A január után megfogadtam, hogy jobban figyelek majd az edzések közötti regenerációra és hasonlók. Majd jött a szokatlanul meleg időjárás, és én nem fértem a bőrömbe. Mennem kellett…
A múlt hónapom kissé kaotikusra sikeredett az edzettségem feletti futásoknak köszönhetően, melyek elég sok sérüléssel jártak. Így megvolt az indok, hogy miért ülök el a fenekemen.
Ezzel szemben a február teljesen más volt. A szokatlanul meleg időjárás miatt egyszerűen nem fértem a bőrömbe. Amikor tudtam a bicajom nyergében tapostam a pedált. A 28 napból pedig csak 6 nap volt olyan mikor nem edzettem. Így jöhetett létre sok idő után A tökéletes hét is.
A bicajozással az a legnagyobb gond, hogy az megy. Nincs sérülés csak beállt lábak, meg kockásra ült fenék. De azt megszokja az ember. Így pedig nem olyan fájdalmas egy kimerítő nap után másnap újra útra kelni. Persze ezzel még semmi gond nem lenne. De én valami oknál fogva mióta kerékpározom a távolság megtételében mértem mindent. Ha pedig így vagy összerakva a 60 kilométeres laza átmozgatás számodra inkább időpocsékolás mint edzés.
Így történhetett meg az, hogy február ellenére 4x mentem 150 kilométer felett, és 8x 100 km feletti távokat XD
Az utóbbi mondatból pedig már lehet is látni, hogy ebben a hónapban elég sok kilométert sikerült gyűjtenem. Amire szükségem is lesz, hisz idén a célom 20.000 kilométer megtétele kint országúton. Szóval a görgős edzések nem jöhetnek szóba. Pedig abból is volt jó néhány 😀
Így aztán nincs mese, amikor lehet menni kell. Az időjárás egyenlőre mellettem áll.
A hónapban új útvonalakat is felfedeztem magamnak, amiket az év folyamán szerintem még sokszor meg fogok járni. Az egyik ebből, mikor megkerülöm a Duna kanyart. Szép kis 150-es. Amit azóta már tovább is gondoltam azzal, hogy Kismarosnál behatolok a Börzsönybe, és az ottani jóval csendesebb utakon haladok tovább. Bár ez a szakasz útminőségben helyenként nem a legjobb. De egész jól járható, és a kis forgalomnak köszönhetően a kátyúk is szépen megkerülhetők. Persze megfelelő körültekintés itt is kell, hisz néha-néha jöhet egy kocsi. Szob felett pedig visszaérve a megszokott útra, újra a megszokott szakaszon közelíthetjük meg Esztergomot. A várost elhagyva pedig Pilismarótnál újra behatolok az erdei utakra. Itt egyrészt fel lehet menni Dobogókőre, vagy Pilisszentlászlóra. De akár egyből mehetünk Szentendrére is. Itt az út helyenként baromi rossz állapotban van, így sok helyen akár fölfelé is figyelni kell a kátyúkra. Lefelé pedig jobb a békesség alapon inkább kopjanak a fékek, mint egy későn észrevett kátyú defektet okozzon, vagy egy kellemetlen perecelést.
Amúgy ez a karika is kilométerben 150 körül van. Csak itt már kicsit több szintet kell mászni. A sima főúton haladóson átlagban nekem 390 métert mért az órám, míg az utóbbinál 1200 méteres szint jött össze. Szóval szerintem a hegymászós karikát fogom jobban preferálni az idei évben, mivel a több szint teljesítése is napirenden van 😀
Összeségében ezt a hónapot elég jól zártam, és remélem ennél rosszabb nem is lesz. Kint országúton 1803 kilométert sikerült megtennem, amihez 69 órát és 20 percet kellett a kerékpárom nyergében töltenem. Illetve emellett még sikerült 11 és fél órát görgőznöm is.
Az éves célom pedig 10,9%-ban teljesítve is van 🙂
Jöhet a maradék 89,9%-k 😀
Ha kíváncsi lennél, hogy haladok célom elérésében kövess Stravan.
