-8 kilométert mehettünk, mikor elkezdett esni az eső. Hát mit ne mondjak. A testem nagyon visszavágyott a kocsihoz. De már nem volt visszaút. Bakonybélben az ellenőrzőponton újabb radarvizslatást következett. Szerencsére nem volt olyan kiábrándító a helyzet. Pecsételés után rögtön nyeregbe is pattantunk és folytattuk utunkat.
Amíg ki nem értünk a völgyből, elég jól lehetett haladni. Utána viszont kész gyötrelem volt minden egyes kilométer. Csak az tartott életben, hogy nemsokára jobb lesz. Hisz Tapolca felé a szél is kicsit kegyesebb szögből fog fújni.
Tudtam, hogy Pápán egy benzinkúton lesz az ellenőrzőpont. Így már jóval korábban elkezdtem ábrándozni, hogy mit is fogok venni magamnak. Célirányosan rontottam be, és markoltam fel mindent, amit megálmodtam. Pillanatok alatt ott voltam a pultnál, és már rendeltem a Hot Dog-t is. A benzinkúton tankolni kell. De rendesen. ? Így gyorsan lecsúszott az energiaital, némi Colával és a forró kutyával.
Szinte kicserélve indultam tovább.

Az irányváltásnak köszönhetően a szél már nem volt olyan zavaró, és a terep is inkább tempósabb haladást kívánt. Így gyorsan pörögtek a kilométerek. Ez kicsit a lelkemnek is jót tett. Bár ahogy haladtunk Pali múlt évi balesetének helyszínére, egyre jobban elcsendesedtünk. Tovább akartunk lendülni a ponton. Azonban előtte még a Somló hegy oldalában is volt egy ellenőrző pont, ahol nem időztünk sokat.
Nehezen indultam újra. Tudtam nem lesz gond. De az elmém a bolondját járatta velem. Átmentünk a 8-as úton ahonnan a hátszél gyorsan befújt minket Devecserbe. Ott pedig egy jobbost követően már haladtunk is Pusztamiske fele. Egyre élesebben jöttek elő az emlékek. Emlékeztem, hogy akkor is hátszelünk volt, szépen sütött a nap, és a távolban magasodó Kab-hegyet néztük, hogy pár óra múlva ott fogunk mászni. Aztán kiértünk a faluból, és keresni kezdtük a baleset helyszínét, ami gyorsan meglett. Hisz a több órás útszéli álldogálás közben belém égett minden egyes fűszál. Természetesen még a kátyú is megvolt, bár elnézve időközben szép nagyot nőtt. Pár percre megálltunk. Amolyan megemlékezést tartva. Mind a ketten leraktuk az egy éve cipelt terheket, és lassan újra nyeregbe szálltunk. Alig mentünk pár métert, mikor eleredt az eső. Úgy néz ki az égiek is megemlékezést tartottak velünk.

Ezután teljesen más lett minden. Újra tudtunk nevetni, viccelődni. És a helyet a hátunk mögött hagyva újra önfeledten tudtunk bringázni.
Így visszagondolva lehet azért is ment olyan nehezen az eleje számomra. Féltem, hogy újra át kell élnem az egy évvel korábbi eseményeket.
Én ugyan nem sérültem meg akkor, de lelkileg engem is megviseltek az események. Főleg úgy, hogy ismerősünk 17 évvel ezelőtt nem messze vesztette életét egy autóbalesetben a nyolcas úton.

A nagy hátszélnek és az új lendületnek köszönhetően pillanatok alatt leértünk Tapolcára. Itt a benzinkúton sajnos nem volt csak pogácsa, de az is jobb volt, mint a már könyökömön kijövő müzli szelet. Itt pár percre le is ültünk. A túra nagy része már megvolt. De ezek után jön még csak a neheze. Felmászni a Kab-hegyre. Onnan pedig visszamászni Zircre.
A várost pár túra társsal együtt hagytuk el. Így jobban is lehetett haladni. Épp elől mentem, mikor Monostorapátiban kiáltást hallok. Majd az egyik srác szól, hogy valami fém cuccot elhagyott a haverod. A többiek mentek tovább én pedig visszagurultam Palihoz.
Hát annyi történt, hogy a bal lábán lévő stopliból kiesett 2 csavar. Ilyet még életemben nem láttam, de még nem is hallottam, hogy ilyen meg tud történni. Mivel csak egy csavar tartotta a stoplit, már maga a kicsatolás sem volt egyszerű. Első körben kibújt a cipőből, és a csavart meghúzva sikerült kiszabadítani a pedálból. Aztán fel alá járkáltunk az út szélén, keresve a csavarokat. Tudtuk, hogy nem fogjuk megtalálni őket. De a remény hal meg utoljára. 10 perc után meg is halt.
Mivel 2 csavar is hiányzott, némi trükköt is be kellet vetni. Ami csak annyi volt, hogy a másik cipő stoplijából kiszedtünk egy csavart amit betekertünk a másikba. Így 2-2 csavar fogta a stoplikat, ami szerencsére elégnek bizonyult, hogy befejezzük a túrát.

