Home Kihívás Fél Everest

Fél Everest

by spongyi
0 comment

Már akkor vonzottak az emelkedők, mikor megtanultam bicajozni. Annek ellenére, hogy lefelé általában ketten ülünk a bicajon. Én és a majré. De ez talán egy vicces lejtőről legurulós esés eredménye….

Az idei évben elég szépen belehúztam a hegymászásba. Már ott tartok, hogy 20x fent voltam Dobogókőn, és 60.000 méternyi szintet másztam meg. Így mikor megláttam egy kihívást a fél Everestre nem tudtam ellenállni neki, és olyan hirtelen megcsináltam, hogy mire észbe kaptam az utolsó mászást kezdtem. Az útvonalat se nagyon tervezgettem hosszasan. Volt pár ötletem. A cél az volt, hogy minnél rövidebb távon jöjjön össze a szint. Persze ez azzal is járt, hogy a hegynek meredeknek kellett lennie.
Pénteken délután a Pilis lábánál tekeregtem, mikor arra a meggyőződésre jutottam, hogy a legjobb hely a Pilisszentlászlói emelkedő lesz. Rövid, sok szint. Sima liba. Párszor felmegyek és meg is vagyok. Aztán kicsit tovább gondolkoztam. Lehet nem a legmegfelelőbb. Mivel a bicajomon lévő bika áttétel (36×25) nem a legjobb hosszsan fel alá mászkálni a 10% feletti emelkedőkön. Megaztán szombaton derült ki, hogy hétfőn hajnalban kell dolgozni mennem, így pedig már az se volt mindegy, hogy milyen messze van az a hegy Mohemedtől. Tekintetem ekkor fordult Normafa irányába.

A vírusnak köszönhetően gyérebb a forgalom és a pálya meredeksége is elég fasza. Bár rá kellett jöjjek tekerés közben, hogy vannak elég szopatós részek is. A lényeg, hogy szombat este még munka után hosszasan számolgattam, hogy ha arra megyek akkor kb ennyi lesz a szint ott és ennyiszer kell felmenni. De kicsit kevesebb is elég lehet, mert én ennél a szegmensnél tovább megyek kicsit. Szóval igen, elég spontán vakrepülés volt az egész. Olyannyira, hogy lényegében mikor már a felét megcsináltam, akkor voltam benne biztos, hogy elég lesz 14x felmásznom a hegyre XD

Reggel szokásomhoz híven elég későn keltem fel. Így az elindulás is késve történt meg, úgy 10 óra magasságában. Az erős északi, északnyugati szél már ekkor megjött. A rakparton tekerés nélkül gurultam 30 felett XD Tudtam, hogy nem lesz egyszerű dolgom ma. A nagy sebességnek köszönhetően gyorsan ott is teremtem a hegy lábánál. Kezdődhetett a kihívás.
Az első mászás valami kegyetlen volt. Hiába volt már pár kilométer a lábamban. Valahogy nagyon nem akartak forogni. Úgy éreztem magam, mint egy biciklire kényszerített gepárd. Esetlen voltam és röhelyes.
Na mondtam is magamnak. Nesze neked 4500 szint, mindjárt megyek is haza XD Aztán a követekező mászás már jobban ment. Gondolom szépen elérték az izmok a megfelelő hőmérsékletet és jobban tudtak dolgozni. Akkor éreztem, hogy ebből a napból még akár lehet is valami. És ja, az a nyamvadt gepárd csak megtanul biciklizni.

Az első 5 karika elég gyorsan megvolt és ekkor tartottam egy kis kitérőt a János hegy irányába, hogy némi vizet vételezzek egy közkútból. Ja szeretek veszélyesen élni. Szerencsémre már az utam elején találtam egy működőt, így némi időt tudtam spórolni magamnak. Gyors tankolás és már gurultam is vissza.
Amúgy a szél egész nap kitartott. Sőt a délután folyamán még inkább erőre kapott. És a házak ellenére elég sok helyen be tudott fújni, hogy gátolja a felfelé haladásomat. A legrosszabb az volt, hogy a hegy közepén lévő lankásabb részen, ahol kicsit lehetett volna szusszani, a vége előtti kemény részek előtt, na pont ott volt a legrosszabb. Hiába volt szemlátomásra közel vízszintes az út, lényegében olyen volt mintha ott is egy 7-8%-os emelkedőn kellene mászni. Szellemileg nagyon felőrölt.

Majd meglett a 7. mászás is. Ekkor már a hegy aljánál várt a frissítés. Szépen kikevertem spéci izotóniás kólámat az egyik kulacsba, miközben egy gélt betoltam az arcomba. Aztán megtöltöttem a mezem zsebeit is minden földi jóval, és nyargaltam is tovább.
A fele már megvan. Innen nincs visszaút.
A 10. mászás is még elég jól ment, ami után megint elgurultam egy kis vízért, és az erdőben megejtettem egy kis dolgot is XD Sok volt a kóla na.
A 11.-nél már éreztem, hogy itt nem babra megy a játék. A lábaim már nem voltak olyan fürgék mint az elején. Bár visszanézve az adatokat meglepődve néztem, hogy az első és az utolsó mászásom között csak 5 perc lassulás volt. Sőt a 13. még 4 perces többlettel volt teljesítve az elsőhöz képest. Szerintem az utolsó is ment volna jobban, de akkor már kicsit kiengedtem 🙂
Amúgy a 10. kör körül érezhetően hidegebb lett. Itt már a széldzsekimet is felvettem a gurulásokhoz. Az utolsó ereszkedésem meg már maga volt a pokol. Fáztam, mert fáradt voltam, fáztam mert hideg volt. Már nagyon haza akartam érni. De azért a végén nem hagyhattam ki a Normafáról való letekintgetést.

A hazatekerés se volt egyszerű. Ott minden kijött rajtam. Vagy csak szimplán a kegyetlen pofaszél volt az, ami még nem akarta, hogy hazamenjek. Bár hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem fordult meg a fejemben az, hogy megyek még egy karikát csak, hogy meglegyen az 5000 méter szint. De aztán a hajnali kelés gondolata jobb belátásra bírt.
És igen, idén még tervbe vannak véve hasonló őrültségek.
A konklúzió, amit a napból levontam, hogy ha így megyek a hegyre többet kell ennem. Mert igen volt most is, mikor pocak jelzett, hogy jó lenne kajálni. Ami nem a legjobb. Folyamatos kaja, akár tetszik akár nem. Kicsit féltem, hogy monoton lesz a pálya, de egyáltalán nem volt az. Bár gondolom az is hozzájárult ehhez, hogy lényegében 1-2 alkalommal jártam eddig csak arra fölfelé bicajjal. De a nagyobb titok inkább a hosszában van. Egy közel 5 kilométeres emelkedő sokkal lassabban lesz monoton mint egy jóval rövidebb. Néztem embereket, hogy milyen helyeken csinálnak ilyen kihívásokat. És mikor ennyi szintért 80x mássza meg ugyan azt a fekvőrendőrt. Na az az igazán durva agydara XD
Amúgy a kihívás alatt művelt adatamiat szokás szerint megtekinthetitek Strava oldalamon is 🙂

You may also like

Leave a Comment

X