Home Kerékpár Hungaroring

Hungaroring

by spongyi

A hungaroringet a legtöbb ember a Tv-ből ismeri, a Magyar Nagydíj kapcsán. Viszont a kerékpárosok előtt egyre többet megnyitja kapuit, így egyre több lehetőség van, hogy közelebbről is megismerjük a pályát.

Én az idei évben elégé durván kimaxoltam ezt. Hisz a Ring24 nevezetű versenyen elég sokat kőröztem rajta. De mikor az egyik kerékpáros csoportban megláttam, hogy újra fel lehet rá menni, nem tudtam ellenállni a kísértésnek.
Szerencsére aznap nem dolgoztam, így minden adott volt.
Ébredés után, jöhetett a megszokott reggeli és KV. A gyülekező 10:45-től volt, így nem kellet nagyon kapkodni. Mivel azonban biciklivel mentünk ki, voltaképp nagy lustálkodást se lehetett csapni. Az indulást 9:20-ban határoztuk meg. Így még volt egy kis játék is a rendszerben ha esetleg véletlen valami fojtán túllustálkodnánk magunkat. Ami végtére, jól is jött XD
Kifelé Fót irányába vettük az irányt majd, Mogyoródon keresztül a hármas főútat érintve értük el Gödöllőt. Azon belül pedig az ipartelepen található Lear parkolóját.

Kiérkezve már jó sokan gyülekeztek. Amin nem is lepődtem meg, hisz egész napra jó időt ígértek. A regisztráció gyorsan zajlott. Csupán egy papírra kellet felírni a nevünket, meg pár adatunkat. Ami viszont meglepett, hogy mindenkinek osztottak láthatósági mellényt. Amit nem volt kötelező felvenni. De bármikor jól tud jönni 😀

Az indulás kicsivel 11 után volt. A karavánt pedig rendőrök biztosították mind oda mind pedig vissza. De ilyen tömeg biztonságos kezelésénél el is kélnek a rend éber őrei. Nem is volt semmi gond. Viszont a bolyban fokozottan kellet figyelni. Hisz sok gyerek, is velünk tartott. Meg aztán a legtöbben nincsenek hozzászokva az ilyen nagy tömegben való kerékpározáshoz, és még ha a tempó nem is volt valami eget rengető, a baj gyorsan meg tud történni.

Mikor kiértünk a pálya bejáratához, még hallani lehetett a ringenn kőröző autók zaját, de mire beértünk már szépen elhalkultak. A pályára kicsivel 1 után léphettünk, és nagyából háromnegyed óránk volt kiélni magunkat XD
Az első pár kőr még elég eseménytelen volt, aztán szép lassan utol értük a sór végét, és egyre jobban kellet figyelni. Volt aki egy kanyarívben támasztotta le a bicaját, hogy csináljon pár képet, vagy kiszámíthatatlanul közlekedve próbálta felfedezni a pálya minden egyes négyzetcentiméterét.
Egy szó mint száz figyelni kellet. Ennek ellenére a végén sikerült 6 kört megtenni. Bár nagyon egyik kör sem esett túl jól.

A Tv-ből nem jön át az, hogy maga a pálya mennyire nem sík. És ha némi emelkedőt és lejtőt a laikus fel is fedez nem tűnik olyan nagynak.
Pedig 35 méter szint van a 4,3 km-es körön. Ami nem tűnik soknak, de sok kicsi sokra megy. Érzékeltetésként mondjuk a Pilismaróti köröm ami 100 km, és van benne egy Dobogókő 700 méter körüli szintet tartalmaz. Addig a ringen 100 km alatt 813 méter jön össze.

A végén szépen kitereltek minket a boxutcába. Onnan pedig a parkolóba, ahol az összeterelés után, visszaindultunk Gödöllőre. Ez az út kicsit hosszabb volt, hisz sokan már fáradtabbak voltak mint reggel. Illetve a nagyobb forgalom miatt többször meg lettünk állítva, hogy összezárjon a mezőny. De végül sikerült visszaérni. Ahol az Úrréti-tónál vendégül láttak minket, egy kis bográcsban főt paprikás krumplira, ami mellé járt kenyér és savanyú ubi is. Mindezt pedig le lehetett fojtani, egy jó nagy szelet meggyes sütivel 😀
Kajálás után nem sokat időztünk, hisz nekünk még haza kellett tekernünk. Visszafelé Őrbottyán felé vettük az irányt. És a jó kis hátszelet kihasználva elég jó átlagot toltunk. 26,7 km-re lett 33.9 km/h. Ami tudom nem 35, de már közel van hozzá 😀

Összegezve jó kis nap volt. A szervező, Gödöllői Lokálpatrióta Klub előtt le a kalappal. Mivel a nagy tömeg ellenére minden nagyon szépen és gördülékenyen ment. Így ha jövőre is lenne ilyen lehetőség én biztos ott leszek, ha időm engedi 😀

Ha kíváncsi vagy épp merre jártam akkor Stravan megtalálsz 😀

You may also like

Leave a Comment