Aki már járt a Kab-hegyen tudja, hogy nem a meredeksége miatt nehéz megmászni. Hanem, azért mert nagyjából 16 kilométeren keresztül emelkedik a nyíl egyenes út. Hihetetlenül elmepróbáló látni kilométereken át az eléd tornyosuló emelkedőt. Nekünk sikerült a végén kicsit túltolnunk a hegyet, és teljesen felmentünk a csúcsra, miközben elég lett volna a Kéktúra pecsétig felmenni. De ha már ott van az ember miért nem menne fel 🙂
Pali itt kicsit megrogyott. Kiderült, hogy alig evett valamit a túra alatt. Pedig egy ilyen maraton pont arról szól, hogy enni, enni és enni kell.
Gyorsan megetettem vele mindent amit találtam 😀
Lefelé gurulva megálltunk pecsételni. Majd jöhetett az Úrkúti kitérő, ahol ismét pecsételni kellett.
Márkóra gyorsan leértünk, köszönhetően az odáig lejtő útnak és a hátszélnek. Ezen a szakaszon meglehetősen jó időnk volt. Veszprémre rálátva még némi napsütést is véltünk felfedezni. Viszont a Bakonyra felnézve már nem volt ilyen fényes a helyzet. Látni lehetett, hogy a túra embert próbáló része még csak most fog jönni.
Márkót elhagyva úja elmepróbáló emelkedők következtek. Hosszú egyenes utak mindenhol. Amit pár kilométer megtétele után az eső is áztatni kezdett. Innentől utunkat egész Zircig kegyetlen jeges pofaszél, és eső kísért.

Hárskútra beérve a kulacsaimból szinte teljesen kifogyott minden folyadék. Hiába fürkésztem hosszú kilométerek óta a kutakat, sehol nem találkoztam egyel sem. A szám széléről lecsorgó eső lenyalogatása pedig hoszútávon nem akarta fedezni az elvesztett folyadékmennyiséget. A faluban szinte már lépésben haladtam, és minden kék színű valamire ugrottam XD De hiába. Már már le is mondtam róla. Mikor a falu végén lévő temető előtt megláttam őt. A kék közkutat. Szerelem volt első látásra. A biciklimet ledöntöttem a fűbe és már ott is teremtem mellette. Karját lenyomva pedig előtört belőle az éltető nedű. Egy helybeli végignézte az egészet és kicsit furcsán is nézett rám, hogy a szakadó esőbben úgy iszok a kulacsból, hogy kétoldalt folyik le arcomon a víz XD Feltankoltam, és már mentünk is tovább. Pár kilométer után kezdtem újra helyre jönni, és új erőre kaptam.
Innentől már nem érdekelt semmi. Csak a célra, és annak mielőbbi elérésére koncentráltam.

Bőrig ázva, és átfagyva értünk vissza Zircre, és meg kell mondjam ilyen rossz időben még nem sikerült tekernem. Egy régi Pelsó kupán volt hasonló időjárás, de azon is melegebb volt emlékeim szerint, és a szél se fújt ilyen durván.
A végén 12 fok környékére süllyedt a hőmérséklet, amit tovább hűtött a viharos északi, északnyugati szél. Így a bicajon ülve simán lehetett 0 fok is.
Visszaérve gyorsan leadtuk a túrakártyákat, és már mentünk is átöltözni.
A kocsihoz érve próbáltam minél gyorsabban száraz ruhába bújni. De ezt a hidegtől elgémberedett kezeim, és a folyamatos remegésem nem könnyített meg.
Ezután mackónadrágban visszamentem az étterembe, ahol egy jó nagy tál meleg bablevessel melegítettük fel magunkat. Kinézve az ablakon senki nem mondta volna meg, hogy nyár eleje van. Bélának mondtam is, hogy az eredetileg tavaszra tervezett túrára kicsit visszatért a tavasz, hogy legalább az passzoljon.

A túrát a durva körülmények ellenére bruttó 13 óra 9 perc alatt sikerült teljesíteni, amiből a bicajon töltött idő 11 óra 6 perc. A végén nekem 302.68 kilométer jött össze. De tudjuk, hogy pár kilométer hiányzik a figyelmetlenségemnek köszönhetően. A távhoz pedig 3148 méter szint tartozott.
A pontos adatokat pedig szokás szerint megtaláljátok Strava oldalamon 🙂

Kattints az alábbi képre a többi BRM túrás bejegyzésemért:

2020.07.15. 0 comments

BRM-túra Kerékpár Összefoglaló Túraleírás

A negyedik Nagy tó…

by spongyi 2020.06.16.

written by spongyi

Kis hazánk nagy tavainak körbetekerése közül sokáig a Tisza-tó hiányzott. De egy BRM túrának köszönhetően ez is lekerülhet a listámról. 🙂

Szerencsére szép lassan alábbhagy a vírus. Aminek köszönhetően lassan kezd visszatérni minden a régi kerékvágásba. Versenyek, túrák szerveződnek. Pótlódnak be. Így idén végre megrendezésre kerülhetett az első BRM túra is, a Tisza-tó körül.
A sík terep rengeteg embert vonzott és a végén majdnem 200-an vettünk részt a túrán.

