Hadd osszak meg veletek pár jól sikerült képet, amiket az idei Tour de Hongrie első napján készítettem, mikor a mezőny háromszor érintette Etyeket és környékét. Fantasztikus élmény volt ilyen komoly mezőnyt látni a magyar utakon, és még fantasztikusabb volt bringával kimenni a verseny helyszínére.
Nyakamban a fényképezőgéppel rég kerekeztem, de néhány perc alatt újra összecsiszolódtunk, és kényelmesen el tudtam helyezni a gépet, hogy az nem zavarjon bringázás közben. Mivel ismertem a környéket, így már az út alatt kigondolhattam mely helyeken akarok képet készíteni, így már szisztematikusan álltam be a helyekre. Illetve minden átállás között volt némi szünet, hogy tényleg megtaláljam a megfelelő pontot a fényképezésre.
A nap végére végül több mint 300 képet lőttem hála a sorozatlövésnek, de már a helyszínen tudtam, hogy melyek sikerültek a legjobban.
Erről a napról egy kis vlogolós videó is készült, ami ugyancsak fellelhető ebben a kis bejegyzésben 🙂
Jó szórakozást hozzájuk!
Ha első kézből akarsz információt kapni új bejegyzéseimről, iratkozz fel Youtube csatornámra, vagy kövess be Instagramon 😀
Ha pedig kíváncsi lennél, hogy épp merre jártam bringával, nézd meg Strava oldalamat is 😀