Home BRM-túra Bakony Extrém Light…

Bakony Extrém Light…

by loszparade
0 comment

A következő BRM túrára nem, de annak beszámolójára lustaságom és lelki okaim vonatkozásában, annál többet kellett várni. De erről kicsit később úgyis olvashattok a bejegyzésben.
Tavaly Palival már nekiugrottunk a teljesítésének, de 190 kilométer környéken egy kátyúnak köszönhetően sikerült olyan szerencsétlenül esnie, hogy ott mindkettőnknek véget ért a túra. Őt mentő vitt el. Értem pedig anyumék jöttek kocsival. Ezek után az ideire, amolyan revansot venni mentünk vissza…

Amint meglett az idei BRM naptár, ez volt az első, amit bevéstünk magunknak. Aztán jött a vírus és minden borult. Már beszéltünk is róla, hogy mikor lehetne partizán módban letekerni. Aztán csökkent a szigorítás és az új naptárba is bekerült. Így nem volt kérdés, hogy ott a helyünk.
A hét elején még egész jó időt mondtak szombatra. De ahogy közeledett a hétvége úgy gyülekeztek az esőfelhők is. Így már a túra előtti nap tudtuk, hogy nem fogunk sokat barnulni, és nehezen adja majd magát a Bakony.
Én tavaly megfogadtam Bélának, hogy jövőre nem az utolsó utáni pillanatban érkezem a rajt helyszínére. És ezt az ígéretemet most is sikerült betartanom. De még sok túra van idén 😀 A korai kelés most sem volt a legjobb. Pedig én már pár nappal korábban lementem Balatonra anyumhoz.
A reggelt a szokásos müzlivel és KV-val indítottam. Aztán rámoltam is be a kocsiba. A szél már kora reggel kegyetlenül fújt és a felhők is szép lassan eltakarták a napot.
Idén a Bagolyvár fogadónál volt a rajt, ami mindenképp egy jó döntés volt. 🙂 Bár a parkolással volt némi gond, ami minden túra egyik sarkalatos pontja, egy bizonyos számú résztvevő után. De a végén csak lett mindenkinek helye a közelben 🙂

Már reggel nem volt a legmelegebb. Így a szokásos szettet egy hosszú ujjú aláöltözettel is kiegészítettem. Fura volt így beöltözni nyáron. De a végén bebizonyosodott, hogy jól döntöttem. Mindennek ellenére azért annyira bizakodó voltam, hogy ma is tévednek a meteorológusok, hogy bekentem magam naptejjel. Biztos amit tuti alapon ?
A körültekintő készülődés ellenére kisebb bakival indítottam a túrát. Ami abban nyílvánult meg, hogy a rajt előtt elkezdtem betöltetni a térképet az órámon, hogy a rajt után ne kelljen arra várni. De mivel a kezdő pont közelében voltam, rákérdezett, hogy el is kezdem a tekerést. Én kinyomtam, hogy még nem. Aztán elindultunk, és a hátszélben való mámoros suhanásban, csak pár kilométer után vettem észre, hogy nem indítottam el az órámat XD. Így az első kilométerek le is maradtak a körről. Gondoltam majd, ha beérek eltekerek addig a pontig, ahol elindítottam az órámat, hogy meglegyen a teljes kör. De úgy elromlott az idő a végén, hogy nem volt az a pénz, hogy én még menjek pár kilométert XD

Az első ellenőrző pontig elég jó volt a tempó. Az oldalhátszélben még mindenki erősnek érezte magát. Gyors pecsét Csőszpusztán az Alba Regiánál, és már gurultunk is tovább. Itt a lejtmenet elején van egy kis szerpentines rész, ami hihetetlenül hangulatos. 😀
Ezután jött egy kis ízelítő a nap további részéből. Kegyetlen pofaszél. Valahogy nem akartak forogni a lábaim. Nem éreztem a csít. Kisbérre elevickéltünk. Pecsételtünk. És már mentünk is vissza Zircre.
Páran összeálltunk és haladósabbra vettük a figurát. De az erős oldalpofaszélnek köszönhetően a másik ember szélárnyékában se volt olyan pihentető menni. A 82-es főutat elérve újra hátszelünk lett, ami sokat nem ért az emelkedőkön. De legalább nem volt olyan melegünk.