A rajt Tiszafüreden volt a Morotva kerékpáros pihenőparkban reggel 7 és 8 óra között. Mi belőttük magunknak a 7 órás indulást. Így baromi korán kellett ébredni. Én köztudottan bagoly típus vagyok, mióta az eszemet tudom. Így a hajnali 3 órákkal való ébresztő csörgését a testem nem bírta mire vélni. De csak kimásztam az ágyból. Magamba gyűrtem egy tál müzlit, amit KV-val öblítettem a jó hatásfok érdekében és már lehetett is pakolni a kocsiba. Csak Maglódig kellett mennem, ahol haverom kocsijával robogtunk tovább.
Sajnos én túlságosan ráérősen vezetek, így pedig lehet a 8 órás legkésőbbi rajtról is lemaradtunk volna XD Bár vicces volt, hogy a szervező is meglepődött, hogy most időben érkeztem.
A tett helyszínére 6:20 körül értünk. Így bőven volt időnk mindenre, de a kezdeti tanácstalanság gyorsan apasztotta időnket. A park bejárata előtt ugyan gyűltek a kerékpárosok, de azt, hogy hol tudjuk átvenni a túrakártyánkat már fogalmunk se volt. Így aztán nem tudtuk, hogy pontosan jó helyen vagyunk e valójában. Hosszas tanácstalanság után csak átöltöztünk és bicajjal indultunk felderíteni a terepet. Nem kellett sokat pedálozni ahhoz, hogy megtaláljuk a többieket. De már késő volt… Hiába értünk oda időben a végén csak sikerült egy 7:10-es indulást összehoznunk. A főmezőny után pár perccel. Amit utólag lehet nem is bánunk annyira. Sajnos a gáton sok helyen nem megfelelő az út a nagyobb tempóban és mezőnyben való bicajozáshoz. És ahogy mi is faltuk a kilométereket, nem is egy defektet szerelő túratárssal találkoztunk.
Itt kicsit kitérnék arra, hogy véleményem szerint sok esetben nem is az út minőségével voltak problémák, hisz aki körbetekerte már a Balatont a bicajúton, tudhatja, hogy van sokkal rosszabb is. Hanem azzal, hogy az ilyen eseményeken sok olyan kerékpáros is jelen van akik vagy egyáltalán vagy csak ritkán mennek mezőnyben. Így pedig nincsenek tisztában alapvető íratlan szabályokkal. Teszem azt, ha én megyek elől, nem lehajtott fejjel tekerek és rángatom jobbra balra a biciklit, mert túl későn veszem észre az úthibákat, hanem azokat előre jelzem a mögöttem jövőknek. Nem egy csoport volt akikről inkább leszakadtunk, mert életveszélyes volt a szélárnyékukban menni. Tudom ilyen események alkalmával mindenki bizonyítani akar. De ezt ne mások kárán tegyük meg!

Ennyi kis kitérő után térjünk vissza a túrára 🙂
Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy a lelkem mélyén tartottam a táj egyhangúságától. De kellemesen kellett csalódnom. A Fertő-tó körbegurulása után ez maga volt a gyönyör. Szuperzöld volt minden körülöttünk. Az ég kékjét pedig csak néha törte meg egy átvonuló felhő. Bár a délutáni órákban, helyenként a távolban elég durva zivatarcellákat is lehetett látni. De szerencsére megúsztuk szárazon 🙂
Sok kerékpáros, köztük én is kicsit megvető voltam azokkal szemben, akik csak síkon mennek. Mondván, könnyű jó átlagot menni úgy, hogy egy hosszabb tekerésen pár 100 méter szint jön össze. Ami valamilyen szinten igaz is. De aztán be kellett látnom, hogy mindegyik típusú tekerésnek megvannak a sajátosságai. Teszem azt síkon folyamatosan tekerni kell, hogy haladjon a bicaj. Nincs hosszú gurulás és a vele járó pihenés. Itt, ha nem pedálozol, nem halad a gép. Tisztára mint télen, a görgőn 😀
Illetve a másik, ami meglepő volt számomra és már a túra elején is felfigyeltem rá, az az árnyék hiánya. Például a gáton lényegében semmi árnyék nincsen, de voltaképp az egész úton nem volt.
A gát két oldalán ugyan sok helyen vannak fák, de azok pont olyan messze vannak tőle, hogy már kora reggel sem adnak árnyékot. Sőt a fák még valahogy a levegő mozgását is megfogják. Így nem egyszer volt olyan érzése az embernek, mintha valami sütőben tekerne. Bevallom a legjobb rész az volt, mikor lejöttünk a gátról és a legrosszabb, mikor a végén arra vissza kellett menni.

