Eme történet ott kezdődött, hogy Pali barátom rám írt, hogy nincs e kedvem Szlovákiába kiruccanni a következő héten, körbe tekerni a Magas Tátrát. Hát sokat nem kellett gondolkoznom rajta, hogy …
Túraleírás
Pályafutásom során rengetegszer körbetekertem a Balatont. Hol edzés gyanánt, hol pedig szervetett formában, versenyen vagy egy Föld napi túrán. Mindegyiknek megvolt a maga bája. Valahogy egyik se volt ugyanolyan. Az …
Az első nap megtétele után, a síkon történő bicajozás már könnyed mókának tűnt. Hisz a sok év alatt tévesen rögzült síkon való tekerés könnyűségét, a nyár eleji Tisza-tó kerülés sem …
A hagyományosan tavasszal megrendezett Békás időfutam, a tavalyi elmaradás után idén más időpontban, de meg lett rendezve. Én magam felkészületlenül, de lelkesen indultam el rajta. A hullámvölgyekben gazdag év, kevés …
Egy hétvégi napon úgy döntöttem, hogy letekerem a Zwift világának leghosszabb, 174 kilométeres The PRL Full pályáját. Amiről ebben a bejegyzésben olvashatsz részletesebben…
Mikor 2018-ban újra elkezdtem kerékpározni, rengeteg új dologgal kellett megismerkednem. A kihagyott hosszú idő alatt teljesen átalakult a sportág. Új szereplők, új trendek, alig győztem felzárkózni. Ekkor vettem részt első …
Jópár napja találkoztam a We Love Cycling felhívásával, aminek az a lényege, hogy bringázással hozzunk létre valami karácsonyi motívumot. Nem kellet sokat unszolni, hogy elkezdjem tanulmányozni a térképet… Az első tervem …
Az indulás napjához közeledve, egyre bizonytalanabb lettem. Basszus mibe is vágtam a fejszémet. De ekkor már minden készen állt. Nem volt visszaút…
Az idei évben nem terveztem megkerülni a Balatont, de aztán úgy hozta a sors, hogy rávettem magam. Nem volt egyszerű, de sikerült nem idegronccsá válnom. Sajnos a hazai közlekedési morál …
Mindig is érdekelt, hogy milyen napi szinten több 100 kilométert a bicajom nyergében tölteni. Így még a nyár elején elhatároztam, hogy körbetekerem kis hazánkat. Ebben a bejegyzésben pedig azt olvashatjátok, …