Home edzés 60.000 élmény

60.000 élmény

by loszparade

2018 tavaszán kezdtem újra komolyabban foglalkozni a sporttal annak apropóján, hogy egyik nap a mérleg mutatója nagyon közel került a 90 kilogrammhoz. Ekkor még a 2002-ban kapott régi Trek bringámmal gyűjtöttem a kilométereket, de kisvártatva június 26-án hazahoztam legújabb szerelmemet egy Trek Emonda személyében…

20 évvel ezelőtt

Bevallom nagy Armstrong rajongó voltam, vagyok és leszek, a történtektől függetlenül is. Így annakidején nem volt kérdés, milyen bringát akarok hajtani. Milyen bringával álmodtam. Álmom aztán 2002 tavaszán öltött formát, mikor megkaptam első Trek kerékpáromat. Kicsit több, mint 20 év elteltével is kristálytisztán emlékszem arra a napra, mikor először ültem a nyergébe és milyen útvonalat jártam be vele. Miként repített fel a hegyekre és suhantam vele a völgyekbe. Maga volt a tökéletesség.
Ezalatt a két évtized alatt sok bringát kipróbáltam. Volt, hogy a csapat miatt kellett. Volt, hogy a kíváncsiság hajtott. De valami miatt mindig, a régi Trek-em nyergében találtam magam, és az újabb bringákról leszerelt szettekkel igyekeztem naprakész állapotban tartani. Pontosan nem tudom megmondani, hány órát töltöttem a nyergében, de azt biztos, hogy nem keveset.

oldalról fotózott kerékpáros. Trek kerékpáron

Új kezdet és a gyökerek

Aztán jött a 2018-as ominózus mérlegelés és a közel 90 kilogrammot látva, tudtam ez nem mehet így tovább. Elhatároztam, hogy újra nyeregbe pattanok. Egyrészt le akartam adni pár kilót. Másrészt, pedig fiatalkori “visszavonulásom” után, mindig is valami hiányát éreztem. A mozgásszegényebb időszakom alatt hol túrázással, hol futással vagy ezek kombinációjával próbáltam enyhíteni “elvonási” tüneteimet. De a futkosások alatt is sokszor eltöprengtem azon, miért nem tekerek inkább. Sose volt a futás az én sportom. Téli alapozások alkalmával is utáltam.
Mióta azonban az eszemet tudom, bringáztam. Egyszerűen alig volt bringamentes emlékem a régmúltból. Eleinte egy gokartot hajtottam, majd azt váltotta a kis gyerek biciklim. Ahogy pedig cseperedtem jöhetett a nagy sláger BMX, MTB és végül az országúti gépek sokasága.
Emlékszem általános iskola alsó tagozatára, mikor szándékosan hagytam otthon az ellenőrzőmet vagy mondtam a tanárnőnek, hogy otthon van, csak azért, hogy mehessek egy kört a faluban bringával. Néha kicsit nagyobb köröket téve, már a zajló órára, leizzadva estem be.
Az idilli bringás éveknek azonban huszonévesen véget vetett, mikor azt hittem, hogy racionális döntéseket tudok hozni. Amibe afféle gyermeteg hóbortként nem fér bele a kékpározás.
Életem leggyermetegebb döntése volt, hisz addigi életem meghatározó szereplőjét tüntettem el mindennapjaimból.

Újra beleásva magam a sportba döbbentem rá, hogy rengeteg minden kimaradt. Csak kapkodtam a fejem milyen újítások vannak.
Ami viszont már akkor megfogalmazódott bennem, hogy idővel a régi helyére csakis egy új Trek jöhet. Ez betudható márkahűségemnek, vagy annak, hogy más bringa mostmár nem dobogtatja meg annyira szívemet. A váltás és elengedés sose volt az erősségem, így eshetett meg az, hogy az idő előrehaladtával tele lett a padlás levetett kétkerekűekkel. Mikor pedig jött az új bringa nem volt kérdés hová kerül a régi. Szentimentálisan hangozhat de a sok emlék, és együtt töltött idő miatt tőle se tudok búcsút venni. Minden bringának valahol lelke van. Milliárdnyi atom kapaszkodik egymásba, rezegve feszülve, dacolva az elemekkel, hogy eljussunk általuk oda ahová csak szeretnénk.
Nem! Biztos vagyok benne, hogy minden bringának lelke van.
Jó volt a régi bringám nyergében újra felfedezni ezt a szabadságot amit a tekerés nyújthat. Iránymutatást nyújtva, hogy mi az a dolog amitől én az lehetek aki mindig is voltam, vagy lennem kellet volna.