A szolnoki ellenőrző pontot sajnos elvétettük, annak ellenére, hogy az út mellett volt közvetlenül. Így, mikor már majdnem kiértünk a városból kezdtünk el gyanakodni, hogy valami nem stimmel. Így volt egy kis plusz kilométergyűjtésünk 🙂 Illetve némi szintet is összeszedtünk, hisz a vasúti felüljárót 3x másztuk meg XD
Ezután minden ellenőrző ponton megnéztem a soron következőt, hogy pontosan hol is helyezkedik el, ne kelljen ilyen üres járatokat csinálnunk. Szolnokot elhagyva jó 90 kilométeren keresztül rendes utakon gyűjtöttük a kilométereket. Ahol azért jobban lehetett haladni. Bár az ellenőrző pontokon elég sok időt eltöltöttünk.
Valahogy a szokatlan terep és az árnyék hiánya sokat kivett belőlünk. Ennek ellenére visszanézve az adatokat és megnézve azt, hogy az elsőként beérkezők milyen átlagot mentek, meglepődtem. Ugyanis, ha csak a mozgási időket nézzük lényegében úgy negyed órával voltunk lassabbak náluk. Csak ők kicsit kevesebbet álltak. De a következő túrán majd erre jobban figyelünk 😀

Sőt, nálunk nem egy eset volt, mikor elég durván toltuk XD Befújt a hátszél vagy csak úgy simán elgurult a gyógyszerünk 😀 Ilyen szakasz volt például, mikor Szolnok előtt kimentünk a főútra és a városig toltunk egy 39-es átlagot, gondolom a jó minőségű út és az oldalhátszél korbácsolta fel a kedvünket a haladáshoz. Vagy mikor Tiszanána környékén megtébolyodtam és 40 feletti átlaggal mentünk kilométereken keresztül.
Az utolsó kilométereket pedig egyértelmű volt, hogy meg kell nyomni. Sajnos a kerékpárutat még nem adták át. Így kint kellett mennünk a főúton. Ami pár autósnak nem is tetszett. Mutogattak, hogy miért nem megyünk a kerékpárúton. De ők valószínűleg annyira koncentráltak a vezetésre, hogy nem látták a bicajút kezdetén lévő táblát, amire nagy betűkkel ki volt írva, hogy ÁTADÁS JÚNIUS 16-ÁN.

Kissé fáradtan 8 óra 32 perc után zártuk körünket és értünk vissza Tiszafüredre. Amiből maga a mozgási idő 6 óra 37 perc volt, így lényegében 31.9-es átlagot sikerült összehoznunk 🙂 Sajnos a hirtelen megjött nyár sokat kivett belőlünk és talán a sok és hosszú megállók se tettek jót a sebességnek. Hisz minden egyes újraindulásnál kilométerek teltek el, mire felvettük az utazósebességet.
Tudom, bicajosok körében elsőszámú bakancslista a Balaton körbetekerése, de szerintem egy kört a Tisza tó is megérdemel 🙂
Ha megnéznéd a pontos adatokat a tekerésről azt a Strava oldalamon megtalálod 🙂

Kattints az alábbi képre a többi BRM túrás bejegyzésemért:

2020.06.16. 4 hozzászólás

Kerékpár Túraleírás

Mátra Ride

by spongyi 2020.05.02.

written by spongyi

Anno mikor 2018-ban újra elkeztem komolyabban kerékpározni és elmentem az első BRM túrámra, elhatároztam, hogy még abban az évben elmegyek a Mátrába is. De végül addig halogattam a tervet amíg el nem romlott az idő. Aztán a következő évben is a legjobb időpontra várva addig halogatttam, míg megint el nem jött a tél. Szóval az idei évben nem lehetett több kifogásom…

Ahogy egyre hosszabbak lettek a nappalok és az idő is egyre szebb lett. Újra napirendre került a Mátrába való biciklizés terve. De aztán újra azon kaptam magam, hogy csak a kifogásokat keresem. Túl rövidek a nappalok ehhez a hosszú túrához. Túl hideg van még reggel. A mentegetőzések hátterében pedig inkább az önbizalmam hiánya húzodott meg, mint bármi más. Aztán Straván egyre több embert láttam akik megjárják a Kékest. Ami kicsit fájt. Így nekem is cselekednem kellet. Nem volt több kifogás, és az első adandó alkalommal nyeregbe patantam és csak pedáloztam.

