Eddig ez az év egy érzelmi hullámvasút volt számomra. Kicsit több lenttel mint fenttel. A február végi mélyrepülést igyekeztem március elején korrigálni, és csak a napi dolgaimra koncentrálva függetleníteni magam a körülöttem zajló dolgoktól, de nem volt egyszerű. És végül sokmindent felrúgva, új irányt vettem.
Anno ezt a blogot azért indítottam, mert mindig is késztetést éreztem magamban, hogy írjak. Megosszam tapasztalataimat másokkal, vagy kiírjam magamból azokat a dolgokat amik foglalkoztatnak. Ennek ellenére rengeteg gátat építettem fel magamba, megfelelési kényszerként. Így rengeteg bejegyzés nem íródott meg, vagy videó nem készült el, annak ellenére, hogy a nyersanyagok megvoltak. Végig az dolgozott bennem, hogy nem vagyok elég jó. Nem lesz olyan jó mint amit xy csinált. Mit szólnak hozzá mások, és lehetne hosszan folytatni.
Viszont márciusban elértem egy olyan pontra, hogy kiégtem. Döntenem kellet.
Hó elején mikor kezdtem feleszmélni a háború sokkjából, anyum hívott.
Elcsukló hangon közölte, hogy unokatesóm apja elment. Nem tudtam mit mondani. A hír váratlanul ért, és lehet gusztustalanul fog hangozni, de már annyira le voltam merülve érzelmileg, hogy nem mozgatott meg túlzottan.
Rosszul is éreztem magam miatta.
Sok emlékem nem volt vele, de az akváriumaira mindig emlékezni fogok. A halakra akiket hosszasan bámultam mikor náluk jártam. Vagy a hideg téli napokra mikor beköltöztünk Siófokra, és néha elmentünk bringázni unokatesommal és vele. A parton pedig hosszú csíkokat farolgattunk a hóba.
Viszont ez, és a múlt évek szarságai olyan láncreakciót váltottak ki belőlem, melynek a vége az lett, hogy felmondtam a munkahelyemen. Ez a döntés már rég forrt bennem, de ezidáig nem volt bátorságom hozzá.
Tavaly márciusban megkönnyítették volna a dolgom, mikor megpróbáltak kirúgni, mert valakinek nem tetszett a fejem, de meghunyászkodva maradtam. Öreg hiba volt. Nyáron boltot váltottam annak reményében, hogy jobb lesz. De nem lett az.
A temetésre történő elkéredzkedésem pedig maga volt a pokol, és vicc egyszerre. De itt legyen elég ennyi.
A március közepi szabadságom pedig pont egy olyan hangulati kilengésemben ért, hogy első munkanapomon benyújtottam a felmondásom. Aznap este hosszú évek után végre normálisan tudtam aludni, annak ellenére, hogy a 30 napos felmondási időmet még le kell járjam. Nem lesz egyszerű de már látom az alagút végét. Április 20-a az utolsó munkanapom.
Bringázás terén a hó elején még elég sokat kellett a szobában szenvedni, de ahogy teltek a napok úgy lehetett egyre több időt tölteni a szabadban. A hó végi durván tavaszias rövidnadrágos időben pedig teljesen megvadultam, és rengeteg szintet gyűjtve igyekeztem magam felpumpálni az április közepén megrendezésre kerülő hegyi bajnokságra. Esélyem sok nem lesz, hisz jelenleg nem vagyok az a hegyimenő alkat. De egy élménynek mindenképp megéri elmenni 😀 Főleg úgy, hogy közel is áll a szívemhez ez a viadal, de erről majd akkor írok 😀
A tekeréseket végig igyekeztem kordában tartani, némi rendszert beléjük vinni.
Régebben rengeteget mentem eszetlenül, és az idei sok terv ellenére, most kicsit nagyobb hangsúlyt próbálok fektetni a regenerálódásnak, vagy annak, hogy mit eszek. Így esténként csak pár csík szalonnát fogyasztok ?
A súlyomat szeretném 70 kilógramm alá bevinni első körben úgy, hogy a jelenlegi wattok megmaradnak. Most azt tudom mondani, hogy március végére sikerült leadni 2 kilót. És általában reggelente 76 körül mozog a mérleg. Messze van még a kitűzött cél, de nem akarom elkapkodni. Pályafutásom alatt sokszor belefutottam abba a hibába, hogy túl gyorsan adtam le kilókat, és azzal a lendülettel ment az erő is a levesbe. És hiába voltam 60 kilógramm nem ment alattam a bringa.
A továbbiakban pedig rengeteg tervem van amit meg akarok valósítani. A kifogásos időknek pedig véget vetek és igyekszem jó kis bejegyzésekkel és videókkal jelentkezni.
Első komolyabb kihívásom pedig közelebb van mint gondolnátok 😀
Ha első kézből akarsz információt kapni új bejegyzéseimről, iratkozz fel Youtube csatornámra, vagy köves be Instagramon ?
Ha pedig kíváncsi lennél, hogy épp merre jártam bringával nézd meg Strava oldalamat is ?
?