Ez az edzés is úgy indult, mint általában. A mai napra ugyan viharos erejű szelet mondtak, de azt terveztem, hogy a Szentendre mögötti hegyi utakon, gyűjtöm a kilométereket és a szinteket. Hátha az erdőben enyhébb lesz a szél ereje. Aztán egy pillanat alatt minden megváltozott…
Maga a kerékpár egy hihetetlenül csodás szerkezet. Hisz szinte a fizikát meghazudtolva képes rajta az ember hosszú távolságokat leküzdeni. Viszont van olyan, mikor ennek a csodának egyszer csak vége szakad, és az ember a földön találja magát. Sajnos nálam ez a csoda a mai nap ért véget egy pillanatra.
Ahogy vezetés közben, úgy bicajozáskor se lehet soha könnyelmű az ember. Ha pedig egy pillanatra is lankad a figyelem, nagyon fájdalmas árat kell fizessen. A figyelem pedig a legtöbb esetben akkor hagy alább, mikor a jól bejáratott úton haladunk.
A mai nap én is a jól megszokott útvonalon terveztem elhagyni a várost. Az újpesti vasúti hidat már rengetegszer megjártam oda és vissza. Tudtam, hol jobb, hol pedig rosszabb az út. Úgy gondoltam, hogy csukott szemmel is át tudok menni rajta. Tekerés közben élveztem a tavaszias meleget, és tervezgettem a napi edzésemet. Mikor a híd szigeten átívelő szakaszán jártam, elkezdett folyni az orrom. Bicajosan kifújtam, és ahogy egy kézzel fogtam a kormányt ráhajtottam egy buckára, miáltal a kormánya egyből elfordult. Nagyából 25-el haladtam. Gyorsan megpróbáltam korrigálni, ami valamilyen szinten sikerült is. De a két oldali korlát nagyban „korlátozta” a manőverezési lehetőségeimet. Jobb lábamat kikaptam a pedálból, és megpróbáltam elkerülni a bukást. Ami sikerült is, de mivel közel mentem a jobb oldali korláthoz, hogy kikerüljem a csatornafedőket, egyből a korlát közelében találtam magam amiben szépen el is akadt a kormányom. Ezután megkapaszkodtam a korlátban, hogy megpróbáljam még menteni a menthetőt és ne essek át még a bicajon is. De ennek a manővernek köszönhetően, sikerült jó párszor odacsapni a jobb térdem a korláthoz.
Szerencsére a perecelést kisebb horzsolásokkal én és a bicajom is megúsztuk. Viszont a térdemet és a ruhát, ami rajtam volt nagyon hazavágtam.
A kezdeti sokkból feleszmélve összeszedtem magam és még volt bennem annyi, hogy hazatekerjek. A lábam ugyan forgott de nem esett jól.
Amúgy innen üzenném annak a kerékpárosnak, aki végignézte az egész bukásomat, és eltekert mellettem, hogy köszi a segítséget. Vagy a kérdést, hogy minden rendben van e. Rendkívül jól esett.
Amúgy rendben vagyok, leszek.
Jelenleg a térdem nincs a legjobb formában, kicsit bedagadt, de a fájdalom ellenére szépen tudom mozgatni. De az tuti, hogy egy pár napot, ha nem többet pihentetnem kell.
Az eset pedig rávilágított, hogy teljesen mindegy mennyire ismered az utat, amin jársz, mindig ébernek kell lenni. Mert elég egy pillanatnyi kihagyás és megtörténik a baj.
Mindenki vigyázzon magára az utakon, és ha kell segítsünk egymásnak a bajban!