Hungaroring boxutca falának támasztott kerékpárok

Az új bringa

Az új bringa teljesen magával ragadott. Persze ez annak is köszönhető, hogy rengeteg év fejlesztése volt benne. Minden tekintetben más volt mint a régi. Semmi bizonytalanságot nem éreztem a nyergében. Ahová akartam, ő oda ment.

A mostmár eltelt lassan 4 év alatt pedig belekerült 60.000 kilométer. 60.000 élmény.
Sose értettem azokat az embereket, akik úgy vigyáznak bringájukra, hogy csak megadott napszakban, jó időben, jó széljárásban, és megfelelő páratartalom esetén pattannak nyeregbe csak, hogy ha eladásra kerül a szó, a hirdetésbe beírhassák a mágikus szavakat. Alig használt, újszerű, mintha új lenne.
Én nem ilyen vagyok. Én élményeket akarok! És ha ehhez néha rázós is az út. Vagy le kell térni róla. Ám legyen.
Ennek ellenére vigyázok a gépre. Mindig megkapja a megfelelő karbantartást.
A szezon kezdete előtt tavasszal, mindig teljesen szétszedem. Minden porcikáját újra zsírozom. Új bowdenek, kormányszalag, és ha kell a kopó alkatrészeket cserélem. Időjárástól függetlenül mosom, takarítom, újra zsírozom szezon közben is. Így azt a jó néhány karcot leszámítva, szerintem kevesen mondanák meg, hogy hány kilométer van benne.
Sokan mondják, hogy a karbon váz szar, mert egy idő után elveszti merevségét, meg minden baja lesz. De én se a réginél se az újnál nem tapasztaltam semmi ilyesmit. Ugyan olyan mind a kettő, mint amikor először ültem a nyergükben.

Oldalról fotózott bringás bemelegítés közben. Mavic telekerék, trek kerékpár

Élmények tekintetében pedig hihetetlen sokat felhalmoztam. Vele mentem először 300 kilométer feletti távokat. Vettem részt az első 24 órás versenyemen, vagy tekertem BRM-túrákon. Csináltam egyéni kihívásokat mint az Everesting kihívás, vagy tekertem körbe 6 napon belül az országot, kicsit több mint 2000 kilométert megtéve. Néha letértem a jól megszokott aszfaltútról, hogy még különlegesebbé tegyek egy egy karikát. Kaptam vele defektet, és éheztem el a nyergében. A tikkasztó nyári napokon pedig, mint a sivatagi vándor kutattam vízlelőhelyek után vele.

Mezőgazdasági földút

A kilométerek gyűjtése közben persze kellett némi idő, míg teljes mértékben összecsiszolódtunk. Eleinte elég sokat kellett állítgatni, mert a régi szögeket kerestem benne és hosszú utat jártam be, mire beláttam magamnak, hogy új szemszögből kell néznem a dolgokat. Ezt követő beismerésem után kapott új nyerget, kormányt, stucnit, vagy rövidebb hajtókart és szép lassan elérte jelenlegi állapotát, amivel úgy érzem teljesen személyre lett szabva, és összecsiszolódtunk.
Azt nem tudom megmondani, hogy mennyi élményt fogok még a nyergében szerezni, de tervek vannak bőven 😀

Ha első kézből akarsz információt kapni új bejegyzéseimről, iratkozz fel Youtube csatornámra, vagy köves be Instagramon 🙂
Ha pedig kíváncsi lennél, hogy épp merre jártam bringával nézd meg Strava oldalamat is 🙂

You may also like

4 hozzászólás

Csaba 2022.04.01. - 15:21

Nekem is mondogatták régen, “hagyd a bicajt, most már a nősülésre kéne gondolnod “:-)
Meg az, hogy “20 évesen még nem fáj semmid, na majd 40 fölött” 🙂
No most 50 fölött sem érzek semmi változást, pedig már nagyon várom, hogy fájjon valami 🙂

Reply
loszparade 2022.04.03. - 09:40

Engem sajnos akkor meggyőztek, hogy az a normális, és én is így gondoltam. De mióta 4 éve újra visszatértem a bringához tudatosult benne, hogy számomra ez a normális 😀
Sok bringán töltött kilométert még Csabi!

Reply
Mici 2022.04.01. - 15:37

Hát ezt sehol egyik szakmai oldalon, csoportban nem hallottam még hogy a carbon vesztene merevségéből
Pont hogy az alu az ami fárad.

Reply
loszparade 2022.04.03. - 09:43

Igen, szakmai oldalakon én se találkoztam ilyesmivel. De ha a fórumokban vagy csoportokban körbe nézel mindig megy a fikázás, hogy csak az acél vázas bicikli az igazi 🤣
De lehet csak ironizálnak, csak nekem nem jönnek át 🤣

Reply

Leave a Comment