Az előző napokban szépen megtervetem mindent. Sokan a síkon közelítik meg a hegyeket. Majd ugyan azon az úton mennek haza. De nekem az ilyen túra kicsit egysíkú lett volna 🙂 Így én egy szép kört találtam ki magamnak. Persze ez azzal járt, hogy több szint jött össze a végén. De annyi baj legyen. Ahogy az szokott lenni, mindent az utolsó pillanatra hagytam. Így az előző este 11 körül kezdtem keresni a kis táskámat, amit a bicajom vázára lehet feltenni, hogy némi többlet frisítőt tudjak magammal vinni. Hisz a tervezett út hossza 250 km körül volt. Ami megkövetelte, hogy gondoljak a megfelelő frisítésre. Hisz a vírusra való tekintettel nem lehetett tudni, hogy hol és miként tudnék kaját szerezni az út soron. De a táskát hiába kerestem sehol sem találtam. Nem is találhattam, hisz az nem volt itthon. Még múltkor lenthagytam Balatonon.
Már majdnem lett is egy jó kis kifogásom, hogy miért nem tudok útra kellni. De most nem adtam magam ilyen könnyen és kitaláltam, hogy az egyik kulacsba most nem folyadék fog kerülni, hanem csoki meg műzliszelet, és izotoniás italpor, meg hasonlók. Aztán mikor a hátsó zsebekben található készletek megcsappannak, némi átcsoportosítás után mind a két kulacsba folyadék kerülhet.
Így kelltem útra. Némi késéssel ugyan de még időben. Bár rezgett a léc, hogy most is berezelek, és egy jól bejáratott kört nyomok le.

Utamat Vác irányába kezdtem meg, hogy a hátsó utakon érjem el Pásztót. Ahogy közeledtem a Mátrához egyre szebben rajzolodtak ki annak vonulatai, és a nap további részének kihívásai.
Csécsén ért egy kis meglepetés, mivel a tervezett út le volt zárva valami útfelújításnak köszönhetően. Próbáltam pár hejbelitől infót szerezni, hogy bicajjal járható e a szakasz. De mindenki lebeszélt róla. Így jöhetett egy kis újratervezés. Szerencsére kicsit odébb volt egy másik út is, amin elérhetem Pásztót.
A várost elérve elkezdtem a hegymenetre készülni. Betoltam egy műzli szeletett. Egy zselét. Majd még Mátrakeresztes elött egy gyömölcspüré is lecsúszott. A hegy nagyon jól ment. Végig szépen forgott a lábam, és csak pörögtek a kilométerek, és egy óra tizenöt perc alatt fel is értem Galyatetőre. Itt jöhetett pár kép, és már gurúltam is tovább a Kékes felé. Hát meg kell mondjam, a gurulás nem volt valami élvezetes, hisz ezen a szakaszon valami ritka szar az út.

A 24-es út már szerencsére fel volt újítva. Így ott már jobban lehetett volna haladni ha nem fölfelé kellett volna már menni, és szerencsére a Kékesre is tököraszfalt vezet fel. Bár az átlag 10%-os emelkedőn annyira nem is számít az út minősége. Főlleg ha még el is éhezik az ember. Mert ja. A hegyre felfelé menet olyan éhes lettem mint az álatt XD Toltam is magamba mindent amit értem, de mire elkezd felszívódni a cucc meg minden az nem úgy megy mint a karikacsapkodás. Így aztán már lefelé gurúltam mire lényegében rendbe jöttem.

A hegyen amúgy meglehetősen hideg volt. De mivel a fák még meztelenek voltak a nap ereje némiképp kompenzálta a helyzetett.
Sajnos Gyöngyös felé se valami kényelmes a lejtmenet, így ezen a szakaszon se lehetett sok időt behozni a hegyezés után. De úgy voltam vele, hogy majd a síkon minden jobb lesz. Hisz az időképen északkeleti szelet josóltak ami majd szépen hazafúj engem. Na igen ám. De valahogy azon a környéken inkább délnyugati szél fújt ami lényegében meg is maradt Hatvanig. Így ott kellett rájönnöm arra, hogy lehet amit Pesten mondanak szelet, az jó 100 km-el odébb teljesen más irányból fog fújni.

A másik. Csány és Hatvan között olyan hihetetlen jó az út, hogy ha veseköved van mindenképp látogass el arra. Pár kilométer azokon az utakon csodákat művel az emberrel. Bár az is tény, hogy az a rész annyit kivett belőlem, mint az addig megtett szakasz.
Hatvan és Gödöllő között kicsit depreszív állapotban tekertem. Haladni haladtam de nagyon nem estek jól a kilométerek. A nap is egyre lejjebb bukott a horizonton, én pedig még sötétedés elött vissza akartam érni a városba. Így nem volt messe menni kellet. Gödöllő után a hegyre felérve, olyan szinten megtáltosodtam, hogy a Budapest tábláig nyomtam egy 36-os átlagot XD

Végeredményben azért elég jól sikerült a túra. És végre a több éves halogatás után ezt a tervemet is lehúzhatom a listámról. Bár idén még tuti megyek ilyen karikát 🙂 De akkor már lehet, hazafelé is a dombokkal tarkított utakat választom.
Az összes adatott a túráról a Strava oldalamon megtaláljátok 🙂

2020.05.02. 0 comments

Kerékpár Túraleírás

Balaton felvidék maraton

by spongyi 2019.09.27.

written by spongyi

A 2019-es év utolsó, így szezonzáró BRM túrája hagyományosan a Balaton felvidéken zárult. Az idő még szinte nyáriasnak volt mondható, bár a szél a nap folyamán elég erős volt, ami helyenként nagyban nehezítette a haladást.