Zircre visszaérve tartottunk egy kis megállót a kocsinál. Feltankoltunk müzli szelettel és megnéztem a radarképet, hogy mire is számíthatunk a nap további részében. Nem volt valami fényes a helyzet. Nekem meg is fordult a fejemben, hogy beteszem magam a kocsiba és hazamegyek. Sok kedvem nem volt az ázáshoz. Főleg, a kora tavaszias hőmérséklet miatt.
Aztán nehezen, de felültem a gépre és tovább hajtottam. 7-8 kilométert mehettünk, mikor elkezdett esni az eső. Hát mit ne mondjak. A testem nagyon visszavágyott a kocsihoz. De már nem volt visszaút. Bakonybélben az ellenőrzőponton újabb radarvizslatást következett. Szerencsére nem volt olyan kiábrándító a helyzet. Pecsételés után rögtön nyeregbe is pattantunk és folytattuk utunkat.
Amíg ki nem értünk a völgyből, elég jól lehetett haladni. Utána viszont kész gyötrelem volt minden egyes kilométer. Csak az tartott életben, hogy nemsokára jobb lesz. Hisz Tapolca felé a szél is kicsit kegyesebb szögből fog fújni.
Tudtam, hogy Pápán egy benzinkúton lesz az ellenőrzőpont. Így már jóval korábban elkezdtem ábrándozni, hogy mit is fogok venni magamnak. Célirányosan rontottam be, és markoltam fel mindent, amit megálmodtam. Pillanatok alatt ott voltam a pultnál, és már rendeltem a Hot Dog-t is. A benzinkúton tankolni kell. De rendesen. ? Így gyorsan lecsúszott az energiaital, némi Colával és a forró kutyával.
Szinte kicserélve indultam tovább.

Az irányváltásnak köszönhetően a szél már nem volt olyan zavaró, és a terep is inkább tempósabb haladást kívánt. Így gyorsan pörögtek a kilométerek. Ez kicsit a lelkemnek is jót tett. Bár ahogy haladtunk Pali múlt évi balesetének helyszínére, egyre jobban elcsendesedtünk. Tovább akartunk lendülni a ponton. Azonban előtte még a Somló hegy oldalában is volt egy ellenőrző pont, ahol nem időztünk sokat.
Nehezen indultam újra. Tudtam nem lesz gond. De az elmém a bolondját járatta velem. Átmentünk a 8-as úton ahonnan a hátszél gyorsan befújt minket Devecserbe. Ott pedig egy jobbost követően már haladtunk is Pusztamiske fele. Egyre élesebben jöttek elő az emlékek. Emlékeztem, hogy akkor is hátszelünk volt, szépen sütött a nap, és a távolban magasodó Kab-hegyet néztük, hogy pár óra múlva ott fogunk mászni. Aztán kiértünk a faluból, és keresni kezdtük a baleset helyszínét, ami gyorsan meglett. Hisz a több órás útszéli álldogálás közben belém égett minden egyes fűszál. Természetesen még a kátyú is megvolt, bár elnézve időközben szép nagyot nőtt. Pár percre megálltunk. Amolyan megemlékezést tartva. Mind a ketten leraktuk az egy éve cipelt terheket, és lassan újra nyeregbe szálltunk. Alig mentünk pár métert, mikor eleredt az eső. Úgy néz ki az égiek is megemlékezést tartottak velünk.

Ezután teljesen más lett minden. Újra tudtunk nevetni, viccelődni. És a helyet a hátunk mögött hagyva újra önfeledten tudtunk bringázni.
Így visszagondolva lehet azért is ment olyan nehezen az eleje számomra. Féltem, hogy újra át kell élnem az egy évvel korábbi eseményeket.
Én ugyan nem sérültem meg akkor, de lelkileg engem is megviseltek az események. Főleg úgy, hogy ismerősünk 17 évvel ezelőtt nem messze vesztette életét egy autóbalesetben a nyolcas úton.

A nagy hátszélnek és az új lendületnek köszönhetően pillanatok alatt leértünk Tapolcára. Itt a benzinkúton sajnos nem volt csak pogácsa, de az is jobb volt, mint a már könyökömön kijövő müzli szelet. Itt pár percre le is ültünk. A túra nagy része már megvolt. De ezek után jön még csak a neheze. Felmászni a Kab-hegyre. Onnan pedig visszamászni Zircre.
A várost pár túra társsal együtt hagytuk el. Így jobban is lehetett haladni. Épp elől mentem, mikor Monostorapátiban kiáltást hallok. Majd az egyik srác szól, hogy valami fém cuccot elhagyott a haverod. A többiek mentek tovább én pedig visszagurultam Palihoz.
Hát annyi történt, hogy a bal lábán lévő stopliból kiesett 2 csavar. Ilyet még életemben nem láttam, de még nem is hallottam, hogy ilyen meg tud történni. Mivel csak egy csavar tartotta a stoplit, már maga a kicsatolás sem volt egyszerű. Első körben kibújt a cipőből, és a csavart meghúzva sikerült kiszabadítani a pedálból. Aztán fel alá járkáltunk az út szélén, keresve a csavarokat. Tudtuk, hogy nem fogjuk megtalálni őket. De a remény hal meg utoljára. 10 perc után meg is halt.
Mivel 2 csavar is hiányzott, némi trükköt is be kellet vetni. Ami csak annyi volt, hogy a másik cipő stoplijából kiszedtünk egy csavart amit betekertünk a másikba. Így 2-2 csavar fogta a stoplikat, ami szerencsére elégnek bizonyult, hogy befejezzük a túrát.

