Home Kerékpár HungAround Hadd szóljon

HungAround Hadd szóljon

by loszparade

Az indulás napjához közeledve, egyre bizonytalanabb lettem. Basszus mibe is vágtam a fejszémet. De ekkor már minden készen állt. Nem volt visszaút…

Nyugtatni azzal nyugtattam magam, hogy semmi ördögtől való nincs benne. Csak fel kell ülni a bicaj nyergébe, és a sok pedálozásnak köszönhetően előbb utóbb körbeérek.
Az indulás előtt volt némi fogalmam arról, hogy milyen is lesz sokat tekerni. Tavasszal volt egy komolyabb hét, mikor 1102 kilométert mentem, és bár tudtam, most 950 km-el hosszabb lesz a táv, és egy nappal kevesebb az időm. Joggal volt bennem egy kis félsz.
A túra legfájóbb pontja mégis a mindennapos hajnali ébredések és indulások voltak. Nem vagyok egy pacsirta típus és egész eddigi életem során gyűlöltem a korai keléseket, de most nem volt más választásom. A távok hosszúak voltak és a szállások már le voltak foglalva minden estére.

Ipolyvece és Dejtár közötti napfelkelte

Az első nap már hajnali fél kettőkor csörgött az órám. Szemeim nehezen nyíltak és testem se akart mozdulni. A pár órás alvás kevés volt neki. Bár ki az, aki nyugodtan tud aludni, egy ilyen túra előtt. Folyamat kattogtam valamin. Minden szerszámot betettem? A biciklit megfelelően felkészítettem? Elég lesz a 4 darab pótbelső? A lefoglalt szállásokkal minden rendben lesz?
Robotpilóta módban másztam ki az ágyból. Gépiesen főztem a KV-t, ettem a müzlit. Párom közben keverte a koktélokat a kulacsokba.
Öltözködés közben szervezetem ordított!
Mit csinálsz?! Takarodj vissza aludni! Még aludnod kell!
Én pedig mire feleszméltem, lent találtam magam az utcán. Sötét volt és kihalt. Sehol egy lélek. Bekapcsoltam Garmin órámat, majd megkerestem az aznapi szakaszt, és miközben elkezdte betölteni a pályát én már útnak is indultam. Közben pedig állandóan arra gondoltam, mi a fészkes fenét keresek én itt. Gondolataimat az órám jelzése törte meg, hogy betöltötte a térképet, és elkezd navigálni.
Az első 100 kilométer ismerős volt, így sok segítséget nem nyújtott, de a sötétben nyugtatott a tudat, hogy valaki kísér utamon.
Eleinte a lábaim nagyon szögletesen forogtak. Jónéhány kilométer kellett nekik, hogy felvegyék a ritmust.
A város csendes volt. Elvétve lehetett egy egy autóval találkozni. Sokan félnek az éjszakai tekeréstől, de higgyétek el van egy bája neki 😀 A megfelelő felszereléssel pedig egyáltalán nem veszélyesebb, mint nappal tekerni. Én első lámpa gyanánt egy Cateye volt 800-ast, hátsó lámpának pedig egy Cateye TL-LD720-ast használok. Illetve szürkület környékén magamra öltök egy láthatósági mellényt is.
Amúgy Vácig, pár kilométert leszámítva végig van közvilágítás, sőt a Dunakanyarban is egymást érik a települések. Így az élményt tekintve, nagyon messze állt egy igazi BRM túrás éjszakai suhanástól.
Szobot elérve pedig már pirkadt is. Ami magával hozta a hajnali hideget. Hát voltak helyek, ahol elgondolkoztam, hogy lehet kicsit szellősen öltöztem. A hidegre nem készülve semmi egyéb ruhát nem vittem magammal. Inkább azzal számoltam, hogy majd napfelkelte után le kell vegyem a mellényem, amit nem fogok tudni hová tenni ha magammal viszek még egy széldzsekit is. Így maradt a remény, hogy mihamarabb átbukik a nap fénye a Börzsöny lankáin és elkezd melegedni a levegő, még mielőtt megfagyok.