Számomra a legtöbb BRM túra azzal kezdődik, hogy a nagy tömegrajtot lekésem. És bár tervek voltak arra nézve, hogy időben leérjünk Balatonalmádiba, a végén a hagyomány győzött.
A rajtot pár perc híján késtük le. Így a sok biciklis hűlt helyére gördültünk be a kocsival. Gyorsan átvettük a kis pecsételő könyvecskét. Majd jöhetett a túrára való átváltozás.
A végén sikerült úgy elszöszmötőlni az időt, hogy majdnem fél 9 volt mikor nekivágtunk a kicsit több mint 200 km-s távnak. Pedig maga a tömegrajt 7-kor volt.

Szerencsére már az út elején felkanyarodtunk a felsőbb utcákba, ahol kicsit jobban lehetett volna haladni mint a Balaton melletti bringaúton. De valahogy a lábaim nagyon nem akartak forogni. Korán volt még.
A térképet elég sűrűn kellet nézegetni, de szerencsére az elnézett kanyarokat gyorsan észre vettük, így csak pár plusz métert tekertünk az elején.
A táj már a kezdetekben nagyon durva volt. Dombok mindenfelé, amiket hol egy mező, hol egy erdősáv vagy szőlő borított. Kicsit sajnáltam is, hogy anno mikor Siófokon tekertem ezek a tájak kimaradtak az edzésekből.
Az első ellenőrző pont Szentantalfán volt egy benzinkútnál. Itt nem is töltöttünk sok időt. Pecsételés, egy kis frissítő és már gurultunk is tovább. Na ez volt az a pont, mikor a töltődés közben történő távolba révedésem közepette döbbentem rá arra, hogy a naptejezés kimaradt a reggeli rutinomból. Így boritékolható volt a leégés XD

Ezen a szakaszon a túra ugyan azon az úton vezetett amin majd vissza is kellet jönnünk. Köveskálnál volt egy kis kitérő a térképen, de mivel nem olvastam el a túra útvonalának leírását pontosan így úgy gondoltam, hogy itt Kővágóörs felé kell menni. Hát tévedtem. Ez a tévedésem pedig már csak akkor tűnt fel mikor visszafelé jötünk, és nem értettem miér kell újra Kékkút felé menni. Majd leesett, hogy most kell arra menni, nem pedig az elején. Na ez a kitérő úgy másfél kilométert tett hozzá a távhoz.

A következő rossz kanyarvételre se kellett sokat várni. Káptalantótinál sikerült Badacsonytomaj felé venni az irányt. A hátszél és a lejtő útnak hála gyorsan meglett a baj. Mire észrevettem a tévedést már 3 km-t mentünk rossz irányba. Na sebaj. A táj szép volt és cuki teheneket is láttunk 😀 Bár a visszafelé fújó pofaszél nem esett jól.
Ezután szép lassan lecsorogtunk a Balatoni bringaútra, és így értük el Keszthelyt. Előtte még Gyenesdiáson volt egy ellenőrző pont, ahol úgy döntöttünk, hogy tartunk egy nagyobb pihenőt, és falunk valamit. Én nagyon ráizgultam a lángosra, így kértem is egyet. A lángos elég jó volt. Frankó tészta, nem olajos íz. Jó sok tejföl és sajt. Csak hát ilyen túrán lehet nem ez a legjobb választás. Már a tovább indulás előtt éreztem, hogy beütött a kajakóma. Nem kicsit hanem nagyon. Hát kellett egy jó 20 km mire nagyából rendbe jöttem.

A következő szakasz elég egyhangú volt. Amit mi kútkereséssel dobtunk fel. Nincs is annál jobb mikor a nagy melegben csak pár korty vize marad az embernek. Zalaszántón több kútnál is megálltunk de sajnos vizet nem találtunk sehol. Következő megállónk Bazsi. Ahol nagyobb szerencsével jártunk. A felfrissülést követően pedig, meg se álltunk Sümeg váráig, ahol egy ellenőrző pont is volt a büfősoron. Itt se időztünk sokat. Mennünk kellet mert egyre jobban szorított az idő, de azért jól kifosztottuk a büfés jeges tea készletét. Na a Sümeg utáni szakasz tetszett. Frankó út, jó kis hátszél. Csak úgy pörögtek a kilométerek 😀
Tapolcán átkerekezve, újra a Káli medencében vezetett utunk. Ismerős volt a környék, hisz itt már jártunk a nap során. Ezen a részen, pár túratársat is utolértünk. Mencshely után pedig irány Tótvázsony, Vöröstó érintésével.
Ez a rész elég egyhangú volt. Hosszú egyenes utak a fennsíkon. Bár a kilátás nem volt rossz a Bakony vonulataira.
Tótvázsony és Nemesvámos között egy új bringaúton kellet menni, amit még nagyon nem is jelölnek a térképek 😀
Nemesvámoson volt az utolsó ellenőrző pont, ahonnan durva csapatás következett a célig, ami azt jelenti, hogy 36 perc alatt értünk le 😀