Aki már járt a Kab-hegyen tudja, hogy nem a meredeksége miatt nehéz megmászni. Hanem, azért mert nagyjából 16 kilométeren keresztül emelkedik a nyíl egyenes út. Hihetetlenül elmepróbáló látni kilométereken át az eléd tornyosuló emelkedőt. Nekünk sikerült a végén kicsit túltolnunk a hegyet, és teljesen felmentünk a csúcsra, miközben elég lett volna a Kéktúra pecsétig felmenni. De ha már ott van az ember miért nem menne fel 🙂
Pali itt kicsit megrogyott. Kiderült, hogy alig evett valamit a túra alatt. Pedig egy ilyen maraton pont arról szól, hogy enni, enni és enni kell.
Gyorsan megetettem vele mindent amit találtam 😀
Lefelé gurulva megálltunk pecsételni. Majd jöhetett az Úrkúti kitérő, ahol ismét pecsételni kellett.
Márkóra gyorsan leértünk, köszönhetően az odáig lejtő útnak és a hátszélnek. Ezen a szakaszon meglehetősen jó időnk volt. Veszprémre rálátva még némi napsütést is véltünk felfedezni. Viszont a Bakonyra felnézve már nem volt ilyen fényes a helyzet. Látni lehetett, hogy a túra embert próbáló része még csak most fog jönni.
Márkót elhagyva úja elmepróbáló emelkedők következtek. Hosszú egyenes utak mindenhol. Amit pár kilométer megtétele után az eső is áztatni kezdett. Innentől utunkat egész Zircig kegyetlen jeges pofaszél, és eső kísért.

Hárskútra beérve a kulacsaimból szinte teljesen kifogyott minden folyadék. Hiába fürkésztem hosszú kilométerek óta a kutakat, sehol nem találkoztam egyel sem. A szám széléről lecsorgó eső lenyalogatása pedig hoszútávon nem akarta fedezni az elvesztett folyadékmennyiséget. A faluban szinte már lépésben haladtam, és minden kék színű valamire ugrottam XD De hiába. Már már le is mondtam róla. Mikor a falu végén lévő temető előtt megláttam őt. A kék közkutat. Szerelem volt első látásra. A biciklimet ledöntöttem a fűbe és már ott is teremtem mellette. Karját lenyomva pedig előtört belőle az éltető nedű. Egy helybeli végignézte az egészet és kicsit furcsán is nézett rám, hogy a szakadó esőbben úgy iszok a kulacsból, hogy kétoldalt folyik le arcomon a víz XD Feltankoltam, és már mentünk is tovább. Pár kilométer után kezdtem újra helyre jönni, és új erőre kaptam.
Innentől már nem érdekelt semmi. Csak a célra, és annak mielőbbi elérésére koncentráltam.

Bőrig ázva, és átfagyva értünk vissza Zircre, és meg kell mondjam ilyen rossz időben még nem sikerült tekernem. Egy régi Pelsó kupán volt hasonló időjárás, de azon is melegebb volt emlékeim szerint, és a szél se fújt ilyen durván.
A végén 12 fok környékére süllyedt a hőmérséklet, amit tovább hűtött a viharos északi, északnyugati szél. Így a bicajon ülve simán lehetett 0 fok is.
Visszaérve gyorsan leadtuk a túrakártyákat, és már mentünk is átöltözni.
A kocsihoz érve próbáltam minél gyorsabban száraz ruhába bújni. De ezt a hidegtől elgémberedett kezeim, és a folyamatos remegésem nem könnyített meg.
Ezután mackónadrágban visszamentem az étterembe, ahol egy jó nagy tál meleg bablevessel melegítettük fel magunkat. Kinézve az ablakon senki nem mondta volna meg, hogy nyár eleje van. Bélának mondtam is, hogy az eredetileg tavaszra tervezett túrára kicsit visszatért a tavasz, hogy legalább az passzoljon.

A túrát a durva körülmények ellenére bruttó 13 óra 9 perc alatt sikerült teljesíteni, amiből a bicajon töltött idő 11 óra 6 perc. A végén nekem 302.68 kilométer jött össze. De tudjuk, hogy pár kilométer hiányzik a figyelmetlenségemnek köszönhetően. A távhoz pedig 3148 méter szint tartozott.
A pontos adatokat pedig szokás szerint megtaláljátok Strava oldalamon 🙂

Kattints az alábbi képre a többi BRM túrás bejegyzésemért:

You may also like

Leave a Comment

X