Pályafutásom során rengetegszer körbetekertem a Balatont. Hol edzés gyanánt, hol pedig szervetett formában, versenyen vagy egy Föld napi túrán. Mindegyiknek megvolt a maga bája. Valahogy egyik se volt ugyanolyan. Az utóbbi időben pedig annak ellenére, hogy inkább más utakat kerestem, néha csak csak visszatérek és szemlézem a változásokat a tó körül.
Vélemény
Az Euro Velo 6-s útjának egy kis szakasza fejlesztés miatt, az információk szerint 2023.02.08-ig le lesz zárva. Ez egy elég forgalmas út, és mivel a helyi terelést nem tartom épp a legjobbnak, mivel egy döngölt földúton kell haladni. Ami ki tudja milyen állapotban lesz, az ősz és vele együtt a tél folyamán. Így gondoltam csinálok egy bejegyzést, hogy véleményem szerint melyek azok az útvonalak melyeken még idejében el lehet kerülni.
Avagy Halálos iramban a görgőn.
Érthetetlenül a nagytöbbség görgős szezonjának végén, 2021 tavaszán debütáló Makuri-szigete, nemrégiben számomra váratlanul, kiegészült egy városi környezettel, mellyel kapcsolatban elég vegyesek az érzéseim.
Az idei évben nem terveztem megkerülni a Balatont, de aztán úgy hozta a sors, hogy rávettem magam. Nem volt egyszerű, de sikerült nem idegronccsá válnom. Sajnos a hazai közlekedési morál a béka segge alatt van. Jó mélyen, a föld alatt…
Az igazat megvallva már nem tudom mennyire van létjogosultsága ennek a bejegyzésnek, hisz pár hónapja a Polar bejelentette legújabb óráit. De én úgy gondolom, hogy a V800-as még pár évig nem rossz választás azoknak akik komolyabban akarnak sportolni…