Kaszáló szénabálákkal és magányos fával

Az első megállót Ipolydamásdon tartottam, a templom melletti közkútnál. Még volt bőven mit innom, de nem tudtam, hogy a következő szakaszon hol lesz alkalmam vizet vételezni, így jobbnak láttam feltölteni a készleteket.
Sajnos az utóbbi időben sok közkutat elzártak, vagy leszereltek. Így hiába nézi meg az ember előre hol találhatóak, mikor odaér döbben rá, hogy csak egy kiszáradt csonkot talált. Ami adott esetben tud kellemetlenségeket okozni, tapasztalatból mondom ?
Frissítés közben egy srác is megállt kocsival vizet vételezni. Kicsit meg is ijedtem tőle. Pirkadatkor, kocsiból kiszálló ember. Na nekem befellegzett, ez tuti valami sorozatgyilkos lesz. Lehet nem kellene ennyi Helyszínelőket néznem?
Meglehet, mert a végén tök jól elbeszélgettünk.
Kérdezte merre megyek.
Mondtam neki, hogy a terveim szerint 6 nap alatt körbetekerem az országot.
Persze mikor arra terelődött a szó, hogy hol is tartok pontosan, félve mondtam ki, hogy lényegében még csak most indultam.
Magamba meg. Na baszki, ez de gáz. Ilyenkor mindenki nagy dolgokra kiváncsi. Hogy már napok óta úton vagyok, több száz kilométert letekertem. A seggemet véresre törte a nyereg, és a lábaim is vagy 5 számmal nagyobbra dagadtak.
Én meg… Csak most indultam 😀
Gratulált az elszántságomhoz, és sikeres teljesítést kívánva, elhajtott.
Én még bekentem magam naptejjel.

Füves dombok között kanyargó út

A következő kilométerek egyre változatosabbak lettek. Gyönyörködtem a felkelő napban, ami a dombok közül előbújva, a völgyekben párabolyhokat hozott létre.
A Börzsöny árnyékában másztam meg az első komolyabb emelkedőt, ami nagyon nem esett jól. Alig akart menni a bringa alattam. Kicsit kétségbe is estem, hisz a szakasz neheze csak most kezdődött, és a nap során még 3000 méter feletti szintet kellett leküzdenem.
Reggel fél 7 körül értem el Parassapusztát. Ez volt eddig a legtávolabbi pont, amit ezen az úton elértem. Tavaly erre vezetett az EPIC 600-as BRM túra, csak akkor Szlovákiában folytattuk utunkat. Míg most Hont felé vettem az irányt.
Itt a kettes út melletti bicajutat választva haladtam tovább. Hát mit ne mondjak nem volt az igazi, de nem akartam boldogítani már kora reggel a főúton haladókat 😀
Ezen a szakaszon találkoztam Sátán kutyájával is, aki egy lejtő aljának árnyékos részén bujkált. Szerencsére még neki is reggel volt, és hiába éreztem fogai szorítását vádlimon, volt fontosabb dolga is. Így rám se bagózott, ennek ellenére szívem nem kicsit dobbant meg ?
Balassagyarmatra úgy fél 8 körül érkeztem, de még nagyon aludt a város. A központban is csak lézengtek az emberek. Persze szombat reggel lévén, még minden normális ember aludt. Így én is.
Következő komolyabb településem Szécsény volt, ami ugyancsak az EPIC 600-as túra kapcsán lehetett ismerős. Hisz ezen a részen jöttünk vissza Szlovákiából. Bár akkor éjszaka volt, és épp egy durva vihart próbáltam lerázni, és egy másik cellát elkerülni. Szóval semmi nem maradt meg a környékből, az életemért pedáloztam. ?

Kaszáló a dombok között

Nógrádszakál után szép lassan elkezdett romlani az út minősége, ahogy az bekanyarodott egy völgybe. Gondolom a téli fagyok itt jobban kikezdik az útburkolatot, amit persze nem kell karbantartani, hisz erre a kutya se jár.
Szerencsére Litke után ezen a téren javulás történt, és szépen suhanhattam tovább Salgótarján felé. Amin pillanatok alatt átjutottam, zseniális tervezésemnek köszönhetően.
A várost elhagyva, jöhetett az első igazán komoly mászás. A Róna hegy kanyargós útján nagyon hangulatos volt a tekerés. A gyér forgalomnak és az átlag 4.6%-os emelkedőnek köszönhetően, nyugodtan lehetett nézelődni, a 3,2 kilométeres kaptatón. Erre a környékre még tuti visszatérek valamikor 🙂
Ezen a szakaszon már a kísérőim is utolértek. Így Zabar elött meg is történt az első komolyabb frissítés, pihenés.
Itt befaltam egy szendvicset, és ittam egy energiaitalt. Közben párom újra a kulacsok feltöltésével volt elfoglalva. Útravalónak magammal vittem a müzliszeletek mellett egy szendvicset is. Ami a legjobb döntés volt. Már ezen a ponton rosszul voltam a müzlitől. De ezzel általában így szoktam lenni. Valahogy a 3-4. után kész kínszenvedés ezeket magamba gyűrni. Enni viszont kellett. Így ha nehezen is, de szépen fogytak a szeletek.