A táv teljesítésének ideje a maga 10 óra 31 percével nem említésre méltó. De nem is az volt a lényeg, hogy minél előbb letudjuk a túrát. Illetve a kiírt 205 km helyett nekünk végül sikerült 7 km-el többet menni. Ami az eltévedéseknek tudható be.
Amit viszont aznap tanultam, hogy hiába nem süt már úgy a nap. De szeptemberben is le lehet égni. Nem is kicsit XD
Illetve ha betolsz egy hatalmas lángost, ami még ha jó is volt, durván megnehezíti a kerékpározást. Bár az is tény, hogy utána a nap további részében nemigen kellet ennem XD Kitartott a lángos a nap végéig 😀

Végszóként még annyit írnék, hogy tudom azok számára akik kicsit is elhivatottak a kerékpár iránt, bakancslistás dolog a Balaton megkerülése. De véleményem szerint, a Balaton felvidék kihagyása nagy vétek. Így ha megkerülted a Balatont a következő pont a bakancslistán a felvidék bejárása lehet 🙂

2019.09.27. 1 comment

Kihívás Túraleírás Verseny

Téli Mátra XL

by spongyi 2019.09.19.

written by spongyi

A tavalyi kihagyása után idén újra részt tudtam venni a Téli Mátra túrán. Az elsődleges cél pedig a 2 sikertelen teljesítés után a szintidőn belüli beérés volt.

A túra előtti este nem aludtam valami sokat. És amit aludtam is, az nem volt a legjobb. Így 3 óra „alvás” után a hajnali kelés nem volt a legkönnyebb. Az ágyból kikászálódva, hosszas perceken át ültem az asztalnál, szürcsöltem a teámat, és majszoltam a reggeli müzlim. A hosszas ücsörgésnek pedig az lett a vége, hogy egy idő után csak úgy beszéltem, hogy 2 perce, 5 perce el kellett volna induljak. A végén pedig csak összehánytam a cuccom és rohantam le a kocsihoz. 20 perces késéssel indultam. Amire még sikerült tízet rádobni, mivel a bekevert itókámat otthon hagytam.
Pont 7-re értem Mátrafüredre. Ott már csak a település kezdetén az út szélére tudtam letenni a kocsim. Bár végső soron az adott helyzet legjobb helye volt. Nagyából 4-5 percre a rajttól. Gyorsan átöltöztem és indultam is.
Elrajtolni 7:31-kor sikerült.

Csáki-tető télen a zöld sáv turistaútról fotózva égen a Holddal.

Amit biztosra vettem, hogy nem akartam elkapkodni semmit. A táv nem rövid, és sok hegyet meg kell mászni. Be kellett osztani az erőmet.
Így az első pár kilométeren csak gyorsgyaloglás jöhetett szóba. Szépen melegedjenek be az izmaim, azután pedig lehet futni is. Persze azt is ésszel. Ennek ellenére az első ellenőrző pontra egy órán belül sikerült odaérni. Ehhez az is kellett, hogy ezen a szakaszon még nem volt tömeg, és a sok széles út miatt az emberek kerülgetése sem okozott gondot.
Aztán kezdődtek a gondok. Az út beszűkült az emberek pedig kisebb csoportokban araszoltak a hóban.
Baromira idegesített a helyzet. Sok helyen a 15-20 centis hóban gázolva próbáltam előre tőrni. Aminek az lett a következménye, hogy már a túra első negyedében tocsogott a cipőben a lábam a beázástól. Persze amíg fut ez ember ebből sokat nem is lehet érezni, de mikor nem tud haladni, és hőt termelni, hamar érződni kezd a negatív hatása. Ennyiszer kis dolgot még túrán nem kellett végezzek XD Ami azért is plusz jóság volt, mert ilyenkor egy rakat ember visszaelőzött, akiket a hóban csörtetve előztem meg.
Mindennek ellenére a 2. pontig elég jó időt „futottam” és 2 óra 30 perc környékén letudtam az első 14,5 kilométert. Gyors zsíroskenyér falás és egy bögre tea, majd csak porzott utánam az út.

Gyöngyössolymos bányaüzem fejtés, a zöld sávról fotózva télen.

