Jópár napja találkoztam a We Love Cycling felhívásával, aminek az a lényege, hogy bringázással hozzunk létre valami karácsonyi motívumot. Nem kellet sokat unszolni, hogy elkezdjem tanulmányozni a térképet…
Az első tervem egy hatalmas több, mint 260 kilométeres karácsonyfa rajzolása lett volna a Somogy és Baranya megyei dombok között. Erről azonban a vírusnak köszönhető kijárási tilalomnak hála gyorsan le kellett mondanom. Így valami közelebbi, valami elérhetőbb után kellett néznem.
Így találtam rá Budapest karácsonyfájára, ami a város déli felén bújt el.
Tervezés közben az embernek van egy elképzelése, mit szeretne viszont látni. Aztán próbál olyan kompromisszummentes utat találni, amivel meg tudja valósítani.
Na és itt jöhet a képbe az, hogy mit vállal be az ember a minél tökéletesebb kivitelezésért.
Maga a tervezés napokkal megelőzte a kivitelezést. Így ment a rettegés, hogy nehogy valaki megcsinálja előttem.
Aztán csak eljött a nap, mikor nyeregbe pattanhattam. Annyira elszánt voltam, hogy nem is érdekelt a kinti időjárás, csak az lebegett a szemem előtt, hogy milyen jól fog kinézni Stravan.
Reggel kipihenve ébredtem, és épp reggelihez készültem, mikor csörgött a telefonom. A munkahelyemről telefonáltak ?
– Pár papírt be kellene hoznod a táppénzes bérszámfejtés miatt.
Agyam homokórázott és abban maradtunk, hogy reggeli után csak bemegyek.
Már dél is elmúlt mire hazaértem. Kapkodva kerestem téli ruháimat. Kint hideg volt, és a köd is szállt le, így mindent magamra kellett venni, ami melegen tarthatott.
A végén délután egykor vettem nyakamba a várost. Már az első pár méteren éreztem csontjaimban, hogy nem lesz könnyű menet a mai. De tombolt bennem a lelkesedés.
A kezdőpont a Kálvin téren volt, így kapásból fél órás üresmenettel kezdtem. A kör pedig innen számítva 74 kilométer.
Nem kellett sokat mennem ahhoz, hogy rádöbbenjek nem is választhattam volna jobb időt a terv kivitelezésére mint egy péntek délutánt. A belváros teljesen beállva, biciklivel is nehezen járható állapotban. Nem egy kereszteződésben várakoztam hosszas perceket, mire át tudtam jutni a túloldalra. Főleg az olyan helyeken, ahol nem közlekedési lámpa irányította a forgalmat.
Az első pont amitől tartottam, a Népligetnél lévő felüljáró volt, de szerencsémre a híd elején elment mellettem a kocsisor, a következő pedig akkor ért utol mikor lefelé gurultam. Bár így, kocsik nélkül is paráztam, mivel a korlát a térdemig sem ért.
Utána viszont vakrepülés volt minden.
Meglepődtem az Illatos úton lévő vasúti aluljárón. Ahol a vízelvezetőknél elég komoly kátyúk voltak, amiket a szürkületben könnyen be is lehetett nézni. Arról nem is beszélve, hogy a folyamatosan szállingózó köd, egyre síkosabbá tette az utakat. Egyszóval, folyamatosan résen kellett lenni.
Ezt követően a Nagysándor József utcán vicces volt találkozni a villamossínekkel. Több 100 méteren párhuzamosan haladtak az úton. Első pillantásra feltörtek bennem a régi emlékek, mikor egy hasonló közlekedési helyzetben sikerült egy baromi nagyot zakóznom. Azóta van bennem egy kis félsz ha síneket látok. De szerencsére most sikerült minden gond nélkül túljutnom a félelmemen, és sietve tovább haladtam utamon.
Ahogy egyre kijebb kerültem a városból úgy növekedett a tempó. Csak minden második kereszteződésnél kellett megállnom, és egyre ritkább volt a kocsik közötti araszolás. Végre nem volt egyhelyben toporgós érzésem.