Egy frissítő ponthoz érkezve

Ózd környékén már kezdett feltámadni a szél. Ami itt még segítette utamat. Persze tudtam, hogy ennek még meglesz a böjtje. Az év elején az egyik bringás haverommal levitorláztunk Szegedre az orkán erejű szélben, ami miatt egész évben bűnhődnöm kell. Pedig az olyan durva hátszélben már nem is olyan egyszerű bringázni. ?
Azon viszont meglepődtem, hogy mennyire sík arrafelé a terep.
A hullámvasutazás Serényfalvát elhagyva kezdődött. Egymást követték az emelkedők és a lejtők, és a szél is minden irányból fújt. Az etap ezen pontján már elég meleg is lett ahhoz, hogy meglegyen az első nagyobb megrogyásom. Aggteleket nagyon nehezen értem el. Fájni nem fájt semmim, csak elfáradtam. Keveset aludtam, 280 kilométert volt a lábaimban, és még 140-150 kilométer állt előttem. Hegyekkel, meleggel, széllel, mindennel.
A környék nosztalgiája viszont tetszett. Itt vezetett utam jópár éve mikor részt vettem a magyar Fjällräven vándortúrán, ahol 5 nap alatt letúráztunk Aggtelekről Felsőtárkányig. Illetve Bódvarákon sátraztam egy hétig mikor az ELTE-re felvettek és eljöttem gólyatáborba 🙂

A tornanádaskai határhoz vezető végtelen út felhőkkel

Viszont nem volt időm nosztalgiázni, hiszen új emlékek gyűjtése miatt érkeztem ismét a vidékre.
A tornanádaskai határt kínszenvedések árán értem el. Kegyetlen pofaszél fújt. Egyetlen kilométer sem adta magát könnyen.
A határról visszakanyarodva, egészen Rakacáig vissza kellett mennem. Na ez volt az első olyan szakasz, ahol helyenként szinte járhatatlan volt az út. Hiába volt hátszelem, semmit nem tudtam kihasználni belőle. A vicces viszont az volt, hogy vagy járhatatlan úttal találkoztam vagy tüköraszfalttal. A kettő közötti átmenet csak helyenként volt felfedezhető, és ez a tendencia egészen Hidasnémetiig megmaradt. Persze általában mászás közben volt jó az út, és a lejtőkőn szar. Murphy. Viszont errefelé nem egy nagyon lepusztult falun kellett átlovagolnom. Mormoltam is magamban: Miatyánk ki vagy a mennyekben, áldd meg a gumikat amiken gurul a bicikli, hogy ne itt kapjak defektet…

