Anno mikor 2018-ban újra elkeztem komolyabban kerékpározni és elmentem az első BRM túrámra, elhatároztam, hogy még abban az évben elmegyek a Mátrába is. De végül addig halogattam a tervet amíg el nem romlott az idő. Aztán a következő évben is a legjobb időpontra várva addig halogatttam, míg megint el nem jött a tél. Szóval az idei évben nem lehetett több kifogásom…
Ahogy egyre hosszabbak lettek a nappalok és az idő is egyre szebb lett. Újra napirendre került a Mátrába való biciklizés terve. De aztán újra azon kaptam magam, hogy csak a kifogásokat keresem. Túl rövidek a nappalok ehhez a hosszú túrához. Túl hideg van még reggel. A mentegetőzések hátterében pedig inkább az önbizalmam hiánya húzodott meg, mint bármi más. Aztán Straván egyre több embert láttam akik megjárják a Kékest. Ami kicsit fájt. Így nekem is cselekednem kellet. Nem volt több kifogás, és az első adandó alkalommal nyeregbe patantam és csak pedáloztam.
Az előző napokban szépen megtervetem mindent. Sokan a síkon közelítik meg a hegyeket. Majd ugyan azon az úton mennek haza. De nekem az ilyen túra kicsit egysíkú lett volna 🙂 Így én egy szép kört találtam ki magamnak. Persze ez azzal járt, hogy több szint jött össze a végén. De annyi baj legyen. Ahogy az szokott lenni, mindent az utolsó pillanatra hagytam. Így az előző este 11 körül kezdtem keresni a kis táskámat, amit a bicajom vázára lehet feltenni, hogy némi többlet frisítőt tudjak magammal vinni. Hisz a tervezett út hossza 250 km körül volt. Ami megkövetelte, hogy gondoljak a megfelelő frisítésre. Hisz a vírusra való tekintettel nem lehetett tudni, hogy hol és miként tudnék kaját szerezni az út soron. De a táskát hiába kerestem sehol sem találtam. Nem is találhattam, hisz az nem volt itthon. Még múltkor lenthagytam Balatonon.
Már majdnem lett is egy jó kis kifogásom, hogy miért nem tudok útra kellni. De most nem adtam magam ilyen könnyen és kitaláltam, hogy az egyik kulacsba most nem folyadék fog kerülni, hanem csoki meg műzliszelet, és izotoniás italpor, meg hasonlók. Aztán mikor a hátsó zsebekben található készletek megcsappannak, némi átcsoportosítás után mind a két kulacsba folyadék kerülhet.
Így kelltem útra. Némi késéssel ugyan de még időben. Bár rezgett a léc, hogy most is berezelek, és egy jól bejáratott kört nyomok le.
Utamat Vác irányába kezdtem meg, hogy a hátsó utakon érjem el Pásztót. Ahogy közeledtem a Mátrához egyre szebben rajzolodtak ki annak vonulatai, és a nap további részének kihívásai.
Csécsén ért egy kis meglepetés, mivel a tervezett út le volt zárva valami útfelújításnak köszönhetően. Próbáltam pár hejbelitől infót szerezni, hogy bicajjal járható e a szakasz. De mindenki lebeszélt róla. Így jöhetett egy kis újratervezés. Szerencsére kicsit odébb volt egy másik út is, amin elérhetem Pásztót.
A várost elérve elkezdtem a hegymenetre készülni. Betoltam egy műzli szeletett. Egy zselét. Majd még Mátrakeresztes elött egy gyömölcspüré is lecsúszott. A hegy nagyon jól ment. Végig szépen forgott a lábam, és csak pörögtek a kilométerek, és egy óra tizenöt perc alatt fel is értem Galyatetőre. Itt jöhetett pár kép, és már gurúltam is tovább a Kékes felé. Hát meg kell mondjam, a gurulás nem volt valami élvezetes, hisz ezen a szakaszon valami ritka szar az út.
A 24-es út már szerencsére fel volt újítva. Így ott már jobban lehetett volna haladni ha nem fölfelé kellett volna már menni, és szerencsére a Kékesre is tököraszfalt vezet fel. Bár az átlag 10%-os emelkedőn annyira nem is számít az út minősége. Főlleg ha még el is éhezik az ember. Mert ja. A hegyre felfelé menet olyan éhes lettem mint az álatt XD Toltam is magamba mindent amit értem, de mire elkezd felszívódni a cucc meg minden az nem úgy megy mint a karikacsapkodás. Így aztán már lefelé gurúltam mire lényegében rendbe jöttem.
A hegyen amúgy meglehetősen hideg volt. De mivel a fák még meztelenek voltak a nap ereje némiképp kompenzálta a helyzetett.
Sajnos Gyöngyös felé se valami kényelmes a lejtmenet, így ezen a szakaszon se lehetett sok időt behozni a hegyezés után. De úgy voltam vele, hogy majd a síkon minden jobb lesz. Hisz az időképen északkeleti szelet josóltak ami majd szépen hazafúj engem. Na igen ám. De valahogy azon a környéken inkább délnyugati szél fújt ami lényegében meg is maradt Hatvanig. Így ott kellett rájönnöm arra, hogy lehet amit Pesten mondanak szelet, az jó 100 km-el odébb teljesen más irányból fog fújni.
A másik. Csány és Hatvan között olyan hihetetlen jó az út, hogy ha veseköved van mindenképp látogass el arra. Pár kilométer azokon az utakon csodákat művel az emberrel. Bár az is tény, hogy az a rész annyit kivett belőlem, mint az addig megtett szakasz.
Hatvan és Gödöllő között kicsit depreszív állapotban tekertem. Haladni haladtam de nagyon nem estek jól a kilométerek. A nap is egyre lejjebb bukott a horizonton, én pedig még sötétedés elött vissza akartam érni a városba. Így nem volt messe menni kellet. Gödöllő után a hegyre felérve, olyan szinten megtáltosodtam, hogy a Budapest tábláig nyomtam egy 36-os átlagot XD
Végeredményben azért elég jól sikerült a túra. És végre a több éves halogatás után ezt a tervemet is lehúzhatom a listámról. Bár idén még tuti megyek ilyen karikát 🙂 De akkor már lehet, hazafelé is a dombokkal tarkított utakat választom.
Az összes adatott a túráról a Strava oldalamon megtaláljátok 🙂