A következő megálló Galyatető. Nagyából 4,5 kilométer. Minden rendben ment. Jól tudtam haladni, sok helyen lehetett könnyen kerülni az embereket. De a gyomrom úgy döntött, hogy kicsit túl jó a buli. Tegyünk még rá egy kicsit. Így a ponttól nagyából 2 kilométerre nagyon rám jött a szapora. Nagyából minden méterért meg kellet szenvedni. És Galyatető eljövetelét úgy vártam mint a messiást. Berontok a helyi vendéglátó egységbe, ami egyben a következő pecsételő hely volt és első dolgom a trón megkeresése volt. Szerencsém volt, nem volt sor. A fellélegzést követően jöhetett a pecsételés és a továbbindulás. Ezen a szakaszon már lehetett látni a Kékest, amit még a nap folyamán meg kellett mászni.

Távolban a Kékes TV torony Galyatető után a kék kereszt jelzésről.

A csór-hegyi megálló kicsit közelebb volt, mint a megszokott, mivel a pontőröknek nem volt sok kedvük felcipelni a tüzifát a megszokott helyre. De meg is értem 🙂 Gyors pecsételés itt is és irány a Vörösmarty fogadó. Na ott már volt tömeg rendesen. Sokat nem is időztem. Gyorsan felmarkoltam a csokit, ittam egy bögre teát és útra is keltem. A következő pont a Pisztrángos-tó. A régebbi túrákon ez volt az egyik mélypontos részem. A terep elég egyhangú. Most viszont elég jól ment. Bár a végefelé kezdett eluralkodni rajtam a soha nem érünk oda érzés. Erre a pontra nagyából 6 óra alatt sikerült oda érnem. Itt nem is időztem sokat, hisz a túra legkeményebb része várt rám, és nem akartam, hogy kihűljenek az izmaim. Így egyből nekiestem a hegynek.
Ez a szakasz nem hosszú, de annál keményebb. Nagyából 2,7 kilométer, amihez majd 350 méter szint párosul. De ennek ellenére nagyon jól éreztem magam rajta, és 50 perc alatt sikerült is felérnem a tetőre.

Sötét Lápa nyerge télen a téli mátra túrán.

Sajnos a Kékesen lévő pontnál elég nagy volt a sorban állás a pecsétért. Ami csak azért volt rossz, mert nagy és hideg szél fújt fent a tetőn. Bejutva a kis faházba pecsételtem és ittam egy bögre teát. Majd következhetett a túra utolsó része. Ekkor még bizakodó voltam és úgy éreztem, hogy akár 8 órán belül be tudok érni a célba. Persze a dolgok sok esetben nem ilyen egyszerűek 😀 Gyors selfi a csúcskővel, és rohanás le a hegyről.

Önarckép a Kékes tetőn lévő nemzeti színekben pompázó kővel a háttérben.

A lefelé haladás kezdetben elég jól ment. Legalábbis akkor úgy éreztem, de itthon megnézve az adatokat, már nem voltam erről annyira meggyőződve XD Mikor pedig beszűkült az út, újra kezdődtek a gondok. A nehéz előzgetés, és a köteles, csúszós részeken történő sorbanállás. Így történhetett, hogy az utolsó szakaszt csak 1 óra 40 perc alatt sikerült teljesítenem. Mátrafüredre visszaérve a betonon alig tudtam járni. Minden lépés fájt. A mozgásom pedig inkább emlékeztetett Forrest Gump-ra, mint egy sportemberére. De sikerült beérnem. Végre.
A végső időm 8 óra 27 perc lett.
Robotzsarus járassal elmentem a virsliért, ami abban a pillanatban a világ legjobbja volt. Majd visszavánszorogtam a kocsihoz. Az út rövid volt, de annál hidegebb. A kocsiba bepattanva néhány perc múlva bemelegedett annyira, hogy nem csak a hideg levegőt fújta befelé. Mindent amit átvettem, szépen előmelegítettem a légbefúvókon 🙂
Ezek után pedig a hazaút kész gyötrelem volt. Pont a jobb lábam adta meg magát olyan mértékben, hogy a gázpedál kezelése ne essen olyan jól. De szerencsére szép lassan de biztosan hazaértem.

Összegezve a túrát, meg vagyok elégedve a teljesítményemmel annak ellenére, hogy a szívem legmélyén 8 órán belül szerettem volna beérni. Na sebaj, majd jövőre.
Az út annak ellenére, hogy végig le volt fagyva a friss hónak köszönhetően csak helyenként volt veszélyesen csúszós, és annak ellenére, hogy nagyrészt pórhóban kellett haladnunk, az nem volt olyan mély, hogy nagyon akadályozza a haladást. Az időjárás pedig nemigen lehetett volna jobb. Az út több, mint felét napsütésben tehettük meg, és utána se volt gond vele.
Így mindent összevetve jó kis túra volt 🙂

Térkép és adatok a túráról, amiket a polar v800-as órám rögzített.

2019.09.19. 0 comments