Kilátás a Zádorfalva utáni szerpentinről

Gönc nem volt az útvonalon, de kellett csinálnom egy technikai kitérőt. Az utolsó hegyek előtt ki kellett tegyem a ballasztot. A talált kis vendéglátóipari egységben ott volt a falu apraja nagyja. Jó kis hangulatban iszogattak, beszélgettek. Élvezték a hétvégét és a jó időt.
Viszont, mikor beléptem bicajos szerkóban, megfagyott a levegő és minden tekintet rám szegeződött. Eddig azt hittem ilyen jelenet csak filmekben játszódhat le. De most már tudom, hogy az élet is tud ilyet produkálni. Ha pedig te vagy a főszereplő? Még viccesebb. ?
A kitérő után, már csak 50 kilométer volt hátra. A nap lassan közelített a horizont felé, így sietnem kellett. Pár kisebb emelkedőn túljutva értem el Kékedet. Tudtam, hogy itt kezdődik az utolsó nagy emelkedő, művésznevén Col du Kéked, de nem gondoltam volna, hogy ilyen kegyetlen durva lesz. Az eleje még szép lankás, de aztán bekeményít és 10% alá nem is megy. Közel 400 kilométer után valahogy baromira nem esett jól. Az egyik kanyarban megpillantottam egy fűben pihenő vörös kutyát. Az ijedséget kővetően, elgondolkoztam. Mi a szart keres itt az erdő közepén egy vörös kutya? Meg amúgy is, milyen kutyának van vörös szőre? Kicsit közelebb érve összeraktam a képet. A kutya valójában róka volt. Én meg már fáradt ?
Ömlött rólam a víz, miközben érezhetően hűlt a levegő. Kicsit aggódtam is a lejtmenet miatt, hogy meg fogok fagyni. Szerencsére még kibírható volt, sokat nyomott a latba a tudat, hogy innen már lényegében csak gurulni kellett a célig.
Hollóházát elhagyva a távolban látni lehetett Fűzér várát. Így tévesen azt gondoltam, hogy mindjárt bent is vagyok. Térképen csak pár centi távolságra van a két hely egymástól. A valóságban viszont egy örökkévalóságra. A kerékpárúton haladva a hosszú egyenesekben szépen fogytak a kilométerek. De én azt hittem soha nem lesz vége a napnak. Amikor a távolban megláttam pár házat mindig azt hittem, hogy megcsináltam. Aztán, mikor közelebb értem olyanok voltak írva a táblákra, hogy Pálháza meg Mikóháza, én pedig egyre fáradtabban és elkeseredve tekertem a lemenő nap árnyékában. Végül viszont csak sikerült beérnem Sátoraljaújhelyre. Onnan pedig már csak pár kilométer választott el az aznap esti szállástól.

Hollóháza látképe a Col de Kéked tetejéről

Jó volt megérkezni. Kellemes fáradság, és megkönnyebbülés lett úrrá rajtam. Megcsináltam azt a napot, amitől a legjobban tartottam. Ezek után jöhetett a jól megérdemelt gyors pihenés.
Első dolgom az volt, hogy feltöltsem az adatokat, hiszen ami nincs fent Stravan az meg se történt.. ??
Utána jöhetett csak a fürdés és egy jó nagy adag pesztós tészta beburkolása. Szerencsére volt mosógép is a szálláson, így az aznapi ruhámat ki tudtuk mosni.
Már pontosan nem emlékszem, hogy mikor mentem el aludni, de azt tudom, hogy nem kellett esti mese a durmoláshoz.

Az első napi adatokat megtalálhatod szokás szerint Strava oldalamon.

Illetve ehhez a túrámhoz kapcsolódó további bejegyzéseimet az alábbi linkekre kattintva érhetitek el:
Az ötlet: Az összes kilométer is
0. nap: HungAround – Felkészülés…
1. nap: Hungaround – Hadd szóljon
2. nap: Hungaround – Tiszteld a síkot

Ha érdekelne merre tekertem, kövess be Straván, vagy további tartalmakért keresd fel Instagramoldalamat vagy Youtube csatornámat. 😃
Jó böngészést, és jó felkészülést a szezonra! 😃

You may also like

4 hozzászólás

Erdélyi Györgyné 2020.11.16. - 17:21

Gratulálok a teljesítményedhez és az útleírásodhoz is. Számomra nagyon kedves helyeken jártál mint Nagymaros-ahol élek. Róna-bánya ahol a nagymamám élt az apukám nevelkedett. Cered-ben pedig édesanyám nevelkedett és kedves rokonaim élnek ott a mai napig így gyakran látom azt a környéket. Várom a következő beszámolót.

Reply
loszparade 2020.11.16. - 19:45

Örülök, hogy tetszett a leírásom 🙂 A túra kapcsán pedig, már számomra is kedves helyek az általad leírtak 🙂

Reply
KAR€SZ 2020.11.16. - 20:40

Jóóó…
Az írás is, és így opvasva a túra is…
Szép teljesítmény!
Gratula!

Viszont, ami nem tiszta nekem teljesen… Akkor itt a pároddal tekertetek?
Vagy Te egyedül és Ő kocsival kísért?
Mert ez nem egyértelmű a számomra…

Reply
loszparade 2020.11.17. - 08:49

Örülök, hogy tetszett a beszámoló 🙂
A kisérésről egy korábbi bejegyzésben írtam, így nem gondoltam, hogy nem lesz egyértelmű. De igazad van benne, hogy ha valaki csak ezt olvassa nem biztos, hogy átjön minden részlet 🙂
https://loszparade.hu/hungaround-felkeszules/

Reply

Hozzászólás a(z) KAR€SZ bejegyzéshez Cancel Reply