A pofon akkor jött, mikor kikanyarodtam a Rézöntő utcáról a Soroksári útra. Defekt! Már megint!
Teljesen kiborultam. Ebben az évben már nem is tudom hányadik defektemet kaptam, de két kezemen tuti nem tudom megszámolni. Ezen a ponton el is gondolkoztam, hogy mit csináljak. Menjek haza, és csináljam meg egy másik időpontban a fenyőt, vagy kockáztassak, és menjek tovább. Egy pótbelsőt vittem magammal, semmi mást. Ha kapok még egy defektet, keréken kell hazamennem, és az út rázós része még csak ezután jött.
De csak a folytatás mellett döntöttem.
Indulás előtt visszakapcsoltam a megálláskor kikapcsolt bicajos lámpáimat. Az első gond nélkül indult, a hátsó viszont megmakacsolta magát. Nyomtam hol az egyik, hol a másik gombját, de semmi. Mérgemben a földhöz vágtam volna. De elég sötét volt már ahhoz, hogy a hazaútra is kelljen. Így csak párszor odacsapkodtam a járdához, ami segített jobb belátásra bírni, és újra tette a dolgát. Na itt azért megint eltöprengtem az irányomon…
Osztottam szoroztam, és ismét a folytatás mellett döntöttem, lesz ami lesz. A nagy része már megvolt a fának, és semmi kedvem nem volt visszajönni a környékre. Túl sík és forgalmas e vidék.
Nem kellett sokat haladnom az úton, hogy elkezdjem megrajzolni a fenyőm alját és törzsét és kezdetét vegye a projekt legrizikósabb része.
A parádés az volt benne, hogy itt lényegében keresztül kasul mentem mindenen. Hol földúton, hol pedig csak egy csapáson bicajoztam. Mindezt országútival 23-s külsőkkel. Nem egy pont volt, ahol azt vártam mikor süllyed el a kerék a puha talajon. Erre az egészre pedig vsszafelé még rátettem egy lapáttal azzal, hogy szinte teljesen sötétben vágtam át az erdőn.
Arról már nem is akarok beszélni, hogy időközben a hátsó lámpám is elkezdett jelezni, hogy lassan le fog merülni. Ezután úgy 10 másodpercenként néztem le, hogy teszi e még a dolgát, vagy a full sötétben úgy tekerek, hogy csak az első lámpám ad némi támpontot az autósoknak, hogy az úton van még egy bringás is.
Szerencsémre azonban hazáig kitartott. Ennek ellenére egész úton görcsben állt a gyomrom és azon kattogtam, hogy kinek tudok szólni ha beüt a baj.
Persze ennek az egésznek lett egy elég komoly motiváló ereje. Így az utolsó 15-20 kilométert elég gyorsan ledaráltam.
Amit pedig ebből az egészből tanultam?
Ha a városban akarsz tekerni, azt ne a péntek esti csúcsban tedd, mert többet állsz és vársz, mint haladsz.
A defekt már részét képzi a tekeréseidnek, fogadd el, és készülj fel rá jobban.
Ha aksis lámpád van legyen feltöltve, és ne úgy indulj útnak, hogy még kibírja hazáig. Bár végülis kibírta ?
Ha kíváncsi vagy merre járok, keress fel Stravan vagy Instagrammon. ?
Fő a vigyor! ?
Időközben lezárult a kihívás, és hihetetlen alkotások érkeztek. Nem akarom lealacsonyítani a kis fámat, de el kell ismernem, hogy kreativitásból nem volt hiány, így labdába nem rúghattam a győzelemért. ?
Ennek ellenére megdobogtatta a szívem mikor megláttam alkotásomat az index kerékagy blogjának cikkében 🙂
Ha pedig az összes alkotásra kíváncsi lennél, a We Love Cycling magyar oldalán megtekintheted őket ?
Nekem személy szerint ez lett a kedvencem 🙂
